Kemenczky Judit Egy kolostorszobában – U sobi jednog samostana



Kemenczky Judit

Budapest, 1948. augusztus 9. – Budapest, 2011. augusztus 19.

Egy kolostorszobában

költő vagyok
aki elveszítette a szemébe rajzolt
hegyek vonalát
ahonnan legombolyodik az élete vezérfonala
és körötte halottivá fakulnak
a tájékozódó álmok
hullámos ráncai ráncos germán
angyalok jótékony lepedői
lobognak feje fölött
csillagokkal felékszerezve
homloka benső kupoláját
Ó tisztító tűz ó tisztítótűz
amelyben szegény lelkem
percről percre vándorol
az egyetlen élhető élet
lélekvándorlásának
égbe nyúló szirtjeit faggatva
mint halálos értelmű
kalligráfiák felkiáltójeleit
a lelkiismeret kínzócölöpén hagyva
a testről szabott gondolatok
az élő testiség
márvány torzóját
egy kolostorszobában keresgélek
vasbetűk
régies billentyűi fölé hajolva
betűformákat amelyekről lekopott
túlzó hiábavalóságként a fehéres festék
az életem eltűnt festéke
egy cellában vasrácsok
kopott festése és az égbolt
melynek vetítővásznára viharossá
rajzolt felhők rohannak
kínaias ideogrammák lágy ecsetvonását
tükrözik szemembe téli fák
precízen
tökéletes jeleivel
a mennyhez közeli képek
villámló kéksége
egészen elvakít
ISTEN látható láthatatlansága
j ö j j k ö z e l e b b
jöjj közelebb ártatlan anyám
lábán gyermeki cipők
kis pertlijei lobognak
szabadon botladozó
lábacskák rózsás ujjai
Miasszonyunk lábán
a tündöklő fehér rózsák
amikor a méh még nem tud
a jövendő magzatról
és Isten mosolyának napja ragyog
egy jövendő
varázslatos édességű gyermek
halhatatlan szíve felett
Ó Istenünk
aki az anyák és gyermekek
szívét teremtetted
a szívbe hatoló tüskét és a fölötte
kinyíló bársonyosan vörös rózsát
ma úgy rohansz életem romba dőlt
képtelen kulisszái fölött
mint a még láthatatlan búzatáblák magvetője
mint a búzatáblák szőke hajzatát simogató kéz
mint a simogató kéz urának fénylő arca
mint a teremtő szerelem
örökirgalmú napja
magasba emelt vérző
élő monstrancia

U sobi jednog samostana

pesnikinja sam

koja je izgubila u oči ucrtane

crte brda

odakle se nit njenog života razmotava

i oko nje valovite bore

markacije snova

do samrtne boje blede

nad glavom već dobronamerne plahte

naboranih germanskih anđela lebde

zvezdama kiteći

unutrašnju kupolu čela

O čistiliste o čistilište

u kojem moja sirota duša

neprestano luta

ispitivajući visove hridova

jedino mogućeg

preživljavanja selidbe duha

ostavljajući na mučilištu savesti

kao znakove uskličnika

smrtonosnih kaligrafija

iz mermera isklesani torzo

prema telu krojene misli

žive telesnosti

u sobi jednog samostana

starinske tipke

železnih slova ispitujem

kalupe s kojih se otrcala

belkasta boja preterane ništavnosti

nestala boja moga života

u jednoj ćeliji izlizane farbe

železnih rešetki i nacrtano nebo

na čiji ekran

olujni oblaci jure

u mojim očima zimsko drveće mekane poteze

kista kineskih ideograma

odražava

sa savršenim znacima

sevajuće plavo

u blizini neba nacrtanih slika

potpuno me zaslepljuju

nevidljiva vidljivost BOGA

p r i b l i ž i    s e

nedužna majko približi se

na njenoj nozi su dečje cipele

lepršaju se male pertle

ružičasti nožni prstići

slobodno se sapliću

na nozi Velike gospe

bele ruže veé onda sjaje

kad još maternica ne zna

za budući zametak

i nad besmrtno srce

budućeg čarno slatkog

deteta

osmeh Bogom datog dana sjaji

O Bože

ti koji si srca

majki i dece stvorio te u srce

prodirajućeg trna a iznad toga baršunastu

rascvetalu crvenu ružu

sad tako prelaziš preko razrušenih

besmislenih kulisa moga života

kao još nevidljivi sejač pšeničnih polja

kao ruka koja blondu kosu pšeničnih polja gladi

kao gospodar blistavog lica čije ruke glade

kao milosrdan dan

plodne ljubavi

visoko uzdignuta krvareća

živa monstrancija

                              Prevod: Fehér Illés