Keresés ebben a blogban

2018. május 5., szombat

Rade Šerbedžija Ne budim te tek tako – Nem csak egyszerűen ébresztelek


Rade Šerbedžija Bunić 27. srpanj 1946. –

Ne budim te tek tako

Noćas je
ulicama našega grada
prolazila kočija bijela . .
I bijela mećava vije . .

Mutan dan . . .
Do u tajne sobe naše stare ljubavi . .
Trpim svoje
i tuđe
što me bije . .
I mrzlo mi je u srcu . .
Ne treba rakije – ne grije!

Za tebe ljubavi govorim ove riječi . .
Za tebe,
koju nosim u mozgu,
k’o užarenu kuglu djetinjstva . .
K’o ranu
koju sam bolovao toliko puta . .
Za tebe koja si dio mene . .
Duboko ukopana školjka u kamenu . .
Miris borovine
zauvijek zaboden u krv moju prokletu . .
Za tebe . .
Zbog tebe . .
Zbog sebe . . .

Predlažem
da saberemo naše siromaštvo
u dodir
koji liječi naša srca,
u koja je rđa pala
s bijelom igrom u samoći . .
Moj križ
plaća račun ove noći . .

Ne kuni me imenom
na koje je moja krv postala imuna . .
Oguli narandžu,
operi lice ,
otvori se utjeho . .
Zagrli me jako . .
I probudi se, dragana . .
Ne budim te
tek tako . . .

Za tebe, ljubavi, govorim ovu pjesmu,
za tebe koja si dio mene . .
Duboko ukopana školjka u kamenu . .
Za tebe,
što u toplim rukama nosiš ruže nijeme,
i prosipaš ih u suhu fontanu . .
Za tebe,
zbog tebe,
zbog Prevera . .
Zbog svih pjesnika ljubavnih stihova,
i uprkos njima . .
Ne budim te
tek tako . . .

Otvori oči ljubavi
i pogledaj kroz prozor . .
Vani su zasijale gorčine,
tumaraju pomrčine i studen,
i bijela mećava u gradu vije . .
Mutan dan . .
Pa i srce je počelo šumjeti:
“Divljak – ovdje je kvar!” . .
Ne treba rakije – ne grije . .
Dok bije u njedrima
dobro nam je . . .

Gledaj!
Nemoj da ti tražim oči . .
Primakni se bliže . .
Još bliže . .
Zagrli me, ljubavi,
zagrli me jako . . (!)
I probudi se već jednom . .
Ne budim te
tek tako . . .

Uzalud . .
Uzalud . .
Uzalud je budim . .

Nem csak egyszerűen ébresztelek

Ma éjjel
városunk utcáin
fehér hintó haladt...
És fehér hóvihar kavargott...

Zavaros nap...
Múlt szerelmünk titkait rejtő szobánkig...
Saját és
mások ütlegeit
viselem...
És szívem fagyos...
Nem kell a pálinka – nem hevít!

Szerelmem, hozzád szólok...
Hozzád,
akit gyerekkorom izzó gömbjeként
hordok agyamban...
Ki tudja hányszor
megélt sebként...
Hozzád, aki részem vagy...
Kőbe vésett kagyló...
Átkozott véremben
örökre magmaradt fenyőillat...
Neked..
Érted...
Értem...

Ajánlom,
a magány fehér játékaitól
rozsdamarta,
szívünket gyógyító
érintésbe
sűrítsük szegénységünket...
Ezt
a számlát keresztem fizeti...

A számomra közömbös
módom ne szidj...
Tisztítsd meg a narancsot,
mosd meg az arcod,
vigasz, tárulkozz...
Ölelj meg...
És ébredj fel, kedvesem...
Nem csak egyszerűen
ébresztelek...

Szerelmem, hozzád szólok,
hozzád, aki részem vagy...
Kőbe vésett kagyló...
Hozzád,
aki száraz szökőkútba dobod
a meleg tenyeredben hordott néma rózsát...
Hozzád,
érted,
Prévertért...
Minden, a szerelemről szóló költőért,
és ellenére...
Nem csak egyszerűen
ébresztelek...

Szerelmem, nyitott szmmel
tekinst az ablakon keresztül...
Kinn felcsillant a keserűség,
csatangol a homály és a fagy,
és a városban fehér hóvihar kavarog...
Zavaros nap...
Még a szív is susogni kezdett:
“Barbár – itt a romlás!”
Nem kell a pálinka – nem hevít...
Addig jó
míg keblünkben dobog...

Nézz!
Ne kelljen szemedet keresnem...
Gyere közelebb...
Még közelebb...
Ölelj meg, szerelmem,
ölelj meg...(!)
És végre ébredj fel...
Nem csak egyszerűen
ébresztelek...

Hiába...
Hiába...
Hiába ébresztem...

Fordította: Fehér Illés
Izvor: http://tekstpesme.rs/poezija/rade-serbedzija/ne-budim-te-tek-tako/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése