Mirtse Zsuzsa Fehérnél fehérebben – Beličasto belo



Mirtse Zsuzsa (Žuža Mirče)

Fehérnél fehérebben

1.
Fehér dobozban fehér szoba.
Tárgyak itt már nincsenek rég.
Egy ágy, egy asztal, egy szék.
A füstös falakon képek hiánya –
egykor minden fehér volt.
Megbillent két élet,
sok a veszteség.

2.
Kuporgunk egy padon, reggel van,
üres a park, így jó nekünk.
Én a cipőm orrát, te egy fát.
Valahol távol egy ember rakja
a rendet, hűvös van, most nem zavar.
A fűnyíró hangja
felkavar.

3.
Tenyerem folyók vérvonala.
Mamám holdviola-arca
szememből néz vissza rád, keres.
Kútmélyen nézek most beléd.
Esszük, amink van, táskából.
Mindent látsz, minek ide beszéd.

4.
El fogjuk ereszteni egymást
ágytól és asztaltól.
Elfogyott a kenyerünk.
Jó volt az a semmi is nálad,
egyre kevesebből élünk.
Hibázni nem akarunk,
de gyakran tévedünk.

5.

Zárt szemek mögött lezáratlan
élet. Etetnek. Megnyugvás.
Mama korhol, miért így élek.
Nem válaszolok, nem hall most.
Szilánkokra esett élet.
Két írásjel között
csak félek.

6.
De mégis, a rend,
a levélerekben mindig zajló rend,
a szederindák között futó
bemérhetetlen, felfoghatatlan,
mégis lélegző rend
mindig lenyűgözött.
Végtelen oldalszámú
mindkettőnk emlékkönyve.
Mindenki ír valamit.
Néha egymáshoz,
van, hogy csak firkálgatunk
jeleket, vészjelzéseket
két életről.

A tetőtéri ablakon át
szemembe süt még valami
belőled. Képtelenek lettünk.
Nincs hozzánk keret, számadat.
Az út végén kitépkedjük
a fölös oldalakat.

Beličasto belo

1.

U beloj kutiji bela odaja.

Predmeti su odavno nestali.

Jedan krevet, stol i stolica.

Na garavim zidovima manjak slika –

nekad su belinom odisali.

Dva iščašena života su zastala,

gubitke zbrajaju.

2.

Čučimo na jednoj klupi, jutro je,

park prazan, nama to odgovara.

Ja vrh cipele, ti neko drvo.

Negde, daleko neko nešto uređuje,

sad mi ne smeta svežina jutarnja.

Kosilica preglasna

u meni odzvanja.

3.

Dlanovi su mi krvave crte reka.

Mamino lice mesečevog sjaja

iz mog oka te traži, promatra.

I ja te gledam dubinom bunara.

Jedemo što smo u torbici našli.

Sve vidiš, čemu priča bilo kakva.

4.

Otpuštamo jedan drugog

od kereveta i od stola.

Iščezla je naša hrana.

I ono ništa je bilo dobro

kod tebe, sad svega manjka.

Grešiti ne želimo,

ali zabluda progovara.

5.

Iza zatvorenih kapaka nedovršen

život. Hrane me. Smiraj.

Mama me kara, što životarim.

Ne odgovaram, sad me ne čuje.

Na komade raspršen život.

Među dva znaka

tek se bojim.

6.

Ali red,

u vrevi listova prisutan red,

među viticama kupine skriven

nemerljivi, neshvatljivi,

ali postojani red

uvek me očara.

U našim spomenarima

nebrojeni su listovi.

Svako nešto piše.

Ponekad jedan drugom,

kat kad samo škrabamo,

znakove, signale alarma,

o dva života.

Preko prozora mansarde

nešto još svetluca od tebe.

Postali smo bezlični.

Nemamo okvire, račune.

Na kraju puta iskidamo

suvišne listove.

Prevod: Fehér Illés