Radnóti Miklós ( Mikloš Radnoti)
(Budapest, 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.)
Balatonfüred - Radnóti Miklós szobra R. Kiss Lenke alkotása
Nyolcadik eclogaKöltő
Üdvözlégy, jól bírod e vad hegyi úton a járást
szép öregember, szárny emel-é, avagy üldöz az ellen?
Szárny emel, indulat űz s a szemedből lobban a villám,
üdvözlégy, agg férfiú, látom már, hogy a régi
nagyharagú próféták egyike vagy, de melyik, mondd?
Próféta
Hogy melyik-é? Náhum vagyok, Elkós városa szült és
zengtem a szót asszír Ninivé buja városa ellen,
zengtem az isteni szót, a harag teli zsákja valék én!
Költő
Ismerem ős dühödet, mert fennmaradott, amit írtál.
Próféta
Fennmaradott. De a bűn szaporább, mint annak előtte,
s hogy mi a célja az Úrnak, senkise tudja ma sem még.
Mert megmondta az Úr, hogy a bő folyamok kiapadnak,
hogy megroggyan a Kármel, a Básán és a Libánon
dísze lehervad, a hegy megrendül, a tűz elemészt majd
mindent. S úgy is lőn.
Költő
Gyors nemzetek öldösik egymást,
s mint Ninivé úgy meztelenül le az emberi lélek.
Mit használnak a szózatok és a falánk fene sáskák
zöld felhője mit ér? hisz az ember az állatok alja!
Falhoz verdesik itt is, amott is a pötty csecsemőket,
fáklya a templom tornya, kemence a ház, a lakója
megsűl benne, a gyártelepek fölszállnak a füstben.
Égő néppel az utca rohan, majd búgva elájul,
s fortyan a bomba nagy ágya, kiröppen a súlyos ereszték
s mint legelőkön a marhalepény, úgy megzsugorodva
szertehevernek a holtak a város térein, ismét
úgy lőn minden, ahogy te megírtad. Az ősi gomolyból
mondd, mi hozott most mégis e földre?
Próféta
A düh. Hogy az ember
ujra s azóta is árva az emberforma pogányok
hadseregében. - S látni szeretném ujra a bűnös
várak elestét s mint tanu szólni a kései kornak.
Költő
Már szóltál. S megmondta az Úr régen szavaidban,
hogy jaj a prédával teli várnak, ahol tetemekből
épül a bástya, de mondd, évezredek óta lehet, hogy
így él benned a düh? ilyen égi, konok lobogással?
Próféta
Hajdan az én torz számat is érintette, akárcsak
bölcs Izaiásét, szénnel az Úr, lebegő parazsával
úgy vallatta a szívem; a szén izzó, eleven volt,
angyal fogta fogóval s: "nézd, imhol vagyok én, hívj
engem is el hirdetni igédet", - szóltam utána.
És akit egyszer az Úr elküldött, nincs kora annak,
s nincs nyugodalma, a szén, az az angyali, égeti ajkát.
S mennyi az Úrnak, mondd, ezer év? csak pille idő az!
Költő
Mily fiatal vagy atyám irigyellek. Az én kis időmet
mérném szörnyü korodhoz? akár vadsodru patakban
gömbölyödő kavicsot, már koptat e röpke idő is.
Próféta
Csak hiszed. Ismerem ujabb verseid. Éltet a méreg.
Próféták s költők dühe oly rokon, étek a népnek,
s innivaló! Élhetne belőle, ki élni akar, míg
eljön az ország, amit igért amaz ifju tanítvány,
rabbi, ki bétöltötte a törvényt és szavainkat.
Jöjj hirdetni velem, hogy már közelít az óra,
már születőben az ország. Hogy mi a célja az Úrnak, -
kérdém? lásd az az ország. Útrakelünk, gyere, gyüjtsük
össze a népet, hozd feleséged s mess botokat már.
Vándornak jó társa a bot, nézd, add ide azt ott,
az legyen ott az enyém, mert jobb szeretem, ha göcsörtös.
Lager Heidenau,
s innivaló! Élhetne belőle, ki élni akar, míg
eljön az ország, amit igért amaz ifju tanítvány,
rabbi, ki bétöltötte a törvényt és szavainkat.
Jöjj hirdetni velem, hogy már közelít az óra,
már születőben az ország. Hogy mi a célja az Úrnak, -
kérdém? lásd az az ország. Útrakelünk, gyere, gyüjtsük
össze a népet, hozd feleséged s mess botokat már.
Vándornak jó társa a bot, nézd, add ide azt ott,
az legyen ott az enyém, mert jobb szeretem, ha göcsörtös.
Lager Heidenau,
Žagubica fölött a hegyekben, 1944. VIII. 23.
Osma ecloga
Pesnik
Budi blažen starče, dobro podnosiš hod na toj divljoj
brdskoj stazi, dižu li te krila il te proganjaju?
krila dižu, nagoni progone, grom ti seva iz oka,
budi blažen starče, vidim da si starog kova
jedan od glasnih proroka, ali reci mi koji?
Prorok
Koji li sam? Jesam Nahum, rodio me grad Elkos,
oglasio rečima protiv bludnog grada Ninive,
oglasio božjim slovom, bio sam skroz obuzet gnevom.
Pesnik
Poznajem tvoj iskonski bes, ostao je napisan.
Prorok
Ostao je. Ali greh je češći no što je pre bio
i Gospod kakve namere ima ne zna još niko.
Jer rekao je Gospod da će se reke osušiti,
srušit će se Karmel, uvenuti ukras Bašana,
Libana, gore podrhtati, vatra sve uništiti.
I biva tako.
Pesnik
Narodi kolju jedan drugog
i kao Ninive ogoli se ljudska duša. Čemu
služe proglasi i pohlepni, zeleni roj
skakavaca šta zna? pa čovek je životinjski izrod!
I tu i tamo o zid udaraju nedužne bebe,
zvonik crkve je buktinja, kuća pećnica gde
vlasnik izgara, fabrike u vlastitom dimu se gube.
Užarenom masom juri cesta pa u nesvest pada,
kipti užasan krevet bombe, poleti težak čelik
i kao na livadi izmet goveda, smežurano
leže mrtvaci na trgovima grada i ponovo
biva tako kao što si napisao. Iz prostrane magle,
reci, šta te je na tu zemlju doveo?
Prorok
Bes. Da ljudsko biće
opet i od onda usamljen u vojsci pagana
koja je nalik na čoveka. – Voleo bi videti
pad grešnih tvrđava i svedočiti novim vekovima.
Pesnik
Već si se oglasio. I Gospod je rekao,
jao plenom punim tvrđavama gde kule od mrtvih
grade, ali reci, jel moguće da stolećima tako
živi u tebi bes? tako nebeskim, tvrdoglavim plamenom?
Prorok
Nekad i moja iskrivljena usta je dotaknuo
kao Izaisovog, Gospod, užarenim ugljenom
je tražio iskaz od mene, živ le bio ugalj
s kleštom anđeo držao: „ vidi, tu sam, zovi
i mene da propovedam nauk“ – rekoh za njim.
Koga Gospod jednom odabere van je vekova
i nema mira: ugalj, taj anđeoski prži mu usne.
Šta su Gospodu vekovi? samo život leptira!
Pesnik
Kako si mlad – oče! zavidim ti! Moje sićušno vreme
meriti s tvojim kako bi smeo? kao okruglog
belutka brzi tok potoka haba me zub vremena.
Prorok
Samo veruješ. Poznajem tvoje pesme. Drži te gnev.
Bliska je bes proroka i pesnika, hrana za narod,
napitak! Od toga živeti može ko živeti želi
dok ne dođe obećana zemlja mladog učenika,
rabina, koji je ispunio zakon i zaklinjanja.
Dođi, zajedno sa mnom širi taj čas se približava
zemlja se ponovo rađa. Šta su namere Gospoda? –
pitam se. Pogledaj to je ta zemlja. Polazimo, kreni
sakupiti narod, vodi svoju ženu, seci si štap.
Štap je prijatelj nomada, vidi, dodaj mi taj
neka bude moj više volim kad je čvorovit.
Lager Heidenau
Iznad Žagubice u brdima, 23. VIII 1944.
Prevod: Fehér Illés Objavljeno: Most – Mostar XIV (1987)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése