Babits
Mihály (Mihalj Babič)
Szekszárd,
1883. november 26. – Budapest, 1941. augusztus 4.
A sorshoz
A sorshoz szóltam s zúgolódtam hangosan:
- Vak isten!
vakon szövöd az évek tarka szőnyegét
és nem nézed, hol van visszája, hol szine?
Villogó, éles tűdre tűzve szívemet
fonákul szőtted szőnyegedbe.
- Vak isten!
vakon szövöd az évek tarka szőnyegét
és nem nézed, hol van visszája, hol szine?
Villogó, éles tűdre tűzve szívemet
fonákul szőtted szőnyegedbe.
Ki égi nedvek rosszszivű csaplára vagy
ki szomjazónak sós vizet mérsz, égő szívnek olajat,
a kéjek és kinok szeszét szeszélyesen töltöd nekünk,
hogy melyikből iszunk, már azt se tudjuk.
ki szomjazónak sós vizet mérsz, égő szívnek olajat,
a kéjek és kinok szeszét szeszélyesen töltöd nekünk,
hogy melyikből iszunk, már azt se tudjuk.
De megrészegszünk italodtól és te nézed
pajkosan,
hogy őrült bakháns-módra mint ugrándozunk fejetlenül
vagy mint a mérgezett patkányok, össze-vissza futkosunk
s te nézed.
hogy őrült bakháns-módra mint ugrándozunk fejetlenül
vagy mint a mérgezett patkányok, össze-vissza futkosunk
s te nézed.
Vak isten!
vakon szövöd az évek tarka szőnyegét
és nem nézed hol van visszája, hol szine,
de nézed,
hogy őrült bakháns-módra mint ugrándozunk fejetlenül
vagy mint a mérgezett patkányok, össze-vissza futkosunk.
vakon szövöd az évek tarka szőnyegét
és nem nézed hol van visszája, hol szine,
de nézed,
hogy őrült bakháns-módra mint ugrándozunk fejetlenül
vagy mint a mérgezett patkányok, össze-vissza futkosunk.
Te Caesar!
a nap talán csak egy mesés karbunkulus, amelyen át
küzdelmeinknek véres szinjátékait
te nézed,
és mi halálra született, vergődő gladiátorok,
mint hizlalt állatok, kiket csak ölni, halni, hullni csak
bocsátanak ki ketrecünkbõl a teres homok fölé,
üdvözlünk, Caesar, a homokról.
a nap talán csak egy mesés karbunkulus, amelyen át
küzdelmeinknek véres szinjátékait
te nézed,
és mi halálra született, vergődő gladiátorok,
mint hizlalt állatok, kiket csak ölni, halni, hullni csak
bocsátanak ki ketrecünkbõl a teres homok fölé,
üdvözlünk, Caesar, a homokról.
Vak isten!
vakon szövöd az évek tarka szőnyegét
és nem nézed, hol van visszája, hol szine;
villogó, éles tűdre tűzve szívemet
fonákul szőtted szőnyegedbe.
vakon szövöd az évek tarka szőnyegét
és nem nézed, hol van visszája, hol szine;
villogó, éles tűdre tűzve szívemet
fonákul szőtted szőnyegedbe.
Sudbina
Sudbinu zazvah i negodovah
glasno:
–
Slijepo božanstvo!
Slijepo
tkaš života šaren sag
i ne
gledaš gdje je naličje, gdje lice.
Na
sjajnu oštru iglu nabola si mi srce
i
naopako ga u svoj sag utkala.
Ti,
koja si nebeskih sokova krčmar srca zla
i
žednima slanu vodu točiš, a srcu upaljenu ulje,
esenciju
naslada i muka samovoljno nam sipaš
pa ne
znamo više iz koje čaše pijemo i što.
Al
opijamo od tvog pića i ti nestašno promatraš
kako
poput poludjelih pijanica bezglavo tumaramo
il kao
potrovani štakori amo-tamo trčkaramo,
a ti
gledaš.
Slijepo
božanstvo!
Slijepo
tkaš života šaren sag
i ne
gledaš gdje je naličje, gdje lice,
al
gledaš
kako
poput poludjelih pijanica bezglavo tumaramo
il kao
potrovani štakori amo-tamo trčkaramo.
Cezare!
Sunce
je možda samo dogled iz priče kroz koji
krvavo
kazalište naših muka
promatraš
i mi,
za smrt rođeni, izmučeni gladijatori
ko
tovljene životinje koje tek na klanje, na smrt, na vješanje
ispuštaju
iz kaveza nad pijesak arene uz pljeskanje,
pozdravljamo
te, Cezare, iz pijeska.
Slijepo
božanstvo!
Slijepo
tkaš života šaren sag
i ne
gledaš gdje je naličje, gdje lice.
Na
sjajnu oštru iglu nabola si mi srce
i
naopako ga u svoj sag utkala.
Prevod: Enver Čolaković
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése