Keresés ebben a blogban

2017. január 18., szerda

Lejla Kašić Bjekstvo – Menekülés

Kašić , Lejla portréja

Lejla Kašić Prijepolje 15. april 1996. –

Bjekstvo

Dolaziš mi.
Hladna kao ova noć.
Nepomično stojiš.
Gledaš me,
a gledaš kroz mene.
Gledam te,
a gledam kroz tebe.
Očiju tvojih nema,
spojile su se sa tamom.
Dodirujem ti ruke.
Bijele su.
Smežurane kao
tvoje lice starice koje
nikada neću vidjeti.
Ledene su.
Ne osjećaš moj dodir.
Tu si, a nisi.
Nisi, a jesi.
Ne govoriš ništa.
Gradiš zidove neobjašnjive tišine.
A iz tišine vrišti istina.
Istina od koje bježim.
Progovori nešto!
Otjeraj sumnju,
obuzdaj turobne misli.
Okončaj turobne sate, dane, mjesece.
De dozvoli turobne godine.
I dalje ćutiš.
Bježim od tvoje tišine
u sjećanja na tvoj smijeh,
na naš smijeh.
Ćutiš.
Progovori, molim te, progovori!
Kaži mi ono što želim da čujem.
Slaži me.
Zagrli me.
Zagrli me jako,
slomi mi bol,
bol od kog bježim,
a koji me uvijek nađe
u golim noćima iz kojih
bježim u tvoja jutra,
naša jutra.

Razderaću crvena usta
krikom do neba,
a ti me nećeš čuti.
Suze će oprati moje lice,
a ti me nećeš vidjeti.
Pružiću ti ruke,
ti ih nećeš prigrliti.
Bježim od praznine dodira
u davne dane kad sam te
mogla zagrliti, a nisam.
Bježim.
Bježim od sebe
tražeći se u tebi.
Pa tebe tražim u meni.
Pa te tražim u svemu
i ničemu.

Bježim.
Bježim od tvoje smrti
u naš život,
još miriše na Drinu,
politru Nikšićkog,
tople sendviče,
kokice,
kakao,
bunt i prkos jedne mladosti
koja je slobodu voljela
više od života.

Ne dam te dubinama pohlepne rijeke.
Otimam te od podmuklih njenih talasa.
Ne priznajem smrt kao kraj.
Bježim od nje. Bježim od njega.
Bježim k tebi.
Ti znaš, ne postoji kraj.
Ti znaš, ja te ne ostavljam.- govori
odjek dobro poznatim intonacijama
dobro poznate stihove EKV-a.
I dalje imaš smiješan akcenat.
Volim te.

Menekülés

Jöttél.
Mint ez az éj, ridegen.
Mozdulatlanul állsz.
Nézel,
de rajtam keresztülnézel.
Nézlek,
de rajtad keresztülnézek.
Szemed eltűnt,
a homállyal egyesült.
Megérintem kezed.
Fehér.
Aszott mint
a sosem fogom látni
öreg arcod.
Fagyos.
Érintésemet nem érzed.
Itt vagy, de mégsem.
Nem vagy, mégis vagy.
Nem szólsz.
Megmagyarázhatatlan csendfalat építesz.
És csend kiált a csendből.
Az igazság, melytől menekülök.
Szólalj meg!
Űzd el a kétséget,
szelídítsd meg a komor gondolatokat.
Szakítsd meg a bús órákat, napokat, hónapokat.
Ne adj helyet a csüggedt éveknek.
Továbbra is hallgatsz.
Ebből a te némaságodból
mosolyod, kacajunk
emlékébe menekülök.
Hallgatsz.
Szólalj meg, kérlek, szólalj meg!
Mondd azt, amit hallani szeretnék.
Hazudj.
Ölelj meg.
Szorosan ölelj meg,
zúzd szét fájdalmam,
a fájdalmat, melytől menekülök,
azt, ami a rideg éjszakákon, ahonnan
reggeledbe, reggelünkbe
menekülök, mindig
megtalál.

Mennyboltig terjedő sikoltással
szakítom szét a piros ajkakat,
de te nem hallasz meg.
Arcomat könny mossa,
de te nem veszel észre.
Kezem feléd nyújtom,
de nem öleled át.
A közömbös érintésektől
a régi napokba menekülök,
amikor megölelhettelek, de nem tettem.
Menekülök.
Önmagamtól menekülök,
önmagamat benned keresve.
És téged önmagamban kereslek.
És mindenben téged kereslek
és a semmiben.

Menekülök.
Halálodból
életünkbe menekülök,
még érzik a Drina,
a fél liter Nikšić-i*,
a meleg szendvicsek,
a pattogatott kukorica,
a kakaó illata,
az ifjúság lázadása, hajthatatlansága,
mely az életnél is jobban
szerette a szabadságot.

A telhetetlen folyó mélyének nem adlak át.
Kiragadlak alattomos hullámaiból.
A halált, mint végzetet, nem ismerem el.
Menekülök a haláltól. Menekülök.
Hozzád menekülök.
Te tudod, végzet nem létezik.
Te tudod, nem hagylak el.- mondd el
EVK jól ismert sorait,
azzal a jól ismert hanglejtéssel.
Kiejtésed még mindig nevetséges.
Szeretlek.

*Nikšić-i (niksityi) – utalás egy montenegrói, Nikšić-ben (Niksity) gyártott sörfajtára.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://hiperboreja.blogspot.rs/2016/09/poezija-i-proza-lejla-kasic.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése