Sebestyén Péter (Peter Šebešćen) Zalaegerszeg, 1967. július 07. -
A dalnok egy királyra emlékezik
„Abban a délidőben jött, ahogy azt a Jóslat mondta; nem vetett árnyékot semmi és senki, csak Ő. Látás se hitte, se a Föld, hogy száznyolc irányba nyújtózik a sötét hiány. Tudtuk: a pipacsmezők vérén gázolt át; nem volt bátorságunk ránézni sem, csak akkor, mikor a fejét fölemelte.
Három lovas kísérte. Kezükben vesszőnyalábba ékelt bárd, mint a Sasok Fiainál. Fölismertük: vérszín-köpenyében Ő volt az; a tekercsek-ígérte Karmazsin Király. Az Egy Jóslat megmondta rég: megáll majd a Nap az égen; nem tud este lenni. Ő akkor intett és
hallgatott; és eljött az éj.
Dolgok voltak nála; titokzatos és ragyogó dolgok, amiket nem készíthetett emberi kéz. Azt mondta: e dolgok neve nem más, mint Könyv. Azt is mondta, e dolgokban kezdődött a világ maga; isteni sugalmat rejtegetnek, s általuk készül mind a létező. Bár e dolgok jelei hasonlítottak a Tekercsek s a Jóslat szentségéhez, a létezőknek még soha nem fájt semmi ennyire – e tisztátalanságokhoz ember nem érhet; hozzájuk nem lehet köze. A fényes napvilág is látta e gyalázatot; mégsem omlott pusztulásba. Lehet: ellene – talán - a
Magas Isten sem tudta volna, mit cselekedjen.
Mert igaz: mindenek felett óhajtotta és kívánta az igazságot; uralma ezért volt oly rövid, véres és teljesen igazságtalan. Végül el akartuk pusztítani Őt; ám mielőtt megtehettük volna, ránktörtek a fekete kentaurok a Három Hold éjjelén; a Király pedig eltűnt. Senki sem látta; senki nem értett semmit. A Jóslat ígérte ugyan: uralkodója lesz Ő a Földnek – de egyebet nem. Talán tudta hogy végeznénk vele, ezért elment. Hisszük, hogy halott. Ha élne, megmételyezné a világot. A Jóslat Tekercsét elrejtettük. Azokat el akartuk égetni; ám semmilyen tűz nem fogott rajtuk. Ott vannak most a kirabolt palotában; nem volt olyan ember vagy más teremtmény, aki akár egyetlen pillantást mert volna vetni rájuk.”
Ennyit mondott a foglyulejtett, öreg dalnok a nagy csata után. Az, aki győzött, így szólt: „Nem halt meg. Még tartozik neki az Idő. Hogy céljait nem értettétek, elhiszem. Másfelé igyekszik a Teremtés, mint a Király, aki a barátom. Te, öregember, velem maradsz. Azért a Tekercseket és a Könyveket magamhoz veszem; elvégre én leltem rájuk s majd általam fejeztetnek be” - szólt a dánok Nagyura, Vinland és Messzi-Thule királya, a Fekete Hamlet.
Prisećanje trubadura na jednog kralja
„Prema kazivanju Proricanja u to podne je stigao; sem Njega senku niko i ništa nije bacio. Niti oči, niti Zemlja nisu verovali da mračan manjak u stoosam pravaca se proteže. Znali smo, preko krvi livade od bulki je gazio; tek tad smo skupili hrabrost da ga pogledamo, kad je glavu digao.
Tri jahača su ga pratili. Kao kod Sinova Orlova u rukama su u snop zbijenu bradvu držali. Prepoznali smo ga: u mantilu boje krvi bio je On; od smotka obećani Kralj Karmažin. Jedino Proricanje odavno je najavio: stat će Sunce na nebu; izostat će sumrak. Tad je zamahnuo, ušutio; i stigla je noć.
Predmeti su bili kod njega; sjajni, tajanstveni predmeti koji nisu mogli biti pravljeni od ljudske ruke. Rekao je: ime tih predmeta ništa drugo no Knjiga. I još je dodao, u tim predmetima je začetak sveta; božanstvene nagoveštaje skrivaju, pomoću njih se stvara sve postojeće. Mada su znaci tih predmeta ličili na svetost Smotaka i Proricanje, živima još ništa nije tako bolelo – te prljavštine čovek ne može taknuti; nema veze s njima. I svetlost dana je video tu sramotu; ipak nije se raspala. Verovatno: protiv nje – možda – ni sam Svevišnji Bog ne bi znao ništa učiniti.
Jer istina je: iznad svega je želeo, priželjkivao istinu; zato je bila tako kratka, krvavava i nepravedna njegova vladavina. Na koncu hteli smo Ga uništiti, ali pre toga su u noć Tri Meseca nasrnuli na nas crni kentauri; a Kralj je nestao. Niko ništa nije video; niko ništa nije razumeo. Mada je Proricanje obećao: bit će On vladar Zemlje – ali nešto drugo nije. Možda je znao da bi ga dokrajčili, zato je nestao. Verujemo, mrtav je. Ako bi živeo, zarazio bi svet. Smotak Proricanja smo sakrili. Hteli smo spaliti; ali nikakva vatra da ga uništi. Tamo su u opljačkanoj palati; nije se našlo ni jednog čoveka nit nekog drugog stvora, ko bi makar i pogled smeo baciti na njih.”
Toliko je rekao posle velike bitke zatočenik, matori trubadur. A pobednik je tako govorio: „Nije umro. Vreme mu duguje još. Verujem, ciljevi mu nisu bili shvaćeni. U drugom pravcu smera Stvaranje u odnosu na mog prijatelja, Kralja. A ti, starče, ostat ćeš sa mnom. Naravno, Smotke i Knjige zadržat ću za sebe; naposletku ja sam ih našao i sudba će im o meni ovisiti” – rekao je Moćnik danaca, kralj Vinlanda i Daleke Tule, Crni Hamlet.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése