Đuro Damjanović Povratak u nepovrat – Visszatérés az enyészetbe



Đuro Damjanović

Goleši kod Banja Luke 6. maj 1945. – Banja Luka 25. februar 2009.

Povratak u nepovrat

Vrati me bože u Nepovrat

vrati me bože u Detinjstvo

Vrati me bože iz Tuge

vrati me bože u Radost

Vrati me na pravi put

na put kroz rumeni gaj

Jer na ovom putu ne mogu

da se snađem

Na put kroz rumeni gaj!

Tu dalekog dana

propevah veselo

ko ptičice

Vrati me bože tamo

da vidim nebo plavo

Vrati me pod nebo plavo

da vidim plavi vidik

Vrati me iz ovog vremena

u prošlost od jutra i bisera

Vrati me bože tamo

vrati me ovog časa

Vrati me u svet pčela

u svet ptica i trava

vrati me iz svega ovog

vrati me u sve ono

Vrati me ovog časa

vrati me bože tamo

Tamo gde je kruška – kruška

a ne simbol za pad

Tamo gde april obeća da će doći

i dođe

Tamo gde lipa kaže da će cvetati

i cveta

Tamo gde na račun žbuna

ne lista bukva

Tamo gde lista žbun

kao što i žirlista hrast

Visszatérés az enyészetbe

Istenem vezess vissza az Enyészetbe

vezess vissza a Gyerekkorba

Istenem vezess a Bánatból

vezess az Élvezetbe

Az igazi útra vezess vissza

a rózsaligeten keresztül vezető útra

Mert ezen az úton

nem találom fel magam

A rózsaligeten keresztül vezető útra!

Ahol egykor

mint a madarak

vidáman daloltam

Oda vezess vissza

ahonnan a kék eget láthatom

A kék ég alá vezess vissza

hogy a kék kilátót láthassam

Ebből a korból vezess vissza

a reggelekből és gyöngyökből álló múltba

Istenem oda vezess vissza

rögvest vezess vissza

A méhek birodalmába vezess vissza

a madarak és füvek birodalmába

vezess vissza minden mostaniból

a már múltba vezess vissza

Nyomban vezess vissza

istenem oda vezess vissza

Oda ahol a körte – körte

és nem az összeomlás cégére

Oda ahol az április ha megígéri

el is jön

Oda ahol a hárs ha megígéri

virágba is borul

Oda ahol nem a bokor kárára

nő a bükk

Oda ahol egymás mellett sarjad a bokor

és a dúslevelű tölgy

                             Fordította: Fehér Illés

Đuro Damjanović Zov ostrva – A sziget hívó szava



                                                                 Đuro Damjanović

                                 Goleši kod Banja Luke 6. maj 1945. – Banja Luka 25. februar 2009.

Zov ostrva

Ostrvo, ostrvo, na vidiku ostrvo!

Ostrvo, ostrvo na moru,

Ostrvo u obliku srca

Ali kako stići do ostrva,

Do kamene beline soli

Kad mi je lađa pesma,

Druge lađe nemam

Onda

Ploviću do ostrva pesmom

Ostrvo, ostrvo

Iznad vode na visine reči

I u plavoj visine srce neba

A šta ću tamo, tamo na ostrvu?

Pitalo mene moje Ja

Da odem na ostrvo, na ostrvo ostrva,

I da se nikad više na vratim sa ostrva

Da ostanem na ostrvu večno

Ili sve dok ostrvo ne ode od mene

Mada je tamo beo kamen

Kao belina između strofa

Napraviću na ostrvu kuću

Kuću od zalutalih talasa mora

Sa prozorima od reči

I gledaću u moru nebo,

I gledaću na nebu more

Hoću da vidim albatrosa,

Svetu pticu mora

A sziget hívó szava

Sziget, sziget, sziget a láthatáron!

Sziget, szív alakú

Sziget a tengerben

De hogyan jussak a szigetre

Hol só megkövesedett fehérségű

Hisz költeményem a hajóm

Nincs más hajóm

Hát

Költeményen érem el a szigetet

Sziget, sziget

a szavak szintjén víz felett

És az égbolt szívének kék szintjén

Mit keresek ott, ott a szigeten?

Kérdezte saját Énem

A szigetre megyek, a sziget szigetére,

És a szigetről soha nem térek vissza

Immár örökre a szigeten maradok

Vagy addig míg velem marad a sziget

Igaz fehér kőből van

Mint a sorok közötti fehér   

De a szigeten építek házat

Szavakból készült ablakokkal

Az eltévedt hullámokból építek házat

És a tengerben nézem az eget,

És az égen nézem a tengert

Az albatroszt a tengerek szent madarát

akarom látni.

                             Fordította: Fehér Illés

Đuro Damjanović Sličica iz rata – Kép a háborúból



Đuro Damjanović

Goleši kod Banja Luke 6. maj 1945. – Banja Luka 25. februar 2009.

Sličica iz rata* Tukli su ga. Tukli su ga, tukli su ga. (Joj! Ajoj! Ojoj!) Tukli su ga, tukli, tukli. (Joooj! Ajoooj! Ojoooj!) Tukli, tukli, tukli, tukli. (Joooooj! Ojoooooj!) Tukli su ga, tukli su ga, tukli, tukli, tukli, tukli. Ko? "Ko?" Vojska. Tukli su ga, tukli su ga, tukli su ga, tukli, tukli. "Koja vojska?" Koja vojska nije tukla? Tukli su ga, tukli su ga, tukli šakom, za početak. Tukli su ga, tukli su ga, tukli šakom, tukli šakom. Tukli su ga, tukli, tukli, tukli šakom, tukli nogom. Tukli su ga, tukli su ga, tukli, tukli, tukli su ga s mor'nom šakom, svježom nogom. Tukli su ga, tukli, tukli, umoreni tukli nogom, nastavljaju svježom šakom. Tukli su ga, tukli su ga, tukli, tukli, tukli. "Zašto?" Zato što on nije tuko. Tukli su ga, tukli, tukli, tukli, tukli, tukli su ga. Gurali mu cijev pištolja u krvava jojna usta, što moliše: "Nemojte me!" Tukli su ga, tukli, tukli, pa kad su ih ruke, noge od tog posla zaboljele tukli su ga kundacima. Tukli su ga, tukli su ga, tukli, tukli, tukli, tukli, tukli, tukli, kundacima. Tukli su ga, tukli, tukli i gurali cijev pušaka u krvava jojna usta. U krvava jojna usta, što moliše: "Ubijte me!" Tukli su ga, tukli su ga. Tukli, tukli, tukli, tukli dok je stajo, dok je pado. Tukli tukli dok je stajo, tukli tukli dok je pado. Tukli su ga, tukli, tukli, tukli su ga kad je pado. Tukli tukli kad je pao. Tukli su ga dok je ležo. Tukli, tukli, tukli su ga, dizali ga i tukli ga dok on opet nije pao. Oni opet dizali ga, oni onda držali ga, držali ga da ne padne, držali ga i tukli ga dok on opet nije pao. Tukli su ga šakom, nogom, šakom, nogom, kundacima, kundacima, nogom, šakom, šakom, nogom, kundacima. Tukli su ga, tukli, tukli, tukli su ga, tukli mržnjom i bezdušnom svojom dušom. Tukli, tukli, tukli su ga a on više jaukreči, a on više glas krvavi ne ponovi, ne izreči. Tukli, tukli, tukli su ga, a on više ne moliše ni "Nemojte", ni "Ubijte". Oni onda njega vodom polivaše kao rasad. Polivaše njega vodom ne da bol mu olakšaju, ne da mrku krv mu speru no da ga iz smrti vrate, ubijenog da ožive, da ožive ne da živi nego da ga tuku živa, tuku jošte. Kad u tome poslu Hrista ne uspješe, onda su ga tukli mrtvog. * Srđana Aleksića, vojnika Vojske Republike Srpske ubili su pripadnici te iste vojske pošto im se suprotstavio kada su na ulici htjeli da ubiju njegovog poznanika, Bošnjaka iz Trebinja. Oni su tada (27. januara, 1993.) nasrnuli na Aleksića i na smrt – kundacima – pretukli.   (http://www.6yka.com/novost/1162/tv-buka-intervju-sa-radetom-ocem-srdana-aleksica-i-film-srdo) (Opaska prevodioca)

Kép a háborúból** Verték. Verték és verték. (Jaj! Ó jaj! Ó jaj!) Verték, verték, verték. (Jaaaj! Ó jaaaj! Ó jaaaj!) Verték, verték, verték, verték. (Jaaaaaj! Ó jaaaaaj!) Verték, kegyetlenül verték, verték, verték, verték, verték. Kik? „Kik?” A katonaság. Verték, kegyetlenül verték, verték, verték, verték. „Milyen katonaság?” Melyik katonaság nem vert? Verték, kegyetlenül verték, kezdetben ököllel verték. Verték, kegyetlenül verték, ököllel verték, ököllel verték. Verték, kegyetlenül verték, ököllel verték, lábbal rugdosták. Verték, kegyetlenül verték, verték, verték, verték fáradt ököllel, pihent lábakkal. Verték, verték, verték, elfáradt lábakkal rugdosták, megpihent ököllel folytatták. Verték, kegyetlenül verték, verték, verték, verték. „Miért?” Mert nem volt hajlandó verni. Verték, verték, verték, verték, verték, kegyetlenül verték. Pisztolycsövet dugtak véres jajjal tele szájába mely könyörgött: „Hagyjatok!” Verték, verték, verték, és mikor már kezeik, lábaik fájtak az ütlegeléstől puskatussal verték. Verték, kegyetlenül verték, verték, verték, verték, verték, verték, puskatussal verték. Verték, verték, verték és puskacsövet dugtak véres jajjal tele szájába. Véres jajjal tele szájába mely könyörgött: „Öljetek meg!” Verték, kegyetlenül verték. Verték, verték, verték, verték míg állt, míg esett. Verték míg állt, verték míg esett. Verték, verték, verték, verték míg esett. Verték miután elesett. Verték míg feküdt. Verték, verték, verték, emelték és verték míg újra el nem esett. Ismét emelték, és tartották tartották hogy ne essen el, tartották és verték, míg újra el nem esett. Verték ököllel, lábbal, ököllel, lábbal, puskatussal, puskatussal, lábbal, ököllel, ököllel, lábbal, puskatussal. Verték, verték, verték, verték, lelketlen lelkükkel utálattal verték. Verték, verték, verték de ő már nem jajgatott, véres szájával nem ismételt, nem szólt. Verték, verték, verték, de ő már nem könyörgött, se „Hagyjatok”, se „Öljetek”. Ők akkor mint valami palántát leöntötték vízzel. Leöntötték vízzel, nem azért hogy enyhítsék fájdalmát, lemossák az alvadt vért, a halálból hozták vissza, halott mivoltából felélesztették, felélesztették nem az életért, hanem hogy még élve ütlegeljék, tovább verjék. Mikor ebben a krisztusi munkában kudarcot vallottak, holtában verték. Fordította: Fehér Illés ** Srđan Aleksić-et (Alekszity Szrgyan) a Szerb Köztársaság Katonasága katonáját saját katonaságának tagjai verték agyon puskatussal, mikor (1993. január 27.-én) Terbinje-ben egy bosnyák ismerősét akarta megvédeni.  (http://www.6yka.com/novost/1162/tv-buka-intervju-sa-radetom-ocem-srdana-aleksica-i-film-srdo) (A fordító megjegyzése)

Forrás: a szerző

Đuro Damjanović Vreme protiv tebe – Ellenfeled az idő



Đuro Damjanović

Goleši kod Banja Luke 6. maj 1945. – Banja Luka 25. februar 2009.

Vreme protiv tebe

Ti znaš kategorije gladi, kategorije žeđi,

Kategorije istine;

Ti znaš filozofiju, estetiku, istoriju;

Sintezu fluorescentne jeseni u sonetima

Bezgrudih pesnika;

Ti znaš samo ulice u kojima imaju

Biblioteke i knjižare;

Staro si se na Sartru, umro na Malrou,

                          okemenio na Kamiju.

Ti znaš koje vode mute, koje bistre,

Vode koje stoje, koje teku,

Vode žute, i vode plave,

Vode pomora, i vode govora.

Ti znaš ko jede, ko pije,

Ko spava, ko sanja,

Ko leži,

Ko laže,

Ko plače,

Ko peva.

Ti si taj što zna, ta pobeda, taj monument,

Ta tragedija.

Ti si taj nokturno,

Ti si ta nirvana.

Kad bi imao pune ruke koliku punu glavu,

Bio bi najveličanstvenija živa harmonija,

Ali ti si nesklad

Između knjige i hleba,

Između mozga i kostiju,

Između sebe i sebe.

I umesto hleba, u rukama ti imaš

                               pregršt snega.

Šta vredi biti pametan

A željan biti svega.

Ali ti si veći od onog koji ne zna ono što ti znaš,

Ali ti si veći od onog koji zna ono što ti ne znaš

Ti si taj, dakle:

Taj koji je sam sebi osigurao život

posle smrti,

Taj kojem su osigurali smrt pre smrti,

Taj koji ne može da ne zna i ne može da ima,

Taj kojem treba dati hleba, a njemu dati

                                                       snega.

Šta vredi biti pametan

A biti željan svega.

Ellenfeled az idő

Te ismered az éhség változatait, a szomjúság változatait,

Az igazság változatait;

Ismered a filozófiát, esztétikát, történelmet;

A hant nélküli költők

Szonettjeiben fluoreszkáló ősz szintézisét;

Csak azokat az utcákat ismered ahol

Könyvtárak és könyvkereskedések vannak;

Sartre-n nevelkedtél, Malroux-val haltál,

                          Camus-on kövültél meg.

Te tudod melyik víz zavarosodik, melyik tiszta,

Melyik az állóvíz, melyik hömpölyög,

Ismered a sárga vizet, a kék vizet,

A halált hozó vizet és a beszéd vizét.

Te tudod ki eszik, ki iszik,

Ki alszik, ki álmodik,

Ki fekszik,

Ki hazudik,

Ki sír,

Ki dalol.

Te vagy az aki tudja: ez győzelem, ez emlékmű,

Ez tragédia.

Te vagy az a szerenád,

Te vagy az a nirvána.

Ha mint a fejed kezeid is tele lennének

A legtökéletesebb élő harmónia lennél,

De nem vagy az összhang

Könyv és kenyér között,

Agy és csontváz között,

Magad és magad között.

És kenyér helyett kezeidben

                        havat tartasz.

Mit ér az értelem

És a mindenért lelkesedés.

De te több vagy annál, aki nem tudja azt amit tudsz,

És több vagy annál, aki tudja azt amit te nem tudsz

Tehát te vagy az:

Te vagy az aki biztosította magának halála után

az életet,

Az akinek halála előtt biztosították halálát,

Az aki nem engedheti meg magának a nemtudást és birtoklást,

Az akinek kenyeret kell adnia, de éki

                                        havat adnak.

Mit ér az értelem

És a mindenért lelkesedés.

                             Fordította: Fehér Illés

Damjanović, Đuro (Damjanovity Gyuro) (1945 – 2009) író, költő, elbeszélő. A Belgrádi Tudományegyetem Bölcsészkarán diplomázott. 1974-ben jelent meg Goli mjesto (Meztelen hely) című elbeszélése amiért 1977-ben élesen bírálták. Ezután visszavonult, az alkoholban keresett menedéket.

Versei a legrangosabb antológiákban szerepelnek. Tiszteletére a Szerb Köztársaság Írószövetsége nevét viselő irodalmi kitüntetést létesített.