Tanja Stupar – Trifunović Stvar je završena – Nincs tovább

Tanja Stupar – Trifunović, Zadar 20. 08. 1977 –

Stvar je završena

ona nije ništa uradila, nije se protivila... to je priča od koje se ludi¹

ona nije ništa

ja nisam ništa

mi nismo ništa

uradile

on je imao ruke meke skoro kao žena

one pričaju kao djevojčice u njihovim pričama sve je jednostavno

i kao da se nikad ništa neće promijeniti zaljuljati srušiti

riječi su čvrste kao bedemi i kao njihova bedra

dok sanjaju o ljubavi koja se tek treba dogoditi

koja mora biti sretna i puna otkrovenja

o ljubavi sa mladićima čije su ruke meke kao u žena

one nude svoje grudi svijetu punom htijenja

dok ih melje proždire i uništava svijet im šapuće u uho

besramnice

besramnice jedna

ali one ne haju još uvijek i baš ih briga

jer njihova ljubav ih čeka sa mekim rukama

ali te ruke mladića postaju otrovne čvornovate teške

te ruke mladića ne traže više isprepletene prste

te ruke hvataju čaše flaše vratove u grču i u strahu

jer te ruke su postale dio svijeta

koji neko mora stvarati

dok djevojke iza mojih leđa sanjaju o ljubavi

on je imao ruke meke skoro kao žena

i tople kada bi me dotakao s njima

bila sam najednom i ptica i sunce

mogla sam s gorama narasti do najviših visina

znala sam sve šumske staze sve neprohodne klisurine

i puteve do srca

bila sam tako blizu dok sam slušala kako mu kuca srce

čula sam kako pulsira zemlja

htjela sam mu reći da znam o čemu sanjaju djevojke

ali on je ustao sa stolice i rekao da ide

Margerit Diras je u svoj mali blok zapisala

stvar je završena

¹M. Diras, ‘’Stvarni život’’, str. 94

Izvor: autor

Nincs tovább

a lány semmit sem tett, nem ellenkezett... tébolyító történet²

a lány semmit

én semmit

mi semmit

sem tettünk

a fiúnak nőiesen lágy keze volt

a lányok kislányokként mesélnek meséjükben minden egyszerű

és mintha soha semmi sem változna remegne borulna

csípőjükhöz hasonló várfal-kemény szófordulatok

míg a majd ezután következő szerelemről

a boldog és élménydús szerelemről álmodnak

nőiesen lágy-kezű legények szerelméről

mellüket a kívánságokkal teli világnak kínálják

ám az falja megsemmisíti őket fülükbe suttogja a világ

feslett

feslett vagy

de még mindig nem érdekli őket rá se hederítenek

mert lágy-kezű szerelem várja őket

de az a legénykéz mérges csomós-nehéz lett

az a legénykéz már nem összekulcsolt ujjakat keres

az a kéz poharat üveget görcsberándult ijedt nyakat ragad

az a kéz immár annak a világnak a része

amit valakinek teremteni kell

míg hátam mögött a lányok szerelemről álmodnak

a fiúnak nőiesen lágy keze volt

és meleg mikor hozzám ért

egyeszerre madár is nap is voltam

a hegyekkel együtt a legmagasabb magasságokba kerültem

minden eredei csapást minden járhatatlan szorost ismertem

és a szívhez vezető utat

oly közel voltam míg szívdobogását hallgattam

hallottam a föld lüktetését

el akartam mesélni a lányok miről álmodnak

de felkelt és odavágta megy

Észrevétel Marguerite Duras jegyzetfüzetében

nincs tovább

² Marguerite Duras: A szerető – kiragadott mondat

                                     (szerb változat utáni saját fordítás)

Fordította: Fehér Illés

Tanja Stupar-Trifunović Želim da živim u malom primorskom gradu – Kis tengerparti városban akarok élni

Tanja Stupar-Trifunović, Zadar 20. 08. 1977. –

Želim da živim u malom primorskom gradu

Bila jedna ljubav kao brodolom kao tuče pijanih mornara

ti mene veslom ja tebe veslom u glavu

Sidro u srce umjesto dolje ka dnu da nas drži čvrsto

dok je bura

Pocijepano jedro u inat

vidi koliko si ljuta djevojčice

I sada vjetar šiba kroz nas i nikud otploviti nećemo

ni ti ni ja nismo onaj isti brod

paluba smo po kojoj su galebovi ostavili svoja anđeoska pera

i svoj đavolji izmet

Niko nas više ne opra od nas

A hridi šta su one za tvoja za moja prsa

Zašto se junačiš s tim paperjem od živaca

s tim mekim pokidanim nitima

od strahova

od užasa

bila je jedna ljubav

Ti mene ja tebe

kaznom

uvredom

bolom

Kao na jednoj nozi kad skačeš odskakutalo je

jedno tamo drugo ovamo

a ista ulica isti zid soba i plač

Dok napolju grmi u potpalublju su dva zeca sklupčana

uz krzno jedan drugom

meko i toplo

                    potom

svako se nadao da će onaj drugi biti večera gladnim mornarima

Ali mi možemo pojesti oba

Vikali su mornari i svojim ručerdama

i svojim gladnim ustima u meko su zagrizli meso

A nježnost

Ona je umakla pred nama čim smo isplovili na pučinu

Surovo i slano more peklo je po svim ranama

Vidiš ova golotinja i trag kud si prstom i noktom u meso i potom

                     sve opet i opet

Želim da živim u malom primorskom gradu

i da te dočekujem

da dođeš kući k meni poslije svih mornara

poslije svih žena koje po dokovima nude tijela

ne za novac nego za utjehu

za dodir koji će im nakratko otjerati čamotinju s kože

O kako su dosadne kako su umorne i duge

zimske noći u primorskim gradovima

kada bi se žene podale stijenama ptičurinama i strmoj obali

a ja ih volim

jer u njima spava veći očaj od onog u mojim grudima

Želim da živim u malom primorskom gradu

Gdje se svi ljudi znaju žive dugo i oporo

psuju puno i pijaca smrdi na ribu i trulo povrće

I da mi dođeš

Poslije svih putovanja

I kad prestaneš da me mrziš jer više nemaš snage ni da me voliš

Želim da živim u malom primorskom gradu

Gdje nikog neće plašiti naš očaj ni naši brodolomi

Ni naše zabranjene avanture

sa mornarima sa poluludim ženama sa obale

sa galebovima sa dječacima

sa očima u uskim prolazima gradskih ulica

sa potpeticama koje udaraju po kaldrmi

Gdje nikog neće biti briga za marševe naših strasti

ni mrakove naših osjećanja

želim da zavučem ruku duboko u tebe i pomjerim satove

                    vrijeme je ionako besmisleno

u malom primorskom gradu i bilo gdje na svijetu

za tebe i za mene

                    vrijeme je besmisleno

ali satovi oni su surovi dok nam utrobu nabijaju na kazaljke

i dok nas nose odlučnije nego mi svoju kožu

želim da ih pokvarim da nas ne liječe od nas

rasprodajući nas vremenu

Želim da trčim do obale

u malom primorskom gradu

da stignem na vrijeme

da te zagrlim

kada dođeš sa putovanja kući

Izvor: Tanja Stupar-Trifunović – Razmnožavanje domaćih životinja Buybook Sarajevo 2018.

Kis tengerparti városban akarok élni

Hajótöréshez részeg matrózok verekedéséhez hasonlított egy szerelem

te engem evezővel én fejed evezővel

Hogy bennünket erősen tartson míg dúl a vihar a meder helyett

szívbe a horgonnyal

Dacból széttépett vitorla

kislány nézd milyen dühös vagy

És most a szél ver bennünket és sehová sem jutunk

te sem én sem vagyok ugyanaz a hajó

fedélzet vagyunk melyen a sirályok angyaltollukat hagyták

és ördögi ürüléküket

Önmagunktól senki sem mosott meg

A sziklák meg mellednek mellemnek mit is jelentenek

Miért hősködsz azzal az idegpihével

azzal a félelemmel

iszonnyal

szaggatott finom szálakkal

volt egy szerelem

Te engem én téged

kárhozattal

sértéssel

gyötrődéssel

Egy lábon szökdelve távozott

egyszer ide másszor oda

de ugyanaz az utca ugyanaz a szoba és zokogás

Míg kinn villámlik a hajótérben két egymás bundájába

bújt nyúl

lágy és meleg

                    majd

remélték az a másik lesz az éhes matrózok vacsorája

De mi mindkettőt fel tudjuk falni

Kiáltozták a matrózok és karjukkal

és éhes szájukkal a lágy húsba martak

A gyengédség meg

Amint a nyílt tengerre értünk eltűnt előlünk

Kegyetlen és sós tenger égette a sebeket

Látod ez a meztelenség és nyom ahová ujjal és körömmel a húsba majd

                      minden ismét és ismét

Kis tengerparti városban akarok élni

és téged várni

hogy hozzám haza jőjj minden matróz után

minden a dokkokon testüket kínáló nő után

nem pénzért vigaszért

a bőrről rövid időre a közönyösséget elűző érintésért

Ó milyen unalmasak milyen fárasztóak és hosszúak

a téli éjjelek a tengerparti városokban

mikor a nők a szikláknak madaraknak és meredek partoknak adnák át magukat

de én szeretem őket

mert bennük mellkasomtól nagyobb iszony szunnyad

Kis tengerparti városban akarok élni

Ahol az emberek élete hosszú és keserű

sokat káromkodnak és a piacokon hal és rohadt gyümölcsbűz terjed

És hogy hozzám jőjj

Az utazások után

És ha már többé nem gyűlölsz mert a szeretetre sincs erőd

Kis tengerparti városban akarok élni

Ahol kétségbeesésünk és hajótöréseink senkit sem riasztanak

Még tiltott kilengéseink sem

a matrózokkal a félőrült parton lévő nőkkel

a sirályokkal a gyerekekkel

a szűk városi utcák átjáróiban maradt tekintetekkel

a macskaköveken kopogó tűsarkakkal

Ahol senkit sem érdekel szenvedélyes menetelésünk

érzékünk homálya sem

karomat mélyen beléd akarom süllyeszteni és az órákat elmozdítani

                   az idő különben is értelmetlen

a kis tengerparti városban vagy a világon bárhol

számodra és számomra

                   az idő értelmetlen

ám az órák kegyetlenek míg a mutatókat zsigereinket vájják

és míg határozottabban visznek bennünket mint mi saját bőrünket

el akarom őket rontani hogy kiszolgáltatva bennünket az időnek

önmagunkból ne gyógyítsanak ki

A kis tengerparti városban

a partig akarok szaladni

hogy időben érkezzem

hogy utadról hazatérve

megöleljelek

Fordította: Fehér Illés

Tanja Stupar – Trifunović S onu stranu – Arra az oldalra

Tanja Stupar – Trifunović, Zadar 20. 08. 1977 –

S onu stranu

ocu,

Kad umreš ništa ti više ne treba

čak i ljubav bližnjih postaje teret koji isparava na vrelom suncu

zar su me ove krhke stabljike držale

u ovom bodljikavom šipražju

zar su me oči varale da postoji ljubav među slabima

koja će me probuditi ujutro

zar sam vama vjerovao i vama i pticama

koje sada svoja gnijezda jednako pažljivo sastavljaju

i suncu koje je obećavalo vječnost dječijim igrama

među mravima i bubama

zar sam svemu tome davao sebe

i usnama i dlanovima pipao površine

hrapavog mekog užasnog

ispunjavajući sobom zapreminu ove male podmornice

(lagan sam nose me moji sinovi u rukama ali ja sam već tuđi)

samo sam zaspao samo sam jutru razbio čelo osmijehom

je li ovako bog na dah spasavao jedno po jedno

i selio iz mašte u zbilju sve nas

baš kao što ja sad obrnutim putem putujem

i kao da sam vanzemaljac

ništa zemaljsko ne služi ničemu na ovom letu

smiješne su igračke oko mene

lopate plastično cvijeće i drvena kapsula za nigdje

ovdje se opraštamo

jer niko od vas više ne razumije moj jezik palih svetaca

koji su opet uzdignuti na svoje mjesto

i lišeni srodnosti sa stvarima

gubeći zapreminu bivajući lakši

u nekom kosmosu koji drhti nježno

kao posljednji otkucaji mog srca

nježno toliko tiho

da niko nije čuo

kada je preskočilo

s onu stranu

Izvor: autor

Arra az oldalra

apámnak

Ha meghalsz már semmi sem kell

még a forró napon elpárolgó szeretteid szeretete is teher

hát ebben a tüskés bozótban

ezek a törékeny törzsek tartottak

hát csaltak szemeim hogy létezik az engem reggel ébresztő

gyengék közötti szerelem

hát maguknak hittem maguknak is a madaraknak is

akik most fészküket egyaránt gondosan rakják

és a hangyák és bogarak közötti gyerekjátékoknak

örökkévalóságot ígérő napnak is

hát mindennek adtam át magam

ajkammal is tenyeremmel is az érdes puha félelmetes

felszínt tapogattam

önmagammal töltve ki a kis tengeralattjáró térfogatát

(utódaim kezükön hordanak könnyű de már idegen vagyok)

csak elaludtam csak mosolyommal a reggel homlokát törtem szét

ugye az úr leheletével egyikünket a másik után így mentett át

és az álomvilágból a valóságba költöztetett

pont így ahogy most én ellenkező úton utazom

és mintha földönkívüli lennék

ezen a röptén hasznavehetetlen minden ami földi

nevetségesek körülöttem a játékszerek

a lapátok a művirágok és a sehová nem érő fakabin

itt búcsúzunk

többé senki sem ért mert az elesett szentek nyelvén szólok

akik saját helyükre emeltettek

a valósághoz immár semmi közük

űrtartalmukat veszítve könnyebben

mint utolsó szívdobbanásaim

valamilyen gyengéden remegő kozmoszban

lágyan annyira halkan

hogy senki sem hallotta

mikor átugrottak

arra az oldalra

Fordította: Fehér Illés

Tanja Stupar – Trifunović Novi svijet – Új világ

Tanja Stupar – Trifunović, Zadar 20. 08. 1977 –

Novi svijet

Više ne postoji rađanje i ne postoje djeca

iz utrnulih vagina bezbolno izvlače sjedoglave starce

smežurane starice

svi čim se rode znaju za vibratore kondome botoks

štetnost UV zraka plastične operacije

kako se zadovoljiti zaštiti uljepšati postati neko drugi

preoblikovati se

djeca su mudra a roditelji su budalasti

djeca poznaju svijet kao vlastiti džep

surfaju internetom znaju za okretanje oko sunca

i neizvjesni položaj planete

znaju za silu zemljine teže i sklonost ka padu

znaju za groblja smrt kraj i kud je otišao djed

ali to ne uzimaju zdravo za gotovo

jer su uronjeni u vječno sada

i kao od šale mogu da budu i Buda i Hrist i đavo

uopšte ne hajući za brzom promjenom kostima

čim su stigli u mozak im je ugrađen mali čip

sa gomilom bespotrebnih informacija i glad

da pojedu još

sa majonezom kečapom i prženim krompirićima

još znanja o ispraznom o predivnom o punom taštine

o jedinom mogućem svijetu u ovoj glavi u ovim kostima

u ovoj ogromnoj čežnji u ovim utrkama kratkog daha

i velikih očekivanja

u ovoj djeci bez djetinjstva

taj strašni svijet dozrijeva

i niko ne zna šta će biti kada prezrelo voće

sa njihovih umornih glava počne da otpada

Izvor: http://agoncasopis.com/arhiva/stari_sajt/broj_28/poezija/4_tanja_stupar.html

