Juhász
Ferenc
Biatorbágy,
1928. augusztus 16. – Budapest, 2015. december 2.
A
mindenség szerelme*
Kezdetben volt a csönd, és nem tudta még,
hogy mért kíván szeretni...
Kezdetben volt a hang, és nem tudta még,
hogy mért kíván szeretni...
Kezdetben volt a köd, és nem tudta még,
hogy mért kíván szeretni...
Kezdetben a vágy csak önmagara várt még...
lassan, tompán, mélyéböl remegve.
Kezdetben nem voltál Te sem,
csak a vágy volt, a csontváznélküli,
reszkető,
lágy indulat, a szurok-sűrű fortyogó, forró
akarat
világ-tűz, vízözön,
ismeretlen és titkos robbanások,
május-szagú álmok, test-nélküli
vallomások...
.
Én nem kutattalak, mint csillagász az égen
egy új csillagot.
Matematikával, képlettel, logikával
számítva ki, hogy másutt sehol, csak ott
lehetsz,
csak ott vagy, ott, az idők kezdetétől,
társak között, még láthatatlanul.
Mert kezdetben nem voltál Te sem,
csak a vágy volt...
És mégis éreztelek, és mégis tudtalak,
robbanva törni készültem feléd, ragyogva
vártalak,
de még csak reszketés, sejtelem
voltál te is, voltam én is szívedben,
mégis tudtalak,
tündöklött bennem az eleve-bizonyosság,
hogy megszületsz gyöngéden s félelmetesen,
mert hiszem, hogy van eleve-elrendelés,
mert ehhez az értelem kevés,
és nem oly céltudatos a megismerés, az
elhatározás,
mint az órával mérhető idő,
s az órával mérhető elektromosság.
És mégis tudtalak,
fölfogtalak és vártalak,
tudtalak léttelenül,
mert kezdetben közös volt minden elem,
mert kezdetben én is a csönd virága voltam,
mert kezdetben Te is a csönd virága voltál,
kezdetben csak a vágy volt,
ahonnan fölszabadultál...
*Kiragadott részletek
Ljubav svemira**
U
početku je tišina bila i još nije znala
voleti
zašto želi...
U
početku je glas bio i još nije znao
voleti
zašto želi...
U
početku je magla bila i još nije znala
voleti
zašto želi...
U
početku čežnja je sama sebe čekala...
polako,
tupo, iz vlastite dubine drhtajući.
U
početku ni Ti nisi bila,
samo
je čežnja bila, bez kostura, drhtava,
blaga
buna, poput smole gusta, vruća želja
vatra
sveta, potop,
nepoznate
i tajne eksplozije,
snovi
mirisom maja, bestelesna priznanja...
I
poput astronoma novu zvezdu na nebu
nisam
te istraživao.
Matematikom,
formulom, logikom
računavši,
da nigde drugde, jedino tamo možeš biti,
jednostavno
si tamo, tamo, od iskona,
među
drugarima, još nevidljivo.
Jer
u početku ni Ti nisi postojala,
samo
je čežnja bila...
Ipak
sam te osećao, za tebe sam ipak znao,
prema
tebi sam se spremao eksplodirati, blistavo te čekao,
ali
i ti si tek drhtaj, slutnja
bila,
i bio i ja u tvom srcu,
ipak
sam znao za te,
u
meni je predodređena izvesnost blistala,
da
nežno i strahoviti roditi se možeš,
jer
verujem, postoji predodređena predodređenost,
jer
um je za to nedovoljna,
i
prepoznavanje, odluka nije tako svesna cilja
kao
satom merljivo vreme,
i
satom merljiv elektricitet.
Ipak
sam znao za te,
shvatio
sam te, čekao sam te,
znao
sam te i bez postojanja,
jer
u početku svaki elemenat je zajednički bio,
jer
u početku i ja sam cvet tišine bio,
jer
u početku i Ti si cvet tišine bila,
u
početku tek je čežnja bila,
odakle
si se oslobodila...
Prevod:
Fehér Illés
**Odlomci
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése