Đorđe Balašević Novi Sad
11. maj 1953. –
Hoćeš da čuješ tajnu?
Ti si meni
najlepša, eto, kad si sama...
Znaš, kada
stigneš kući i ostaneš bez šminke, bez bespotrebnog smejanja i lažnog osmeha.
Najlepša si kada plačeš, kada grliš sama sebe, kada igraš bez razloga, čitaš,
kada ćutiš i misliš, kada si ranjiva, kada te film rasplače, kada se setiš
nečega što si davno zaboravila, kada spavaš i kada se budiš... Kada si svoja.
Bez straha, pretvaranja i ostalih gluposti. Najlepša si kada ni ne razmišljaš
kako izgledaš, i kada ti lice našminka bezbroj briga i sećanja ili beskonačna
sreća... A desiće se nekad da moja reč ili poljubac bude razlog za to. I tada
ćeš, valjda, konačno i shvatiti zašto me tako važno i bezuslovno voliš...
Videćeš, mila, da si uz mene uvek najlepša.
|
Akarod hallani a titkot?
A
legszebb vagy, igen, mikor egyedül vagy...
Mikor
hazaérve festék, felesleges kacaj és hamis mosoly nélkül maradsz. Legszebb
vagy mikor sírsz, önmagadat öleled, mikor csak úgy játszol, olvasol, mikor
hallgatsz és tépelődsz, mikor sebezhető vagy, mikor megríkat egy film, mikor eszedbe
jut egy rég elfeledett emlék, mikor alszol és mikor ébredsz... Mikor önmagadé
vagy. Szorongás, alakoskodás és hasonló badarságok nélkül. Legszebb vagy
mikor nem törődsz azzal, milyen vagy és arcodat számtalan gond, emlék vagy
végtelen öröm ékesíti... De megtörténhet, ez egy szavam vagy csókomért van.
És akkor, talán, végre meg is érted, miért szeretsz annyira és feltétel
nélkül...
Meglátod, kedves, a legszebb
mindig mellettem vagy.
Fordította:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése