Mišo L. Korać Sombor 10.
mart 1950. –
Proleće sa smiješkom
Šapućem ti noćas
upamti
na uho,
zrači prvi
zračak
proljećnoga
bdijenja...
Pričamo o svemu
u to doba
gluho,
/kao muž i žena/
dok priroda
spaja
čudna
pupoljenja...
Samo ovog
dana,
ove noći
sjetne,
otkrijemo
ljubav,
tugu,
tajne,
i šutjeći
strah nas
da nas
ne premetne
i ne pretvore
u dvije
zvijezde
sjajne...
A proljeće
vjeruj
zna da bude
tako
skriveno...
U nama sjećanja
umije
da
oživi,
pa ko rijeka
nagla
da naraste
jako
da nam se
u srcu
probude
izlivi...
I ne strahuj...
Nek osjetim
damar
ispod tvog
kaputa...
Dvije na
nebu
zvijezde
neka sjaje
vječno,
kada nas
dočekaju
umorene
s ' puta...
Spavaj...
Sanjaj...
I ne pričaj
ništa
o toj želji
pritom...
Samo u snu
otkrij
lice svoje
smiješkom...
Vjeruj...
Biću
uvijek
pažljiv,
eto prosto
pitom
i u trenu
lakom
i u času
teškom...
Spavaj,,, sanjaj...
Proljećni
Andjele
sa smiješkom....
|
Mosolygós
tavasz
Ma éjjel
suttogom,
jegyezd meg,
ragyog
az első tavaszi
virrasztás
sugara...
Éjnek
idején,
míg beszélgetünk
/mint férj és feleség/
a természet
különleges
bimbókat
egyesít...
Csak
ma,
ezen a szomorkás
éjjelen
megismerünk
szerelmet,
bánatot,
titkokat
és némán
szorongunk,
hogy bennünket
ne mozdítsanak,
ne változtassanak
két
fényes
csillaggá..
Igen a tavasz
hidd el
képes
ilyen
rejtélyes lenni...
Az emlékeket
képes bennünk
életre kelteni,
melyek
szívünkben
megáradt
folyóként
hirtelen
ébrednek,
árasztanak...
És ne félj...
De
kabátod alatt
érezzem
szívverésedet...
Az égen
két csillag
örökké
csillogjon,
mikor majd
bennünket,
az úton elfáradtakat
ott várnak...
Aludj...
Álmodj...
És erről
a kívánságról
semmit
se szólj...
De míg
alszol, arcod
mosolyoddal
tárd fel...
Hidd el...
Ígérem
gyengéd
leszek,
egyszerűen
jámbor,
legyen az a perc
könnyed
vagy
gondterhelt...
Aludj... álmodj...
Tavasz
Angyala
mosolyogj...
Fordította:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése