Keresés ebben a blogban

2018. november 13., kedd

Tomislav Marinković Raj – Éden


Tomislav Marinković Lipolist kod Šapca 1949. –


Raj

Zamišljam ovako mogući raj:

Šef palanačke stanice
Izlazi na peron da propusti voz
I mahne crvenom zastavicom.

Ispraća voz sa samo jednim putnikom.
Sutradan izjutra ga dočekuje.

Opet je veseo i zvižduće pesmicu bez kraja.

Opet ženi govori umilne reči, koje
Tutnjava voza proguta i ispljune u ravnicu.
Samoća nema ništa sa takvim mestom.

Ona, nečujno, kroz gradske kapije prolazi.

U višespratnicama, čija srca su liftovi
A vene svežnjevi kablova, ona stanuje.

Čiji prozori su prodorne i hladne oči jastreba,
Najusamljenije ptice na svetu.
Éden

A lehetséges édent így képzelem el:

A kisváros állomásfőnöke
Kimegy a peronra elindítani a vonatot
És int piros zászlójával.

Egyetlen utasával kikíséri a vonatot.
Másnap reggel visszavárja.

Ismét vidám, egy dalt végnélkül dúdol.

Hitveséhez ismét kedvesen szól,
Elnyomja a vonatrobaj és a síkságra köpi.
A magánynak az ilyen helyhez semmi köze.

Nesztelenül megy át a városkapun.

A többemeletes házakban lakik, melyeknek
Szívük lift, érrendszerük vezetékcsomó.

Az ablakok átható, hideg héjaszemek,
Akár a héja, magányos madárszemek.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://hiperboreja.blogspot.com/2016/12/raj-toma-marinkovic.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése