Keresés ebben a blogban

2018. május 31., csütörtök

Željka Janković Koncert u podne – Hangverseny délben


Željka Janković Kragujevac, 23. mart 1989. –



Koncert u podne

Pođi na put, sine.
Otisni se do plavetnila morskog
Daleko od buktinja užarenih
I uroni stopala puna trnja
I ožiljaka milosrdnih
U mek i topao pesak.

Pođi na put, sine.
Kada prođeš kolateralnu raskrsnicu
Naići ćeš na jedan hram pradedovski.
Ne zaboravi upaliti sveću
Ali samo na gornjem nivou.

Pođi na put, sine.
Zapadno će te miris roštilja
Pratiti do čaršije
Na kojoj setno ječe tambure.

Pođi na put, sine.
Barka će te navesti u grad na dve reke.
Tu ima ulica u kojoj su se mirno svili hrišćani, Jevreji i muslimani.
Na vrhu njene kaldrme
Videćeš dobričinu sede brade do kolena
Kako čuva ruševine reči.
poraz civilizacije.

A kad se spustiš ka plućima „bura baruta“
Kojima su šume dale ime
Zastani kraj livade po kojoj veselo trče deca.
Osmotri kako im kameni vršnjaci nemo zavide.
Već sedam desetleća oni ponavljaju razred.

Pođi na put, sine.
Severac će te voditi do grada
Koji je jednom ostao bez mostova.
Tu srdačno lice žitelja
Ljubavlju krči sve bogaze.

A kada se popneš
Na vrh s tri glave
Oslušni kako vetar šapuće reči paganskih bogova:

„Cigani ste vi, večiti nomadi.
Kuda ste krenuli, ne znate ni sami.
No mislite da vas kob ukleta
Ko oluja maslačak
Kovitla u bezdan.
Koledari raspevani
Večno iskate hleb daleko od svog ognjišta.
Dok vam  verige rđaju i zveče
Trčite za nekim mojim, tvojim, njihovim.
Naše zapise ste posekli, a jasenovima žrtve prineli.
Glavu ujedinitelju u gradu vukova odsekli
Srušivši ga potom zarad lažnih kumira.
Vile vam pamet pomutile
Skončaćete igrajuć u vrzinom kolu.“

Pođi na put, sine.
Neka te ne brine taj zvuk.
To su samo sirene.
Naš večni koncert u podne.



Hangverseny délben

Indulj utadra, fiam.
Menj, érd el a tengerkék tengert,
A felcsapó lángoltól messze
Tüskékkel, sebhelyekkel tele
Talpadat a lágy, meleg
Homokba mártsd.

Indulj utadra, fiam.
Az oldalági útkereszteződés után
Ősi szetegyházat találsz.
Gyújts gyertyát,
De csak a felső szinten.

Indulj utadra, fiam.
Nyugatra a rostélyos illata
Egy településig kísér
Ahol szomrú tambura szól.

Indulj utadra, fiam.
A tutaj egy két folyón fekvő városig visz.
Ott, egy utcájában katolikusok, zsidók, muzulmánok együtt éltek.
A macskaköves út végén
Meglátod az ősszakállú jóságos öreget
Ahogyan a szóromokat őrzi.
A kultúra vereségét.

Ha pedig a “puskaporos hordók” tüdejéig ereszkedsz
Amelyeket erdők kereszteltek
Áll meg a vidám gyerekeket befogadó mező mellett.
Figyeld meg, ahogyan egyidős kőtársaik írigylik őket.
Már hét évtizede ismétlik az osztályt.

Indulj utadra, fiam.
Az északi szél abba a városba visz,
Amelyik egyszer hidak nélkül maradt.
Ott a jóindulatú lakosok
A káromlók között szeretettel törnek utat.

Ha pedig a háromfejű
Csúcsra hágsz,
Hallgasd meg a pogány istenek szavait suttogó szelet:

„Cigányok vagytok, örökös nomádok.
Merre indultatok, magatok sem tudjátok.
De hiszitek, benneteket a sors, az átkozott,
Mint pitypangot a vihar,
Feneketlen mélységben sodor.
Ti ünnepekkor kántáló fiatalok,
A kenyérért szüntelenül otthonotoktól messze könyörögtök.
Míg láncotok rozsdásodik és csörög
Meghatározatlan enyém, tiéd, övék után rohantok.
Jegyzeteinket kiirtottátok, áldozatokat a kőrisnek hoztatok.
A farkasok városában,
Hamis bálványok miatt, a népek egyesítőjének fejét vettétek.
Tudatotokat tündérek zavarták meg,
Átkozott körforgásban végzitek.”

Indulj utadra, fiam.
Azzal a hanggal ne törődj.
Csak szirének.
A mi sírig tartó déli hangversenyünk.

Fordította: Fehér Illés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése