Keresés ebben a blogban

2015. január 12., hétfő

Szilágyi Domokos Halál árnyéka 2 – Senka smrti 2

Szilágyi Domokos
Nagysomkút, 1938. július 2. – Kolozsvár, 1976. november 2.
Halál árnyéka 2.

Rekviem

2

Végtelenné öregbíti a perceket órákat nappalokat éjjeleket
a kín -
     itt élsz
          - hát élsz-e mondd -
felsőbbrendű szögesdrótok között
az őrtornyokból felsőbbrendű gépfegyverek vigyázzák lépteid
és felsőbbrendű vérebek vicsorítják rád ínyüket

neved nincs
tárgy vagy csupán
karodon a leltári szám -
tárgy vagy
     csíkos huzattal
beszélni tudsz ugyan de nem tanácsos
és nem tanácsos hallgatni sem
és nem tanácsos aludni nem tanácsos virrasztani
nem tanácsos enni nem tanácsos éhezni
nem tanácsos robotolni nem tanácsos kibújni a munka alól
nem tanácsos betegnek lenni
nem tanácsos egészségesnek lenni
nem tanácsos járni
nem tanácsos helyben ülni
nem tanácsos megszökni nem tanácsos maradni
nem tanácsos tűrni nem tanácsos lázadni
nem tanácsos gondolkodni sírni nevetni
nem tanácsos meglátni társad cafatokban lógó húsát
nem tanácsos félrefordulni égre bámulni szemed földre sütni
nem tanácsos sajnálni akit hideg vízzel locsolnak a havon
nem tanácsos sajnálni akit élve eltemettek
nem tanácsos sajnálni akit élve megégettek
nem tanácsos részt venni
nem tanácsos közömbösnek maradni
nem tanácsos élni
nem tanácsos meghalni - -

Hát ez vagy
itt vagy
fényévekre mindattól amit valaha úgy hívtál: élet
délceg egyenruhában sétál körülötted a kibérelt halál
szokd meg hát
szokd meg
mint megszoktad régen a kifényesedett fenekű nadrágot
fakó nyakkendőt kajlácska kalapot
evés közben olvasott újságot
ujjadon a karikagyűrűt
feleséged apró zsörtölődéseit
azt hogy kirúgtak állásodból
s térdig lejártad lábad a mindennapiért
szokd meg mint nappal a fényt éjszaka a sötétséget
a zajt a csöndet az alvást ébrenlétet
pulzusod lüktetését
a hideg vacsorát

s a legborzasztóbb az hogy megszokod


Senka smrti 2.

Rekvijem

2

Patnja minute sate dane noći u beskonačnost pretvara
patnja –
     živiš
          – reci živiš li –
među superiornim bodljikavim žicama
tvoje korake sa osmatračnice superiorni mitraljezi čuvaju
i na te superiorni krvoloci iskeze zube

nemaš ime
tek si predmet
na ruci ti je broj inventure –
predmet si
     sa prugastom navlakom
istini za volju govoriti znaš ali nije preporučljivo
i nije preporučljivo ni šutiti
i nije preporučljivo spavati nije preporučljivo bdeti
nije preporučljivo jesti nije preporučljivo gladovati
nije preporučljivo kulučiti nije preporučljivo rad zaobići
nije preporučljivo biti bolesnim
nije preporučljivo biti zdravim
nije preporučljivo hodati
nije preporučljivo u mestu sedeti
nije preporučljivo pobeći nije preporučljivo ostati
nije preporučljivo trpiti nije preporučljivo prkositi
nije preporučljivo razmišljati plakati grohotati
nije preporučljivo razderano meso tvog drugara primetiti
nije preporučljivo na stranu se okrenuti na nebo zuriti glavu sagnuti
nije preporučljivo žaliti na snegu hladnom vodom polevanog
nije preporučljivo žaliti živo zakopanog
nije preporučljivo žaliti živo spaljenog
nije preporučljivo učestvovati
nije preporučljivo ravnodušnim ostati
nije preporučljivo živeti
nije preporučljivo umreti - -

Pa to si
tu si
milenijumima daleko od nečega što su nekad zvali: život
iznajmljena smrt u uzvišenoj uniformi hoda oko tebe
pa navikni se
navikni se
kao što si se ranije naviknuo na izlizane hlače
izbledelu kravatu iskrivljen šešir
uz jelo čitane novine
burmu na prstu
sitno gunđanje tvoje supruge
izbačenost sa posla
i hod do iznemoglosti za svakodnevnicom
prihvati kao dan svetlost noć tamu
buku tišinu spavanje bdenje
ritam tvog pulsa
hladnu večeru

i od svega je najgore da ćes se naviknuti

                             Prevod: Fehér Illés 

Szilágyi Domokos Halál árnyéka 3 – Senka smrti 3

Szilágyi Domokos
Nagysomkút, 1938. július 2. – Kolozsvár, 1976. november 2.
Halál árnyéka 3.

     Az őzszemű lány

                             Ezer urnában szertehordva
                             mindenhol vannak hamvaink
                             (Ismeretlen költőnő)

     Szerettem egy őz-szemű lányt,
     a haja: dióbarna láng,
     medencéjén fény-gyerekek
     hancúroztak és visongáltak -
     olyan volt, mint egy üdítő
     pihentető, érett vasárnap.

     Szerettem egy őz-szemű lányt,
     a Tiergartenben fagylaltot ettünk,
     s a Kuznyeckij Moszton söröztünk,

     sétáltunk a Cişmigiu-kertben
     és csókolóztunk és nevettünk,
     s a Svábhegyen, a kisded szélben
     szomjas szemmel néztünk az eltűnt
     felhők után -
                             új felhők jöttek,
     az ég olyan lett, mint egy
     elborult tekintet,
     és többé nem nevettünk.

     Szerettem egy őz-szemű lányt,
     a haja: dióbarna láng,
     még most is éget, ha a távol
     barna dombjairól felém int,
     és szól az akác illatából,
     s zubog az idő, mint a vérünk.

     Szerettem egy őz-szemű lányt,
     ki eltűnt, mint a szelíd felleg,
     és én hiába szólítom,
     mert a felhők sosem felelnek,
     hisz nem ismerik a szerelmet,
     csak a szerelem érzi őket,
     mint a vadászfegyvert megérzik
     a virág-lábú, bátor őzek.

     Szerettem egy őz-szemű lányt,
     ki tovaillant, mint az őzek
     - fák közt iramló barna láng -,
     s én vártam, vártam, vártam, félszeg
     félsszel, fürkésztem elborult
     kedvvel a halott, szomorú
     ösvényt -
                             És érkezett egy urna,
     s benne egy maréknyi hamu.


Senka smrti 3.

     Devojka s očima srne

                             U hiljadama urni raznešeno
                             naši ostaci svugde se nalaze
                             (Nepoznata pesnikinja)

     Voleo sam devojku s očima srne,
     kosa: u plamenu kestenjasta,
     na bedrima joj deca svetla
     ganjali se i urlikali –
     bila je kao jedna sveža
     odmarajuća, zrela nedelja.

     Voleo sam devojku s očima srne,
     u Tirgartenu sladoled lizali,
     na Mostu Kuznjecki pivo pijuckali,

     šetali u Kismigu-vrtu
     i ljubili se i smejali
     a na brdu Švaba u mlakom vetru
     žednim očima promatrali
     isčezavanje oblaka –
                             stigli su novi oblaci,
     pogled neba dobio
     izraz izbezumljenog,
     i više nismo se smejali.                        
    
     Voleo sam devojku s očima srne,
     kosa: u plamenu, kestenjasta,
     još me uvek žari kad sa brežuljka
     iz daljine mi maše,
     iz mirisa bagrema se javlja,
     i kao naša krv otiče vreme.

     Voleo sam devojku s očima srne,
     nestala je poput pitomog oblaka,
     i zalud nju prizivam
     jer oblak nikad ne odgovara,
     ta ljubav im je nepoznata
     samo ljubav ih oseća
     kao što hitronoge, hrabre srne
     osećaju kad njih oružje vreba.

     Voleo sam devojku s očima srne,
     kao srne isčezla je
     – međ drvećem žuran kestenjast plamen –
     a ja tromim strahom čekao, čekao,
     čekao, pomahnitalom voljom
     promatrao mrtvu, tužnu
     stazu –
                             I stigla je jedna urna
     u njoj šaka pepela.

                             Prevod: Fehér Illés

Szilágyi Domokos Halál árnyéka 4 – Senka smrti 4

Szilágyi Domokos
Nagysomkút, 1938. július 2. – Kolozsvár, 1976. november 2.
Halál árnyéka 4.

Az öregek

Őrjöngő napsugarak hullnak tikkadt, sápadt hajszálaikra,
ágyékukból kiaszott az élet, szívükben kiszikkadt a szikra,
állanak, mintha szélütötten, az összecsukló sínek mellett,
fáradtak ütni vagy üttetni, meghalni vagy kérni kegyelmet,
szemük törékeny fészket rak a megtörött fénylombokon,
kezük a levegőt mutatja, a levegő is fájdalom,
mint a vízből kihúzott halnak, mely kifordított életét
tátogja a közömbös égre, amely immár nem néki ég;
állanak, mintha szélütötten, nézik a nyüzsgést, idegen
tükrű tekintettel; lábuk kábán szunnyad a köveken,
a cipő félretaposott és félretaposott a lélek,
poros lett, suta és fakó, gubbaszt bennük élettelen -
haláltalan közönnyel, mint a föld alá ásott értelem;
csak állanak, a földet nézik, nem bátrak már és nem is félnek -
csak állanak a sínek mellett, bénán, szinte szélütötten,
mint fecskék ha sunyi hálóba ütődnek gyanútlan röptükben;
így vesztegelnek vakvágányon kivénhedt, keshedt mozdonyok,
így ácsorognak kiürített városban tétlen házsorok,
így gunnyasztanak bombázáskor a tépett fák, a mit-sem-értők,
így vár a sebesült, ha arca lelógó hús s nem lát a vértől,
így ül óvóhelyen az asszony, kinek férje meghalt a fronton,
így ül üregében a szem, ha napokig nem ülte álom,
a csillag, ha elhagyta fénye; az ég, ha kékje széttörött;
a Föld, ha akasztó-hurokká fonódtak derűs délkörök,
a Nap, hogyha bombázó-rajjá vált a békés bolygósereg -
az ág, hogyha csóktalan őszön a lomb szótlanul lepereg,
s meghal a zöld, s haldoklik már a piros, sárga, a lila -
csak állanak, néznek a töltés vigyorgó kavicsaira - -


Senka smrti 4.

Starci

Besni zraci sunca padaju na klonule, izbledele vlasi kose,
iz njihova bedra isčezao život, u srcima zakržljale iskre,
pored sklapanih tračnica stoje kao da su uzeti,
morni su udarati ili da budu udareni, milost moliti ili umreti,
oči im lomljivo gnezdo prave na prelomljenoj krošnji zraka,
njihove ruke vazduh pokazuju, i vazduh je patnja,
kao na obalu bačenoj ribi koja svojim naopakim životom zjapi
na nezainteresirano nebo što već ne njoj sjaji;
stoje, stranim pogledom gledaju vrevu kao da su
uzeti; njihove noge na stenama omamljeno dremaju,
iskrivljene su cipele i duše su iskrivljene,
prašnjave su, nespretne, u njima pustoš se krije –
samrtnom agonijom kao u zemlju zakopan razum;
tek stoje, zemlju gledaju, više nisu hrabri niti su uplašeni –
tek stoje pored tračnica, ukočeno, kao da su uzeti,
kao laste kad su u svom letu u podmukloj mreži uhvaćeni;
tako cunjaju na slepim tračnima ostarele, iznemogle lokomotive,
tako džonjaju u ispražnenim gradovima besposlene ulice,
tako drežde prilikom bombardovanja počupana stabla
tako čeka zaslepljen ranjenik kad mu je krvlju prekrivena glava,
tako sedi u skloništu žena čiji muž na frontu poginuo,
tako sedi oko u orbiti kad ga san danima nije posetio,
zvezda ako ju sjaj napušta; nebo ako mu se plavet razbio;
Zemlja ako su vedri meridijani u omču za vešanje opleteni,
Sunce kad mirni skupovi planeta u roj bombardera pretvoreni –
grana kad u jesen bez poljubaca lišće nemo osipa
i mre zeleno i umire već crveno, žuto, lila –
samo stoje, gledaju belutke dolme koji ne daju mira - -

                             Prevod: Fehér Illés 

Szilágyi Domokos Halál árnyéka 5 – Senka smrti 5

Szilágyi Domokos
Nagysomkút, 1938. július 2. – Kolozsvár, 1976. november 2.

Halál árnyéka 5.

     Lázadás

     - hát mutasd meg, hogy nem igaz,
     azértsem igaz, sose volt,
     hogy az élet megdöglik, és
     nem igaz, hogy halott a holt,
     nem igaz, nem, nem, sose volt,
     hogy csupasz seb vagy, vakított
     szem, lefogott kéz, szótlan
     szolga, ki sután tűri sótlan
     sorsát;
                mutasd meg: nem igaz,
     hogy kutyakorbácsra születtél,
     s hogy beléd marjon a veszett tél,
     s a felhő higanyt záporozzon
     fejedre, s hogy sose maradjon
     estére annyi csöpp erőd,
     hogy lerúgd a rongy facipőt;
     hát mutasd meg, hogy nem igaz,
     hogy elintézhet egy süket
     legyintés; hogy nem számítasz
     annyit, mint a tetű, az eb.
     a félrelökött csizmatalp;
     mutasd meg, hogy a kínt, a jajt
     torkon tudod ragadni, és,
     ha egyebet nem, hát merész,
     szabad halált vívhatsz e rab
     életre, melyben mindened
     elorozták, s szíven harap,
     mint a macska a madarat,
     a kivetkőzött indulat;
     döntsd le vérgőzös istenek
     sziszegő-szuronyú szobrait,
     mutasd, mutasd meg, hogy amíg
     ereidben vér vánszorog,
     idegeiden fájdalom,
     nem hagyod, azértsem hagyod
     az ezerfejű gyalázatot
     sértetlen trónolni a romhalmazon,
     melyet épített;
     mutasd, mutasd meg, hogy tied
     az erő, bátorság, az ész,
     hogy a jövő magad vagy, és
     a jövő nem hal meg soha,
     mutasd meg hát, hogy te vagy a
     gyilkos szolgák kemény ura
     s bírája: ítélj - intenek
     a vérben pácolt tetemek,
     a falhoz vágott csecsemők,
     a meddővé tett, drága nők
     és a kiherélt férfiak
     s hány vértől végtelen pillanat -
     - mennyi halott, mennyi halott
     szellemhangja üvölt, susog - - -
     acél bátorítást (s vigaszt,
     ha kell), ez ad, hogy megmutasd -
     hát mutasd meg, hogy nem igaz,
     azértsem igaz, sose volt,
     hogy az élet megdöglik, és
     nem igaz, hogy halott a holt –


Senka smrti 5.

     Pobuna

     – pa pokaži da nije istina,
     pa nije istina, nikad nije ni bila
     da život crkne i
     nije istina da je mrtvac mrtav,
     nije istina, ne, ne, nikad nije ni bila
     da si gola rana, oslepljeno
     oko, svezana ruka, mutav
     služitelj ko nezgrapno trpi gorku
     sudbu;
                pokaži: nije istina
     da si rođen za bič psa,
     da te besna zima kida,
     da ti živu na glavu oblak
     sruči, da te kad sustiže sumrak
     nemaš ni toliko snage
     da bi zbacio klompe habane;
     pa pokaži da nije istina
     da te može otpisati prčevit
     zamah jedne ruke; da ne vrediš
     ni toliko koliko uš, pas,
     odbačen đon čizme;
     pokaži da muku, nedaću
     možeš za gušu uhvatiti, i,
     ako ništa drugo pa hrabru,
     slobodnu smrt dobiješ za tu
     robovsku kob u kojem su
     ti sve oduzeli i srce ti kida
     kao mačak pticu,
     neobuzdana pomama;
     sruši bodežima kićene spomenike
     krvom opijenih bogova,
     pokaži, pokaži da
     dok ti u žilama krv kola,
     u živcima tegoba,
     ne dozvoljavaš, ne dozvoljavaš iz prkosa
     da osiljena sramota
     može na izgrađenoj gomili razvale
     neozleđeno stolovati;
     pokaži, pokaži da
     je um, snaga, hrabrost tvoja,
     da je budućnost tvoja sudbina,
     da budućnosti uvek ima,
     pa pokaži da
     čvrsto vladaš nad krvoločnim slugama,
     sudija si im: sudi – opominju
     u krv kvašene lešine,
     o zid udarene bebe,
     osakaćene, jalove žene
     uškopljeni muškarci
     i u krvi valjani beskonačni trenuci –
     – koliko, koliko avetskih glasova
     mrtvaca urla, šušti - - -
     čelično ohrabrenje (i utehu,
     ako treba) to daje da pokažeš –
     pa pokaži da nije istina
     pa nije istina, nikad nije ni bila
     da život crkne i
     nije istina da je mrtvac mrtav –

                             Prevod: Fehér Illés