Keresés ebben a blogban

2016. július 11., hétfő

Kozák Mari Kereslek mindig... – Uvek te tražim...


Képtalálat a következőre: „kozák mari”

Kozák Mari Debrecen, 1954. február 16. –

Kereslek mindig...

Kereslek mindig…
Barna éjszakákon mikor hangtalan sírnak a jegenyék, és kitárt szárnyú madarak könnyükkel itatnak égig szaladó búzafejet, mikor rozs borul térdre szomorú hajnalok lába előtt, mikor esőben mosdik a rét, és a reggel az ajtókig ér.
Kereslek mindig…
Sárban vergődő tavaszi illatban, őszi szél karján, ha ringat valaha álmokat, fák ágán nevető szürke ködben, elveszett dallam csilingelő hangján, árokpartján, ahol szerelembe esnek a füvek, és messzire kergetik a reggeleket.
Kereslek mindig…
Éjjel, ha takaród ráncain árnyak pihennek, és illatod öleli párnád, ha utolsó lépted ajtóm előtt kesereg, és a kilincs felejti a valaha éveket, mert az érintés utánad sietett. Ha ablakok szemén csak jégvirág nyitik, és a sarokban zokogva ülnek az emlékek, ha fehér papíron kiömlik a tinta, hogy ne kelljen a tolnak írnia. Asztalon a gyertya pislákoló lángjában, kenyérmorzsa tegnapi illatán, ünnepnap a tányér mellé hajtott szalvéta tenyerén, a forró étek melegén.
Kereslek mindig…
Kandalló parazsán ébredő lángban, inged kopott gallérja mögött, fogason pihenő ernyő karján, üressé lett zsebben, egy könnycseppben, ujjam hegyén maradt érintésben, apád hideg tenyerén…szüntelen kereslek én.

Uvek te tražim...

Uvek te tražim...
Tokom mrkih noći kad topole nemo plaču i ptice otvorenih krila svojim suzama gase žeđ
do neba dospeloj glavi pšenice, kad raž ispred nogu tužnih zora na kolena se spusti, a jutra vrata dotiču.
Uvek te tražim...
U prolećnom mirisu koja se u blatu otima, na ruci jesenskog vetra ako minule snove ljulja, u krošnjama smeškajućoj sivoj magli, u vedrom glasu izgubljene melodija, na obali jarka gde vlasi trave se ljube i jutra u daljinu teraju.
Uvek te tražim...
Tokom noći, ako na naborima tvog pokrivača senke se odmaraju i miris tvoj jastuk grli, ako tvoj zadnji korak ispred mojih vrata se jada a kvake zaboravljaju negdašnje godine, jer doticaj za tobom je krenuo. Ako na oknama prozora samo ledeno cveće cveta a u uglu uspomene plačući sede, ako na prazan papir tinta se preliva da pero ne bi pisati trebao. Na stolu u treperećem plamenu sveća, u jučerašnjem mirisu mrvice hleba, praznicima  na dlanu savijene salvete pored tanjura, u toplini vrućih jela.
Uvek te tražim...
Na žaru oživljenom plamenu kamina, iza izlizanog ovratnika tvoje košolje, na vešalici mirujućoj hvataljci kišobrana, u praznom džepu, u jednoj kapi suze, na vrhu mog prsta ostavljenom doticaju, na hladnom dlanu tvog oca... neprestano te tražim.


Prevod: Fehér Illés
Forrás: a szerző


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése