Emily Dickinson Because I could not stop for Death (712) – Nem várhattam be a Halált (712) – Jer nemogoh po smrt da svratim – Der Tod hielt freundlich für mich an



Emily Elizabeth Dickinson

Amherst (Massachusetts) December 10, 1830 –  Amherst May 15, 1886

Because I could not stop for Death (712)

Because I could not stop for Death --

He kindly stopped for me --

The Carriage held but just Ourselves --

And Immortality.

We slowly drove -- He knew no haste

And I had put away

My labor and my leisure too,

For His Civility --

We passed the School, where Children strove

At Recess -- in the Ring --

We passed the Fields of Gazing Grain --

We passed the Setting Sun --

Or rather -- He passed Us --

The Dews drew quivering and chill --

For only Gossamer, my Gown --

My Tippet -- only Tulle --

We paused before a House that seemed

A Swelling of the Ground --

The Roof was scarcely visible --

The Cornice -- in the Ground --

Since then -- 'tis Centuries -- and yet

Feels shorter than the Day

I first surmised the Horses' Heads

Were toward Eternity –

Nem várhattam be a Halált (712)

Nem várhattam be a Halált,

Bevárt hát szépen Ő,

Ketten voltunk csak kocsiján

S a méretlen Idő.

Kocogtunk csak — ráért, s mivel

Oly nyájas volt velem,

Feladtam mind, mi rég kötött:

Kényelmem s gondjaim.

Iskolát hagytunk el – szünetben

Kölykök birkóztak ott –,

Ránk bámuló búzamezőt,

Majd a nyugvó napot.

Vagy – Ő haladt tovább?

A harmat hullt, borzongva hűlt,

Ökörnyál volt a köntösöm,

A sálam könnyű tüll.

Megálltunk egy háznál: talaj-

Dudornak vélhető

Volt, a párkánya föld alatt

S csak sejlett a tető.

Hány százada már! ám a nap

Hosszabbnak tűnt, melyen

Láttam: az Öröklét felé

Fut a fogat velem.

Fordította: Tóthfalusi István

Jer nemogoh po smrt da svratim

Jer nemogoh po smrt da svratim,

Ljubazno svrati ona sama.

U kočiji smo sami bili,

I besmrtnost sa nama.

Vozismo se polako. Njoj se

Žurilo nije, a za mene

Presta i rad i dokolica,

Za ljubav uljudnosti njene.

Prošli smo školu, vrevu dece

U dvorištu, na odmoru,

I polja okatoga žita;

Prošli smo sunce na zalasku –

Il bolje, ono nas je prošlo,

Sve svežija je rosa bila

Jer haljina mi paučina

Beše, ogrtač od tila.

Zastasmo pred kućom nekom

Koja na otok zemlje liči,

Jedva da vidljiv krov joj beše,

Sa vencem koji tle dotiče.

Otad vekovi su prošli,

Al svaki kraći je za mene

Od dana slutnje da su glave

Konja u večnost usmerene.

Prevod: Ivan V. Lalić

Der Tod hielt freundlich für mich an

Der Tod hielt freundlich für mich an

Als ich vorbeigeeilt

Im Karren war nur Platz fur Uns

Und für Unsterblichkeit.

Wir fuhrn nicht schnell – Er hatte Zeit

Und so legt ich beiseit

Mein Handwerk, meinen Müßiggang

Für seine Freundlichkeit –

Am Schulhof kamen wir vorbei

Wo Kinder warn beim Kampf –

An Feldern, wo das Korn geschaut –

Am Sonnenuntergang –

Ein Haus war schließlich unser Halt

Das sich im Erdgrund wölbt

Das Dach war kaum erkennbar und

Der Fries – nur Bodenwelln –

Seitdem – Jahrhunderte ist's her –

Doch jedes scheint nur'n Tag

Als ich begriff: Der Pferdehuf

Zur Ewigkeit er trabt –

Übersetzung: Eric Boerner