Marija Vasić Donojan (Marija Vaszity Donojan) – Senta, 13. 02. 1967 –
Iz zbirke pesama: Nevine godine (1992) – uvodni stihovi
Az „Ártatlan évek“ kötetből (1992) – bevezető sorok
Trebam li da pišem u stihovima da bih se
Razlikovao od ostalih ljudi
Neka ljubav prema bližnjem presudi
L.
Hát verseket kell írnom ahhoz,
Hogy különbözzek a tömegtől
Döntsön a baráti szeretet
L
Mesečev trbuh
Stajao sam na vetru svemoguć i neprimetan. Brdo papirnatih otpadaka, konzervi i iscepanih, užasnih krpa, šaralo je do mojih nogu i teralo me da svaki put iznova spuštam pogled. Iz straha da ne budem kao i ostali ljudi nogom sam gostoljubivo privlačio sebi po koji dronjak. No pošto sam se snažno zamislio, mudro sam odložio svoju bezumnu igru za neko vreme
jer ja volim ljupkost i otmenost u svemu
jer ja sam formalista i zločinac koji se
ne usteže da ugasi plamen ljudskih
duša u cvetu mladosti
Na začuđenom mostu mesečev trbuh pade u moje naručje završavajući omutavelo.
A holdkaréj
Mindenhatóan és észrevétlenül álltam a szélben. Papírhulladékok, konzervdobozok, undorító, összeszaggatott rongyok tömege hevert lábam előtt és tekintetemet ismételten a szennyre kényszerítette. Félelmemben, hogy ne hasonlítsak a tömegre, lábaimmal vendégszeretően egy – egy fércet magamhoz húztam. De komolyan elgondolkodva, egy időre felhagytam együgyű játékommal.
mert mindenben a kedvességet és előkelőt szeretem
mert formalista vagyok és bűnöző aki
nem riad vissza ha a fiatal emberi
lelkek lángját kell eltiporni
Bambaságomnak az elcsodálkozott hídon az ölembe hullott holdkaréj vetett véget.
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése