Milenko
Vujičić Prijedor, 05. 10. 1946
–
Sve
Sve što otkrivam boli me
daj mi dlan jedan
dok tebe ima, ja postojim.
Put nam se racvjetava u nebo,
ko mala nježnost
što se magli u očima.
Vjetar raste u odajama svijesti
gdje će čemerni i oholi
zadnji put sjesti
i ko krajputaši
poslednju jabuku zasaditi
ili jesti.
Minden
Nekem fáj minden felfedezés,
nyújtsd kezedet,
míg részem vagy, létezem.
Kinyílik utunk az égben,
mint szemünkben
a derengő gyengédség.
Utoljára ülnek
a büszkék és
megcsömörlöttek ott
hol a szél kerekedik a
tudat rejtekében
és mint tétovák
falják fel vagy ültetik el
az utolsó almát.
Fordította: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése