Bánki Éva Nagykanizsa 1966. szeptember 17. –
Kiragadott
sorok az Esővárosból VII
(a tegnap is örökké tart)
A
híd folyókról álmodik,
a folyó hídról, a híd engem szeretne megpillantani, aki csak álmodom. A fényben remegő íve emlékezik. A vonatfütty – saját álma – utolér, ha ébren vagyok.
………..
Lobognak
a fák.
Végigsuhan a városon az eső egy szalagja. Aztán semmi, a fák megnyugosznak, karjukat felemelik, mint a szüzek a lámpásaikat, mikor még tele volt az éjszaka. |
Stihovi izvađeni iz romana Grada
kiše VII
(i
juče večno traje)
Most o rekama sanja,
reka o mostu, most bi mene,
sanjarku, voleo ugledati.
U svetlu njegov trepereći svod se
seća.
Zvižduk lokomotive – njegov san –
ako sam budna, sustiže me.
............
Vijore stabla.
Jedna traka kiše
preleti grad. Potom
ništa, stabla se umire,
podižu ruke, kao device
svoje svetiljke, kada je noć
još prepuna bila.
Prevod:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése