Željka Janković
Kragujevac, 23. mart 1989. –
Koncert u podne
Pođi na put, sine.
Otisni se do plavetnila
morskog
Daleko od buktinja
užarenih
I uroni stopala
puna trnja
I ožiljaka
milosrdnih
U mek i topao
pesak.
Pođi na put, sine.
Kada prođeš
kolateralnu raskrsnicu
Naići ćeš na jedan
hram pradedovski.
Ne zaboravi
upaliti sveću
Ali samo na
gornjem nivou.
Pođi na put, sine.
Zapadno će te
miris roštilja
Pratiti do čaršije
Na kojoj setno
ječe tambure.
Pođi na put, sine.
Barka će te navesti u grad na dve reke.
Tu ima ulica u kojoj su se mirno svili hrišćani,
Jevreji i muslimani.
Na vrhu njene kaldrme
Videćeš dobričinu sede brade do kolena
Kako čuva ruševine reči.
poraz civilizacije.
A kad se spustiš
ka plućima „bura baruta“
Kojima su šume
dale ime
Zastani kraj
livade po kojoj veselo trče deca.
Osmotri kako im kameni vršnjaci nemo zavide.
Već sedam desetleća oni ponavljaju razred.
Pođi na put, sine.
Severac će te
voditi do grada
Koji je jednom ostao bez mostova.
Tu srdačno lice žitelja
Ljubavlju krči sve bogaze.
A kada se popneš
Na vrh s tri glave
Oslušni kako vetar
šapuće reči paganskih bogova:
„Cigani ste vi, večiti nomadi.
Kuda ste krenuli, ne znate ni sami.
No mislite da vas kob ukleta
Ko oluja maslačak
Kovitla u bezdan.
Koledari raspevani
Večno iskate hleb daleko od svog ognjišta.
Dok vam verige rđaju i zveče
Trčite za nekim mojim, tvojim, njihovim.
Naše zapise ste posekli, a jasenovima žrtve
prineli.
Glavu ujedinitelju u gradu vukova odsekli
Srušivši ga potom zarad lažnih kumira.
Vile vam pamet pomutile
Skončaćete igrajuć u vrzinom kolu.“
Pođi na put, sine.
Neka te ne brine taj zvuk.
To su samo sirene.
Naš večni koncert
u podne.
Hangverseny délben
Indulj utadra, fiam.
Menj, érd el a tengerkék tengert,
A felcsapó lángoltól messze
Tüskékkel, sebhelyekkel tele
Talpadat a
lágy, meleg
Homokba
mártsd.
Indulj
utadra, fiam.
Az
oldalági útkereszteződés után
Ősi
szetegyházat találsz.
Gyújts
gyertyát,
De csak a
felső szinten.
Indulj
utadra, fiam.
Nyugatra a
rostélyos illata
Egy
településig kísér
Ahol
szomrú tambura szól.
Indulj
utadra, fiam.
A tutaj
egy két folyón fekvő városig visz.
Ott, egy
utcájában katolikusok, zsidók, muzulmánok együtt éltek.
A
macskaköves út végén
Meglátod
az ősszakállú jóságos öreget
Ahogyan a
szóromokat őrzi.
A kultúra
vereségét.
Ha pedig a
“puskaporos hordók” tüdejéig ereszkedsz
Amelyeket
erdők kereszteltek
Áll meg a
vidám gyerekeket befogadó mező mellett.
Figyeld
meg, ahogyan egyidős kőtársaik írigylik őket.
Már hét
évtizede ismétlik az osztályt.
Indulj
utadra, fiam.
Az északi
szél abba a városba visz,
Amelyik
egyszer hidak nélkül maradt.
Ott a jóindulatú
lakosok
A káromlók
között szeretettel törnek utat.
Ha pedig a
háromfejű
Csúcsra
hágsz,
Hallgasd
meg a pogány istenek szavait suttogó szelet:
„Cigányok
vagytok, örökös nomádok.
Merre
indultatok, magatok sem tudjátok.
De
hiszitek, benneteket a sors, az átkozott,
Mint
pitypangot a vihar,
Feneketlen
mélységben sodor.
Ti
ünnepekkor kántáló fiatalok,
A
kenyérért szüntelenül otthonotoktól messze könyörögtök.
Míg
láncotok rozsdásodik és csörög
Meghatározatlan
enyém, tiéd, övék után rohantok.
Jegyzeteinket
kiirtottátok, áldozatokat a kőrisnek hoztatok.
A farkasok
városában,
Hamis
bálványok miatt, a népek egyesítőjének fejét vettétek.
Tudatotokat
tündérek zavarták meg,
Átkozott
körforgásban végzitek.”
Indulj
utadra, fiam.
Azzal a
hanggal ne törődj.
Csak
szirének.
A mi sírig
tartó déli hangversenyünk.
Fordította:
Fehér Illés
