Keresés ebben a blogban

2013. március 27., szerda

Heinrich Heine Loreley – Loreley – Lorelaj – The Loreley




Heinrich Heine
Düsseldorf, 13. Dezember 1797. – Paris, 17. Februar 1856


Illustration: Edmund Brüning

Loreley

Ich weiß nicht, was soll es bedeuten,
Daß ich so traurig bin;
Ein Märchen aus alten Zeiten,
Das kommt mir nicht aus dem Sinn.

Die Luft ist kühl und es dunkelt,
Und ruhig fließt der Rhein;
Der Gipfel des Berges funkelt
Im Abendsonnenschein.

Die schönste Jungfrau sitzet
Dort oben wunderbar,
Ihr goldnes Geschmeide blitzet,
Sie kämmt ihr goldnes Haar.

Sie kämmt es mit goldnem Kamme,
Und singt ein Lied dabey;
Das hat eine wundersame,
Gewaltige Melodey.

Den Schiffer, im kleinen Schiffe,
Ergreift es mit wildem Weh;
Er schaut nicht die Felsenriffe,
Er schaut nur hinauf in die Höh'.

Ich glaube, die Wellen verschlingen
Am Ende Schiffer und Kahn;
Und das hat mit ihrem Singen
Die Loreley getan.



Emil Krupa-Krupinski: Loreley

Loreley

Nem értem, a dal mit idéz föl,
s hogy oly bús mért vagyok:
egy régi, régi regétől
nem szabadulhatok.

Már hűvös az este; a Rajna
nyugodtan folydogál;
a hegycsúcs sugarasra
gyúlt alkonypírban áll.

Ott fenn ül – ékszere csillog –
a leggyönyörűbb leány;
aranyhaja messzire villog
aranyfésűje nyomán.

Aranyban aranylik a fésű,
s közben a lány dalol;
hatalmas zengedezésű
varázs kél ajkairól.

A hajósnak a kis ladikban
szive fáj, majd meghasad;
nem le, hol a zátony, a szirt van –
fel néz, fel a csúcsra csak!

Végűl ladikot s ladikost a
mélységbe sodorja az ár…
S hogy ez így lett, ő okozta
dalával, a Loreley.

Fordította: Szabó Lőrinc


Images from Kunst und Mystic

Loreley

Csak tudnám okát, mi végre
Lettem ily bánatos,
Hogy régi idők regéje
Fejemben itt zakatol.

Már szürkült, a hűvös légben
A Rajna halkan siklott,
Hegycsúcsok távoli kékje
Esti fényben izzott.

A legszebb szűzleány ült ott
Fenn, a lénye varázs,
Arany ékszere csillámlott,
Mint fésülte szőke haját.

Járt keze fésűjével, közben
Csodás dalt énekelt,
Mely bírt varázsos erővel,
És ettől minden szép lett.

Hajós kis csónakjában
Lányért vad vágyat érzett,
Nem figyelt már a sziklákra,
Csak fel hegyre, lányra nézett.

Hullám vízbe lehúzta mélyre
Csónakot és hajósát,
Ezt tette bűv' énekével
Loreley, szép szűzlány.

Fordította: Szalki Bernáth Attila


Images from Kunst und Mystic

Lorelaj

Ja ne znam šta treba da znači
Ta tako tugujem,
O nekoj starinskoj priči
Jednako umujem.

Tu mirno protiče Rajna,
Hladno je, hvata se mrak!
Na vrhu brijega igra
Posljednji sunčev zrak.

A na tom brijegu se vidi
ljepote djevojke stas;
Ona sva u zlatu blista,
I zlatnu češlja vlas.

Sa zlatnim češlja je cešljem,
I pjeva još uz to,
A glas od pjesme zvuči
Silno i čudesno.

Lađara u malom čunu
Njen divlji zanosni ton;
Na stijene ne gleda dolje,
Već gore gleda on.

I sad lađaru i čamcu
Ja mislim da je kraj:
A sve to sa svojom pjesmom
Učini Lorelaj.

Prevod: Aleksa Šantić


Albert Pinkham Ryder: The Loreley

The Loreley

I cannot divine what ir meaneth
This haunting nameless pain:
A tale of the bygone ages
Weeps brooding through my brain.

The faint air cools in the gloaming,
And peaceful flows the Rhine,
The thirsty summits are drinking
The sunset’s flooding wine.

The loviest maiden is sitting
High-thrones in yon blue air,
Her golden jewels are shining
She combs her golden hair;

She combs with a comb that is golden,
And sings a weerd refrain;
That steeps in a deadly enchantment
the listener’s ravished brain.

The doomed in his drifting shallop
Is tranced with the sad sweet tone,
He sees not the yawning breakers.
He sees but the maid alone.

The pittiless billows engulf him!
So perish sailor and bark,
And this, with her baleful singing,
Is the Loreley’s gruesome work.

Translated by Mark Twain
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése