Keresés ebben a blogban

2019. április 30., kedd

Tanja Stupar-Trifunović Želim da živim u malom primorskom gradu – Kis tengerparti városban akarok élni


Tanja Stupar-Trifunović, Zadar 20. 08. 1977. –

Želim da živim u malom primorskom gradu

Bila jedna ljubav kao brodolom kao tuče pijanih mornara
ti mene veslom ja tebe veslom u glavu
Sidro u srce umjesto dolje ka dnu da nas drži čvrsto
dok je bura
Pocijepano jedro u inat
vidi koliko si ljuta djevojčice
I sada vjetar šiba kroz nas i nikud otploviti nećemo
ni ti ni ja nismo onaj isti brod
paluba smo po kojoj su galebovi ostavili svoja anđeoska pera
i svoj đavolji izmet
Niko nas više ne opra od nas
A hridi šta su one za tvoja za moja prsa
Zašto se junačiš s tim paperjem od živaca
s tim mekim pokidanim nitima
od strahova
od užasa
bila je jedna ljubav
Ti mene ja tebe
kaznom
uvredom
bolom
Kao na jednoj nozi kad skačeš odskakutalo je
jedno tamo drugo ovamo
a ista ulica isti zid soba i plač
Dok napolju grmi u potpalublju su dva zeca sklupčana
uz krzno jedan drugom
meko i toplo
                    potom
svako se nadao da će onaj drugi biti večera gladnim mornarima
Ali mi možemo pojesti oba
Vikali su mornari i svojim ručerdama
i svojim gladnim ustima u meko su zagrizli meso
A nježnost
Ona je umakla pred nama čim smo isplovili na pučinu
Surovo i slano more peklo je po svim ranama
Vidiš ova golotinja i trag kud si prstom i noktom u meso i potom
                     sve opet i opet
Želim da živim u malom primorskom gradu
i da te dočekujem
da dođeš kući k meni poslije svih mornara
poslije svih žena koje po dokovima nude tijela
ne za novac nego za utjehu
za dodir koji će im nakratko otjerati čamotinju s kože
O kako su dosadne kako su umorne i duge
zimske noći u primorskim gradovima
kada bi se žene podale stijenama ptičurinama i strmoj obali
a ja ih volim
jer u njima spava veći očaj od onog u mojim grudima
Želim da živim u malom primorskom gradu
Gdje se svi ljudi znaju žive dugo i oporo
psuju puno i pijaca smrdi na ribu i trulo povrće
I da mi dođeš
Poslije svih putovanja
I kad prestaneš da me mrziš jer više nemaš snage ni da me voliš
Želim da živim u malom primorskom gradu
Gdje nikog neće plašiti naš očaj ni naši brodolomi
Ni naše zabranjene avanture
sa mornarima sa poluludim ženama sa obale
sa galebovima sa dječacima
sa očima u uskim prolazima gradskih ulica
sa potpeticama koje udaraju po kaldrmi
Gdje nikog neće biti briga za marševe naših strasti
ni mrakove naših osjećanja
želim da zavučem ruku duboko u tebe i pomjerim satove
                    vrijeme je ionako besmisleno
u malom primorskom gradu i bilo gdje na svijetu
za tebe i za mene
                    vrijeme je besmisleno
ali satovi oni su surovi dok nam utrobu nabijaju na kazaljke
i dok nas nose odlučnije nego mi svoju kožu
želim da ih pokvarim da nas ne liječe od nas
rasprodajući nas vremenu
Želim da trčim do obale
u malom primorskom gradu
da stignem na vrijeme
da te zagrlim
kada dođeš sa putovanja kući

Izvor: Tanja Stupar-Trifunović – Razmnožavanje domaćih životinja Buybook Sarajevo 2018.


Kis tengerparti városban akarok élni

Hajótöréshez részeg matrózok verekedéséhez hasonlított egy szerelem
te engem evezővel én fejed evezővel
Hogy bennünket erősen tartson míg dúl a vihar a meder helyett
szívbe a horgonnyal
Dacból széttépett vitorla
kislány nézd milyen dühös vagy
És most a szél ver bennünket és sehová sem jutunk
te sem én sem vagyok ugyanaz a hajó
fedélzet vagyunk melyen a sirályok angyaltollukat hagyták
és ördögi ürüléküket
Önmagunktól senki sem mosott meg
A sziklák meg mellednek mellemnek mit is jelentenek
Miért hősködsz azzal az idegpihével
azzal a félelemmel
iszonnyal
szaggatott finom szálakkal
volt egy szerelem
Te engem én téged
kárhozattal
sértéssel
gyötrődéssel
Egy lábon szökdelve távozott
egyszer ide másszor oda
de ugyanaz az utca ugyanaz a szoba és zokogás
Míg kinn villámlik a hajótérben két egymás bundájába
bújt nyúl
lágy és meleg
                    majd
remélték az a másik lesz az éhes matrózok vacsorája
De mi mindkettőt fel tudjuk falni
Kiáltozták a matrózok és karjukkal
és éhes szájukkal a lágy húsba martak
A gyengédség meg
Amint a nyílt tengerre értünk eltűnt előlünk
Kegyetlen és sós tenger égette a sebeket
Látod ez a meztelenség és nyom ahová ujjal és körömmel a húsba majd
                      minden ismét és ismét
Kis tengerparti városban akarok élni
és téged várni
hogy hozzám haza jőjj minden matróz után
minden a dokkokon testüket kínáló nő után
nem pénzért vigaszért
a bőrről rövid időre a közönyösséget elűző érintésért
Ó milyen unalmasak milyen fárasztóak és hosszúak
a téli éjjelek a tengerparti városokban
mikor a nők a szikláknak madaraknak és meredek partoknak adnák át magukat
de én szeretem őket
mert bennük mellkasomtól nagyobb iszony szunnyad
Kis tengerparti városban akarok élni
Ahol az emberek élete hosszú és keserű
sokat káromkodnak és a piacokon hal és rohadt gyümölcsbűz terjed
És hogy hozzám jőjj
Az utazások után
És ha már többé nem gyűlölsz mert a szeretetre sincs erőd
Kis tengerparti városban akarok élni
Ahol kétségbeesésünk és hajótöréseink senkit sem riasztanak
Még tiltott kilengéseink sem
a matrózokkal a félőrült parton lévő nőkkel
a sirályokkal a gyerekekkel
a szűk városi utcák átjáróiban maradt tekintetekkel
a macskaköveken kopogó tűsarkakkal
Ahol senkit sem érdekel szenvedélyes menetelésünk
érzékünk homálya sem
karomat mélyen beléd akarom süllyeszteni és az órákat elmozdítani
                   az idő különben is értelmetlen
a kis tengerparti városban vagy a világon bárhol
számodra és számomra
                   az idő értelmetlen
ám az órák kegyetlenek míg a mutatókat zsigereinket vájják
és míg határozottabban visznek bennünket mint mi saját bőrünket
el akarom őket rontani hogy kiszolgáltatva bennünket az időnek
önmagunkból ne gyógyítsanak ki
A kis tengerparti városban
a partig akarok szaladni
hogy időben érkezzem
hogy utadról hazatérve
megöleljelek

Fordította: Fehér Illés

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése