Keresés ebben a blogban

2014. július 6., vasárnap

Kassák Lajos 100 (Kapu előtt állok…) – 100 (Ispred kapije stojim …)

Kassák Lajos (Lajoš Kašak)
Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.



100 (Kapu előtt állok…)

Kapu előtt állok az elfelejtett ház kapuja előtt az alkonyatban
íme a gyermek ki batyuval a hátán elvándorolt e tájról
kedvese még nem volt hiszen alig látszott ki a földből s a szülői gyámoltalan emberek a Nagyisten árnyékában hervadoztak
emlékszik még apjára amint kialudt szivarral a fogai között ott állt a piactéren s várta hogy hajnalonként ráharmatozzanak az Úr harangjai
s emlékszik az anyjára ki ott sírdogált a nagy teknők előtt s a nehéz gőzökben néha megjelentek az angyalok
fügét datolyát és cseresznyét hoztak tiszta ingecskéjükben s kövér kezecskéjükkel elsimították a mosónő szeméből a hajakat
a gyermek itt áll a kapu előtt és mindenre emlékszik
a férfiakra és asszonyokra az állatokra az aklok előtt s a virágokra amint kinyílnak és halkan énekelnek a szélben
komoly nagy ember ő már itt áll most fáradtak a szemei s a tarisznyáját unottan elvetette magától
adjatok egy pohár vizet mondja kínáljatok meg egy harapás kenyérrel
hallja a szavait vár s látja hogy senki sem ébred föl a hangjától
vizet és kenyeret mondja újra szomjas vagyok és éhes vagyok
érzem most mindenki rámnéz
de senki sem lát engem
alkonyodik
a fák sárgán hullatják leveleiket.


100 (Ispred kapije stojim …)

Ispred kapije stojim u sutonu ispred kapije zaboravljene kuće
evo deteta ko je s bošćom na leđima napustio ovaj kraj
draganu još nije imao pa tek je nikao a bespomoćni roditelji u senci Gospoda venuli
još se seća oca kako je usred tržnice s ugašenim cigarom u ustima stajao i čekao da ga u osvitu prekrije rosa zvona Svevišnjeg
i seća se majke koja je ispred velikih korita tiho plakala a u teškim parama koji put su se pojavili anđeli
u čistim košuljama smokvu urmu i trešnju doneli i s debelim prstićima uklonili kosu iz očiju klonule pralje
dete ispred kapije stoji i svega se seća
muškaraca i žena životinja ispred obora i cveća kako se rascvetaju i u vetru tiho pevaju
sad je već ozbiljan odrastao čovek iznurenim očima stoji tu i nehajno odbaci bošću
kaže dajte mi čašu vode ponudite me s kriškom hleba
čuje svoj glas i vidi da od njegovog glasa niko se ne budi
vodu i hleba kaže opet žedan sam i gladan
osećam sad svako mene gleda
ali me niko ne vidi
suton je
s drveća žuti listovi padaju.

                             Prevod: Fehér Illés



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése