Ivo Andrić
Dolac kod Travnika, 9. oktobar 1892. – Beograd, 13 mart 1975.
San o Mariji
Ja nisam nikad video tvog lica,
A pregršt sunca,
Jedina što je pala na moj put,
Bješe iz tvoje ruke.
Sudbina. Snijeg i vjetar i strah.
Jedna jedina radosna
Vijest, što je pala u moj kut
Bješe iz tvojih usta.
Praštaju se putevi tamom i zaboravom.
Jedan čas je stala
Uboga duša, ne znajući kuda s očima,
I drhtala.
Tako je prošao život.
I nikad nisam video tvog lica.
Álom Máriáról
Nem láttam sosem a Te arcod,
De az a maréknyi napfény,
Ami az utamra hullott,
Az is a Te kezedből való.
Sors. Hó, és szél, és félelem.
És az egyetlen jó szó,
Ami eljutott hozzám,
Az is a te ajkadról való.
Sötétséggel és feledéssel búcsúznak az utak.
A szegény lélek egyszerre megtorpant,
Nem tudta, mit kezdjen szemével,
És reszketett.
Így múlt el az élet.
És sosem láttam a Te arcod.
Fordította: Fehér Kálmán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése