József Attila Flóra - Flora



József Attila – Atila Jožef

(Budapest, 1905. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.)

Flóra

1. Hexaméterek

Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,
elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,
buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.
Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság
s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.

Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra!
E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szivemről,
mint sebről a kötést, te leoldtad - ujra bizsergek.
Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény,
és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.

2. Rejtelmek

Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe’.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.

Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.

Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.

3. Már két milliárd

Már két milliárd ember kötöz itt,
hogy belőlem hű állatuk legyen.
De világuktól délre költözik
a szép jóság s a szelid érzelem.
Mindenségüket tartani a fénybe,
mint orvos, ha néz az üvegedénybe,
már nem tudom, megadom magam kényre,
ha nem segítesz nékem, szerelem.

Ugy kellesz, mint a parasztnak a föld,
a csendes eső és a tiszta nap.
Ugy kellesz, mint a növénynek a zöld,
hogy levelei kiviruljanak.
Ugy kellesz, mint a dolgos tömegeknek,
kik daccal s tehetetlenül remegnek,
mert kínjukból jövőnk nem született meg,
munka, szabadság, kenyér s jószavak.

Ugy kellesz nekem Flóra, mint falun
villanyfény, kőház, iskolák, kutak;
mint gyermekeknek játék, oltalom,
munkásoknak emberi öntudat.
Mint minta, mint az erény a szegénybe,
s ez össze-vissza kusza szövevénybe,
társadalmunkba, elme kell, nagy fénybe’,
mely igazodni magára mutat.

4. Buzgóság

Ha olyan buzgó volnék, mint szerelmes
s megbékülne e háborús család,
az emberek, keresném engedelmes
szívvel
az örökös ifjuság italát.

Nehezülök már, lelkem akkor boldog,
ha pírban zöldel a fiatal ág -
bár búcsút int nekem... E fura dolgot
űzném,
az örökös ifjuság italát.

Fecseghetnének nyelves tudományok -
mind pártfogolna, ki szivébe lát:
legalább keressem, amire vágyok,
bár nincs,
az örökös ifjuság italát.

5. Megméressél!

Már nem képzelt ház üres telken,
csinosodik, épül a lelkem,
mivel az árnyakkal betelten
a nők között Flórára leltem.

Ő a mezőn a harmatosság,
kétes létben a bizonyosság,
lábai kígyóim tapossák,
gondjaim mosolyai mossák.

Ízét adja a tiszta víznek,
száját adja a tiszta íznek,
hazaszólít, amikor űznek,
szemében csikó legelészget.

Ő az okmány, kivel a kellem
a porráomlás ellen, a szellem
az ólálkodó semmi ellen
szól, pöröl szorongó szerelmem.

Érdekeimből megértettél,
bátorrá vakmerőből tettél,
kínlódtál, amig nem szerettél,
egész világom ege lettél, -

hát dícsértessél s hirdettessél,
minden korokon át szeressél
s nehogy bárkiben alább essél
mindig, mindenütt megméressél!

Flora

1. Hexametri

Kopni već kašasti sneg, sa limenih krovova kaplje,

topi se led potamneli, zamire, nestaje tako,

klokoće voda, žubori, ka jarku beži, buja.

Diže se magla laka, zadrhti visina na to,

s blagom čežnjom rumen navlači košulju zori.

Vidiš kako te nežno, očinski volim, Flora!

Ti si mi sa srca odvila, u doba topljenja mekog,

korotu kao sa rane zavoj – ponovo bridim.

Kliče imena tvog struja večna, svetlost čarobna, lomna,

s užasom shvatam, dršćem: sve do sad živeh bez tebe.

2. Tajanstva

Kad pevaju tajanstva

na straži bdim sa smeškom.

Dala si mi dostojanstva

viteško ruho teško.

Vetar i voda zbore,

rumeniš s reči gole.

Srce i oči gore,

samo za tebe mole.

I ja sad pesmu pišem:

jer volim te sa smeškom,

daj mi da lakše dišem

i nosim to ruho teško.

3. Dve milijarde

Dve milijardde ljudi me veže

da im budem životinja verna.

Al΄ od njih ka blagom jugu beže

dobrota i osećanja smerna.

Ne mogu im biti veran, s počašću

da pazim, ko lekar ampulu sa strašću,

njihov svet, predaću se samovlašću

ako me ne spaseš, ljubavi verna.

Potrebna si mi kao zemlja seljaku,

ko čisto sunce i blage kiše,

potrebna si mi ko sunce maku

da procveta i zamiriše.

Potrebna si mi ko što treba masi

kad prkosno drhte siromasi

jer im patnja radost ne oglasi,

rad, hleb, sloboda i reč što dobrotom odiše.

Potrebna si mi, Floro, ko selu

struja, kuće, čkola, bunari;

ko igračka za decu neveselu,

ko što su željni saznanja buntari.

Kao uzor, poštenje za bedu,

kao za ovu buduću pobedu

društva, um i svetlost da je povedu,

um, koji će sebe da ostvari.

5. Budi slavna!

Većnisam podoban menama,

duša je označena stenama

otkada, opsednut senama,

otkrih ja Floru međ ženama.

Ona je na poljima rosa,

pouzdanost, snaga prkosa,

zmije gazi noga joj bosa,

patnje im blaži njena kosa.

Ukus će bistroj vodi dati,

ukusu usta žrtvovati,

kada me gone kući me zvati,

očima ždrebe zauzdati.

Ona je dokaz mojih slasti

i dići će me do počasti;

od ništavila i propasti

reč ljubavi mene će spasti.

Poletu mom si dala krila,

bezumlje moje utolila,

ljubavlju si me umorila,

svemira mog si nebo bila, –

pa budi hvaljena i slavna,

voli me za doba buduća i davna,

nijedan nek ti ne bude ravna,

uvek me procenii, o ti, blagodarna!

Prevod: Danilo Kiš