Jász Attila Szőny, 1966. március 26. –
|
(kövek rezgése)*
A szív vak sugárzása
hiányzik. Ahogy ő írt.
Testvére volt minden kőnek. Meteoritnak
és aszteroidának. A
kihűlt fény, a csillagok
szerelmese. A sok földi
nehézség miatt
bánatában inkább
visszaköltözött. Oda.
Ahonnan jött. Mielőtt
testet öltött. Lejárt
a szolgálata.
Nyolcvanhárom évig bírta,
talán a műholdak és
kisbolygók közt ő
is hazát talált. Marad
egy félig telt pohár,
kövek folytonos, halk
rezgése, fohász.
* Csokits Jánosnak
|
(treptaj
belutaka)*
Nedostaje slepo blistanje srca. Kako je on pisao.
Brat je bio svakom belutku.
Meteoritu i
asteroidu. Zaljubljenik je u ohladnelu
svetlost,
u zvezde. Zbog mnoštva
ovozemaljskih
poteškoća u svojoj tuzi preselio se. Tamo.
Odakle je došao. Pre otelovljenja.
Mandat
mu je istekao. Osamdeset tri
godine se držao,
možda među umetnim satelitima i
planetama
i on je dom našao. Ostaje poluprazna čaša,
neprekidan tih treptaj belutaka, molitva.
*Janošu Čokiču (pesnik, 1928 – 2011)
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése