Lejla Kašić Prijepolje 15. april 1996. –
|
Učmalost
Skini sve te ukosnice.
O rukav otri te crvene usne. Oslobodi plavetnilo očiju, makni garavi tuš. Svuci tu crnu haljinu pripijenu uz oblo tijelo. Izuj te potpetice. Ugasi svjetlo. Preskoči nered u sobi i baci se na krevet. Dišeš li? Postojiš li dok iz tebe curi život? Ispljuni više te prežvakane strahove, želje, kajanja, htjenja, grijehove. Povrati više sve što te izjeda, reže: i njega, i njih, i smrt, i tugu i ono nešto sreće. Zašto ti pumpa taj mišić što od pamtivijeka nosi
crninu?
U golotinji vlastite duše shvati da sama si. Krhka kao tišina koja će se razbiti izustiš li misao. Komadići će se zariti u tvoje meso. Krvarićeš kao izmrcvarena zvijer. Vučice, nećeš vidjeti svoj mjesec. Zavijaćeš praznini. Zato ćuti. Nek’ muk okameni tvoje usne. Nek’ zanijeme tvoje oči. Nek’ otupe tvoje čeljusti. Pusti da te boli jedan život, jedna sreća. Da ti lomi koščice, da ti čupa kosu, da ti ježi kožu jedna prolaznost. Dopusti, dopusti da spoznaš šta znači voljeti. Da spoznaš šta znači izgubiti. Da spoznaš šta znači, tako prosto - živjeti. Valjaj se u svom sramu grešnice, čistunice, vodi ljubav sa svojom samoćom. Miluj svoje čežnje. Pleši sa svojim nemanima. Opet će doći jutro. Opet sve ispočetka: ukosnice, ruž, tuš, haljina, potpetice. Spotakni se više o samu sebe i prekini, prekini taj prokleti krug. |
Közöny
Szabadulj a hajtűktől.
Vörös ajkad ruhád ujjába töröld.
Oldozd fel szemed kékjét, távolítsd el róla a tust.
Vesd le a testedhez tapadt
fekete ruhát.
Lépj ki tűsarkú cipődből.
Oltsd el a lámpát.
Átugorva a felfordulást, vesd magad az ágyra.
Lélegzel?
Létezel, míg illan belőled az élet?
Köpd ki az agyonrágott
félelmet,
kívánságot,
bűnbánatot,
igényeket,
mulasztásokat.
Hányd ki mindazt, ami emészt:
őt is,
őket is,
a halált is,
a keserűséget is
és azt a csöpp jókedvet is.
Miért visel örökös gyászruhát a lüktető izom?
Pőre lelkeddel vedd tudomásul, egyedül vagy.
Gondolatod ha kitárod, mint a csend, összetörsz.
Húsodba vájnak a szilánkok.
Agyonkínzott állatként vérzel.
Nőstényfarkas, holdadat nem láthatod.
Űrbe vonyítasz.
Ezért hallgass.
Ajkadat síri csend formálja.
Szemed legyen néma.
Állkapcsod tompuljon.
Ne bándd, ha sajog az élet,
az öröm.
Egyetlen múló pillanat
törje csontodat,
tépje hajadat,
szakítsa bőrödet.
Ismerd meg,
ismerd meg,
mit jelent szeretni.
Ismerd meg, mit jelent veszíteni.
Ismerd meg, mit jelent, így
egyszerűen – élni.
Te szerencsétlen, saját
szégyenedben fetrengj,
te makulátlan, magányoddal
szeretkezz.
Simogasd szenvedélyed.
Szörnyeiddel táncolj.
Újra jön a reggel.
Újra kezdődik minden:
hajtűk,
rúzs,
tusolás,
ruha,
tűsarkú cipellő.
Saját lábadban ess el
és semmisítsd meg,
semmisítsd meg ezt az átkozott kört.
Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése