Milica Petričević Cetinje
10. oktobar 1994. –
Trista pena
I sve svjetlosti
I sve tame prošlosti Odnosi. I sav nemir I svu brigu I svo uzbuđenje I sva sjećanja… Poglede. Dodire. Duga milovanja. Poljupce. Jedno vječno „posebna si“ koje više nije vječno... I one zelene, najdivnije, tvoje... koje više nisu tvoje. Odnosi... Tebe. Omiljenu bol. A opirem joj se! Jer te... ma znaš. Ona naša. ... svom ovom tvojom dušom. Želim svoju omiljenu bol nazad! Svoju tužnu bol. Znam da će se jednog dana vratiti
ta tužna bol.
Potražiću je.
|
Háromszáz tajték
És
elviszi
A fényt
És a múlt
minden kínját.
És a
nyugtalanságot
És a
törődést
És az
izgalmat
És az
emlékeket...
Tekinteteket.
Érintéseket.
Simogatásokat.
Csókokat.
Egy örökös “különleges vagy”-ot, ami többé nem örök...
És azt ami a tiéd, a legszebb, zöld... ami többé nem tiéd.
Elvisz...
Téged.
A kedvenc
fájdalmat.
De
ellenszegülök!
Mert
te... de tudod. Az a miénk.
... ezzel
a te teljes lényeddel.
Kedvenc
keserűségemet kérem!
Komor keserűségemet.
Tudom, az a komor keserűség
egyszer visszatér.
Megkeresem.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése