Kassák Lajos (Lajoš Kašak)
Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.
Honegger zenéjét hallgatom
Én voltam
az egyszerű francia paraszt
kinek a felesége
kislányt szült
1412-ben.
Éppen vihar tört ránk
a horizonton
jól emlékszem
vörösen lángolt
az ég függönye
s az asszony
szent Katalinhoz fohászkodott
hogy szabadítsa meg kínjaitól.
Igazi végítélet volt ez az éjszaka
nedvdús zöld leveleiket hullatták a fák
gabonánkból kipergett a mag
rozsdát kapott a szőlő
Orleans alatt a Loire kiáradt.
Hajnalra született meg
Johanna
gyöngének látszott
s a homlokán
mintha egy rózsa nyitotta volna szét
göndör szirmait.
Nagyon szerettem akkor
az asszonyomat
akinek a szívéből indult útjára
s én a hajlott hátú
feltört kezű paraszt
sírtam
nevettem
örömömben
nem is sejtve
a jövendőt
mikor is
az angyalian szép
angyalian szelíd lányunk
fegyvert ragad
hogy a falánk étvágyú
tüzet okádó angolokat
kiűzze Franciaországból.
Drága vérét hullatta Orleans
de ő felderítette egét
termő zsíros földjét
visszaadta a népnek
Franciaország dicsőségre született népének
a tarka virágok népének
a jó bor népének
akiből ő vétetett
akiért végül is
feláldozta magát
szűzen
egek balzsamától
illatozón.
Elűzte a hódítókat
felszabadította Franciaországot
végül máglyára vetették
mintha bűnös lett volna valaha is.
Ó tündöklő csillag
fehér liliomszál
burgundiai testvéreid áldozata lettél
a szentséges máglyán
ezerszer meggyalázva
ezerszer megdicsőülten.
Jeanne d’Arc
Jeanne d’Arc
messze vagy
és oly valószínűtlen
de mégis kaszanyél helyett tollal a kezemben
Budapestről szólok hozzád
1960-ban
te a semmi valósága
felmagasztalt áldozat
könyörülj minden asszonyok gyengeségén
intsél feléjük
vérző emlék
és világítson előttük a tűz
ami téged
elégetett.
Honeggerovu glazbu slušam
Ja bijah
priprosti francuski seljak
kojemu je žena
rodila kćer
1412.
Upravo se vihor
bio sručio na nas
sjećam se
crveno je plaminjao
nebeski zastor,
a moja se žena
molila svetoj Katarini
da je oslobodi muka.
Pravi je Sudnji dan bila ta noć,
sa stabala padali listovi zeleni,
iz žila zrnca vrcala
listovi loze rđali,
pred Orleansom se Loire izlila.
U zoru se rodila
Ivanka,
bila je slabašna, nježna,
na čelu
kao de joj ruža otvorila
čupave latice.
Jako sam onda volio
svoju ženu
kojoj je iz srca krenula u život
naša mala Ivanka
i ja sam, ja pogrbljeni
seljak ogrubjelih ruku,
plakao,
pa sam se smijao
u radosti
ne sluteći
što će biti
kad
naša anđeoski lijepa
anđeoski nježna kći
zgrabi oružje
da Engleze proždrljiva teka
što bljuju krv sirotinje
progna iz Francuske.
Dragu je krv Orleans prolijevao,
al ona mu je razvedrila nebo,
masnu i plodnu crnicu
vratila narodu
narodu rođenu za slavu Francuske
narodu šarena cvijeća,
narodu dobroga vina
iz kog je ona ponikla
za kog je ona napokon
žrtvovala i život svoj
djevice
mirisav
od balzama nebeskih.
Prognala je osvajače,
oslobodila Francusku
na lomači su je spalili
kao da je grešnica.
O, blistav zvijezdo,
bijeli ljiljane,
postala si žrtva braće burgundske
na svetoj lomači
tisućput osramoćena
tisućput obeščašćena.
Ivano Orleanska,
Ivano Orleanska,
tako si udaljena
i tako nevjerojatna,
ipak ti namjesto držalice kose, s perom u ruci
iz Budimpešte progovaram
1960.
ti, zbiljo ničeg,
obožavana žrtvo,
smiluj se slabosti svih žena,
domahni im
kao krvav spomen
nek pred njima svijetli oganj
što te
spalio.
Prevod: Enver Čolaković
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése