Irfan Horozović (Horozovity Irfan) - Banja Luka 27. aprila 1947 –
Ostavština
I
Koje to prelijevanje blagošću jezovitom ispunjava ovaj mramor
što se sa mesom i igrom udruži?
Vidjeh na putu posjednika zuba koji grizući učini da se mladošću
oplodi zlatnik, ili srebrnjak, ne sjećam se više.
Bijaše to veče.
A kada kazah vrijeme pomislih i na mjesto, mjesto koje neki
zvahu Memla.
Bijaše to dolina neizmjerna optočena poluprogutanim i polako
rastvaranim u glinu.
Sedamnaest se putnika objesilo i visi na mjesečini. oni su prvi
bjegunci.
A onda sam došao ja koji sam vidio i ja vam kažem: sve je to
samo putovanje.
Međutim, put se nastavlja samo kroz Memlu.
Na prvoj kapiji susretne me žena stražar i tu izgubih koplje svoje.
Na drugoj kapiji, skovanoj od ogledala, zaustaviše me oči moje.
Prelomio se kristalni prozor i rasuo u ponoru tajnovitom.
Treća kapija već bijaše odškrinuta ili je i to samo pričin. Na pragu
njenom bazaltnom pozlaćeni pehar.
II
Moj život poput kruške na mrtvom stolnjaku.
III
Mekotom košute isčezava ogledalo. Stepenice. Blaženo-počivajući
predio mrmlja nešto u snu poput pijanca. Otrov je na stolu. Osipa se u
neviđeni vrč, nešto kao pehar. Otrov je otrov. Otrov je knjiga. Nevino
i razbludno se mrmlja bilježnica kad kapne slovo, meko kao dodir
sjene. Početak večere ili gozbe koji se završava pečatnim peharom
posljednje slasti. Popiti sebe! Možda je to odaja koju zari svjetiljka.
Plavičasta jesen. Odaja odaje pergamentne zidove. Nije li on tu sam.
Sve samotniji. Vino počinje da truli u bakrenim posudama.
Njega nestaje kao što nestaje uobličeni komad gline u žutoj gladnoj
zemlji. Sve je ostalo nepomično poput sleđenog vjetra. Samo na
bilježnici jedna mrlja više.
IV
Mjesečina nad mojom bilježnicom.
V
Kad ugledah svoje lice sasvim nepoznato, u tazbijenom djeliću
ogledala, pronađenog negdje na mansardi, ja to nazvah: Asirijan. Bilo
je veče i mjesečina na mojoj bilježnici. Osjetih samo kako se taj
neznanac u meni pomjera kao da mu je tijesno. Okolo mene tamnjele
su lipe u drvoredu sve više i dah im se razlijevao kao čaj u vreloj vodi.
Rušile su se negdje violine iz jedne provalije u drugu. Samo luđak u
svom žutilu posjeduje takvu slast. O lipe!
VI
Zemaljski plodovi izlaze iz knjiga.
VII
Na kraju putovanja pojavit će se Asirijan. Uzet će ovu knjigu i
spaliti je.
Hagyaték
I
Az út végén
jelenik meg Asszírián. Fogja ezt a könyvet és elégeti.
Míly átváltozás ez, mely gyengéd
borzalommal tölti ki a hússal s játékkal vegyülő márványt?
Láttam az úton a közvetítő fogakat, melyek
vicsorítva, ifjontian tették termékennyé
a dukátot vagy az ezüsttallért, nem emlékezem pontosan.
Este volt.
Meghatároztam az időt, de a helyre is
gondoltam, a helyre, a Nyirokra.
Végtelen völgy az, agyagba süppedt, lassan
bomló testekkel.
Tizenkét utas felakasztotta magát, a
holdfényben lógtak. Ők az első szökevények.
Akkor jöttem én, aki mindent látott és
állítom: minden csak utazás.
De
az út a Nyirok anyagán át vezet.
Az első ajtónál nő állt elém, lándzsámat
itt veszítettem el.
A másodiknál, a tükörajtónál a szemem
állított meg. Darabokra tört a kristályablak és szétszóródott a titokzatos
szakadékban.
A harmadik ajtó már félig nyitott volt,
vagy talán csak nekem tűnt úgy. A bazalt küszöbön aranyozott
serleg.
II
Életem körte a halott terítőn.
III
Szarvasünő könnyedségével tűnik el a
tükör. Lépcsők. Az édesen alvó táj, mint a részeg, motyog valamit. Az asztalon
méreg. Láthatatlan kancsóba, vagy serlegbe
fröccsen. A méreg az méreg. A méreg, könyv. A papír a gyöngéd érintéssel
ráhulló betűktől, ártatlan és fajtalan pecsétekkel telik meg. A vacsora vagy a
tor kezdete mely a kelyhekbe zárt utolsó gyönyörök érintésével zárul. Önmagad
meginni! Talán az az a terem, melyet
az égő
megvilágít. Kékes ősz. A terem feltárja pergamen falait. Nem egyedül van-e itt?
Mind jobban egyedül. A rézkancsóban a bor penészedni kezd.
Az éhes, sárga földben megmunkált agyagdarabként
tűnik el. Mint a fagyott fuvallat, minden olyan mozdulatlan. Csak a jegyzetek
között egy folttal több.
IV
Jegyzeteim felett a holdfény.
V
Mikor a padláson, a véletlenül talált
összetört tükördarabban megláttam
teljesen idegen arcomat, Asszíriánra kereszteltem. Este volt és jegyzeteim
felett a holdfény. Éreztem, hogyan mozdul bensőmben az idegen. Körülöttem a
hársfasor mind jobban elsötétült, illata, mint a tea a forró vízben,
szétterült. Valahol egyik szakadékból a másikba hegedűk hullottak. Ily gyönyört
csak az esztelen őrjöngő érez. Ó hársak!
VI
Evilági termékeket termel a könyv.
VII
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése