Fodor András (Andraš Fodor)
Kaposmérő, 1929. február 27. – Fonyód, 1997. június 27.
Fiaskó
Egyszer, még bejáró koromban,
pár napig akárhova szálltam,
valahol mindig megtalált
a vonaton.
Idősebb volt nálam vagy négy-öt évvel,
izgékony, barna-vékony,
hogy mi járatban jött-ment
nem tudom.
Mintha ismertük volna egymást valahonnan,
mondatait nem kezdte el
nem is fejezte be,
valami csellel kimódolta mindig,
hogy szemben ülhessek vele,
Majd fölpattant váratlanul,
lerángatva az ablakot,
élvezte, félig visszanézve rám,
ahogy a szél szabad fürtjében kavarog.
Leült megint, elmozduló
lábával térdem áramozta,
majd ellentmondást nem tűrőn
húzott maga után a peronra.
Magunk voltunk, de ő a kihívó,
önmaga örvényébe bukva, ideges zavarában,
nem tudta megtenni helyettem,
mit nővel addig nem csináltam.
Eltűnt. Belátva tán, a kiszemelt
diák másféle mafla,
még valóban gyerek.
A testek játékaira
majd egyszer más tanítja meg.
Krah
Jednom, još u doba svakodnevnih putovanja
nekoliko dana bilo gde sam se popeo
u vozu me je nekako uvek
pronašla.
Od mene je nekih četiri-pet godina starija bila,
okretna, tanka brineta,
zbog čega je putovala
ne znam.
Kao da smo se od nekud poznavali,
rečenice niti je počela
niti je završavala,
nekom smicalicom je uvek isposlovala
da nasuprot njoj sedim,
Koji put iznenada skočila,
strgnuvši prozor
krišom mene promatrajući uživala
kako vetar s njenim loknama poigrava.
Ponovo je sela, nogu pomicajući
koleno mi bridela,
pa ne dozvolivši suprotstavljanje
vukla me sa sobom na peron.
Sami smo bili, ali ona, ta koja je izazivala,
utonuvši u vlastiti vir, u nervoznoj zbunjenosti
umesto mene nije mogla učiniti
to što do tad sa ženom nisam radio.
Nestala je. Valjda je uvidela
izabrani đak blesavac,
još je zaista dete.
Na igru tela
jednom neka druga će ga naučiti.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése