Keresés ebben a blogban

2014. november 15., szombat

Pethes Mária Támpontok – Uporišta

Pethes Mária



Támpontok

belakni az üres időt, visszaírni a holnap
táncrendjébe a hirtelen meggondolásból
törölt részeket. örök vágyakozásban,
maradandó hiányjelekben, szenvedésekre
büszkén hallgatni, ahogy a szomszéd által
emelt nagy fal mögött növekszik rómeó,
már beszél, de még fogalma sincs arról,
hogy nem a gyűlölet és nem az irigység,
hanem a szerelem örök.

lám, a macska fenntartás nélkül boldog.
foga között tilalmak ellenére egy megtépázott
vörösbegy. ragaszkodik új zsákmányához.
rituálisan dobálja, ráveti magát, elereszti,
körbehordozza a kerten. látjátok,
megszereztem. aztán elunja. ott felejti.
a többi madár rá sem hederít.

ilyen lehet az utolsó álomhoz hasonló csönd,
sóhajtották a szeszélyes ég alatt a rózsák.
az ódon falikútból a boldog múlt hörgött.
egymagában forgolódott ágyában a kertész.
odakint békülékenyen várta a jégesővel
kibombázott kert a sebeket begyógyító
napfelkeltét.

a parttalan vízre a megoldás csapdája zárult.
hová lett a támpont, ami kettéhasíthatná az
átléphetetlen határokat? pedig megtörtént
a csoda, piros eső esett. az adott szavak
rozsdás lében úsztak. a letarolt kert fölött
ígéretek harangja bongott. az álmok
középpontjába siklott egy társtalan rózsa
és egy árvábbnál árvább árvácska.
rájuk zárult az éjszaka, s ott rekedtek,
együtt is egyedül.

Uporišta

živeti u praznini vremena, iz čistog hira
brisane deliće doživljenog ponovo upisati
u jučerašnji red plesa. u večnoj žudnji,
u trajnim znacima nedostatka, oholo
slušati ukore patnje, rast romea
iza velikog zida kojeg je sused zidao,
već govori, ali pojma nema o tome
da nije mržnja, a nije ni zavist,
nego ljubav je večna.

deder, mačka je bez ograničenja je sretna.
uprkos zabrani među zubima očerupanog
crvenperku drži. drži se do svoga plena.
ritual je kako nasrne na nju, baca,
otpušta, nosi preko dvorišta. vidite,
zadobila sam. pa dodijalo joj je. zaboravi.
ostale ptice ni ne haje.

verovatno ovakva tišina je nalik zadnjem snu
uzdahnule su ruže ispod hirovitog neba.
u drevnim zidovima sretna prošlost hroptala.
vrtlar se u osami vrtio u svom krevetu.
vani tučom dotučen vrt pomirljivo
je čekao buđenje sunca što rane
leči.

na vodu bez obala stupica rešenja slegla.
gde je nestalo uporište što bi neprekoračive
granice raspolovio? a baš se desilo
čudo, crvena kiša je pala. date reči u rđom
izjedenom soku plivale. nad uništenim
vrtom zvono obećanja se čulo. u centru
snova samotna ruža samovala
i od sirotice sirotija maćuhica.
prekrila ih je noć, zaglibile su se
i zajedno usamljeno.

Prevod: Fehér Illés




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése