Slobodan Zubanović Beograd 16. mart 1947. –
Dorćolski diskont Posle podne, s praznom kesom, krenuh u šetnju skrajnutom ulicom, prema vodi. Taj me pravac, redovno, dovodi pred lik nepomičan, u suterenu spuštenom do razine groba. Što večernje svetlo više jača, istaknutija biva žablja koža, roba prodavca, sjaj njegovih beonjača. Dan što prođe ne može da ga seti ovamo kad je stigao, iz kog kraja, i čini mu se istim – prošli probisveti; par zaljubljenih, pogrebnik, i ja. | Dorćol-i* lerakat Dél után, kezemben üres szatyorral, ismét a víz felé vezető mellékutcába indultam. Rendszerint a sírgödörmély alagsor mozdulatlan alakja előtt találom magam. Ahogy jő a mind erősebb esti fény, láthatóbbá válik a portékán, a békabőrön a szem-fehér-fény. A múló nap képtelen felidézni, ide mikor érkezett és honnan, – múlt csavargók – egyre megy neki; szerelmespár, sírásó, és jómagam. * Dorćol (Dortyol) – belgrádi városrész Fordította: Fehér Illés |