Új világ

Nincs többé szülés nincsenek többé gyerekek

a zsibbadt méhből önfejű aggastyánokat

megviselt matrónákat húznak ki

amint megszületnek tudnak a vibrátorról kondomról botoxról

az UV-sugarak káros hatásáról a plasztikai műtétről

tudják hogyan kell kielégülni védekezni szépítkezni mássá válni

átváltozni

bölcsek a gyerekek a szülők meg ostobák

a gyerekek mint saját tenyerüket ismerik a világot

a világhálón vágtáznak tudnak a nap körüli forgásról

a bolygók bizonytalan helyzetéről

tudnak a föld vonzóerejéről és az esésre való hajlamosságról

tudják vannak temetők van halál nagyapa hová ment

de mindezt nem veszik készpénznek

mert az örökös mába süppedtek

és csak úgy Buddha vagy Krisztus vagy ördög is lehet belőlük

a gyors kosztümváltással mit sem törődnek

agyukban beépített csippel érkeznek

rengeteg felesleges adattal és kívánsággal

majonézzel

ketchuppal és sült burgonyával még többet enni

még többet tudni az üres gyönyörű hiúsággal tele valamiről

az ebben a fejben csontokban lévő egyetlen lehetséges világról

ebben a mérhetetlen vágyban ezekben a rövidéletű futamokban

és szertelen elvárásokban

ezekben a gyermekkort nem megélt  gyerekekben

szörnyű világ érik

és senki sem tudja mi lesz mikor kimerült fejükről

a túlérett gyümölcs potyogni kezd

Fordította: Fehér Illés

Tanja Stupar – Trifunović Lov na leptire – Lepkevadászat

Tanja Stupar – Trifunović, Zadar 20. 08. 1977 –

Lov na leptire

Rasani se djevojčice

svijet nije ružičasta kuća za lutke

lišće otpadne drvo se osuši cvijeće vene

znam da ne zvuči dobro ni obećavajuće

krhka si i nježna niko ti nije govorio o ovom

kako godine prolaze

ljubav prolazi sve prolazi

ali bol ona ostaje najduže tačno osjetiš kako truli u tebi

i samo ponekad ako imaš sreće ili otkriješ neku tajnu mudrost

ili još veću bol

stara bol izađe kao kamen iz bubrega

otkotrlja se u mračan bunar

iz kojeg si je nekad davno nehotično zagrabila

i popila zajedno s vodom

jer bez vode nema ni života

a zbog života čovjek je kadar svašta progutati

Rasani se sva buđenja su neprijatna

sva ogledala neprijatelji rano ujutro

i u svako doba kada si podbula od plača

ali poslije kada dođeš malo sebi i shvatiš sva ta mjesta

na koja si bježala od sebe kakve su to samo pustopoljine bile

kakve ružne kuće sa bodljikavim ogradama i psima koji reže

a unutra ne čuvaju ništa

kakve su to utvare koje si hvatala mrežicom za leptire

još nedorasla stvarnom svijetu

a šta je to stvarni svijet pitaju tvoje oči

dok iz mrežice viri krilo šišmiša

i komad spaljene haljine iz noćnih šetnji

(otkud toliko mraka među ovim pitomim brdima

i gdje sam to sada stigla a pošla sam loviti leptire

i bilo je sunčano i moje srce je titralo kao krila ispred mene

šareno i nježno

sigurno sam se izgubila negdje kao onda u djetinjstvu)

djevojko ko nauči da se gubi dešava mu se to često

Rasani se odrasla djevojčice izgubljena u lavirintu

ali moja nit je bila ljubav

govoriš tužno sa pokidanim užetom u ruci

tanko ti je to ovdje

lavirint ima oštre uglove

sve ti se brzo podere potroši pocijepa

izliže pukne te tvoje smiješne vrpce ne vrijede

kao ni ručice što se bespomoćno

krše u vazduhu

kao ni suze koje presuše kad tada

i pijesak pustinje krene da žulja u očima

ponavlja se do dosade sve uvijek ista iskušenja padovi suze

ljupko je to s mrežicom za leptire

uhvatiti sopstveno srce

Izvor: http://strane.ba/tanja-stupar-trifunovic-tri-pjesme/

Lepkevadászat

Kislány eszmélj

nem rózsaszínű játszóház a világ

lehullanak a levelek kiszárad a fa hervad a virág

tudom mindez nem kecsegtető sem reménykeltő

gyenge vagy és törékeny arról neked senki sem szólt

hogyan múlnak az évek

múlik a szerelem minden véget ér

de a kín az marad legtovább pontosan érzed ahogy emészt

és csak néha ha szerencséd van vagy titkos bölcsességre lelsz

vagy még nagyobb kín ér

mint vese a kőtől szabadulsz a régi kíntól

sötét kútba görög

amelyből egykor vélelenül rántottad ki

és együtt a vízzel ittad meg

mert víz nélkül nincs élet

az életért pedig az ember sokmindent képes lenyelni

Eszmélj az ébredések kellemetlenek

kora reggel és bármely pillanatban

mikor sírás fojtogat minden tükör ellenség

de utána magadhoz térve rájössz azok a helyek

ahová magad elől menekültél csak pusztaságok voltak

töviskerítésekkel és belül semmit sem védő vérebekkel

körülvett otromba házak

micsoda látomások azok melyeket lepkehálóval

a valós világra felkészületlenül fogdostál

mi is a valós világ kérdi szemed

míg a hálóból bőregérszárny

és az éji séták utáni felgyújtott ruhafoszlány kandikál

(ezek között a szelíd hegyek között honnan ez a sötétség

és hová értem hiszen csak lepkevadászatra indultam

és sütött a nap és szívem az előttem tarkán szelíden vibráló

szárnyként remegett

biztosan eltévedtem mint akkor gyerekkoromban)

kislány azzal aki veszíteni tud ez gyakran megtörténik

Eszmélj te útvesztőben elveszett felnőtt kislány

de az én vezérszálam a szerelem volt

mondod szomorúan kezedben elszaggatott kötéllel

nem itt a helyed

az útvesztőben éles kanyarok vannak

minden oly gyorsan kopik szakad

avul törik nevetséges fonalaid semmit sem érnek

mint ahogy a levegőben tehetetlenül

összezárt karok se

mint ahogy az előbb-utóbb felszáradó könnyek se

és felsérti szemed a pusztából indult homok

mindig ugyanazon ütközetek zuhanások könnyek ismétlődnek

lepkehálóval saját szívünket megfogni

tényleg kedves tett

Fordította: Fehér Illés

Tanja Stupar – Trifunović Zablude – Tévedések

Tanja Stupar – Trifunović, Zadar 20. 08. 1977 –

Zablude

To je meki omotač od malo vate u ušima noću da ništa ne ometa san

ili u cipeli da ne žulja nešto nježno i sitno što amortizuje bol

Budi moje zablude moja soba za izolaciju od zvuka moja slamka

za čist vazduh budi moje zablude koje neću morati razotkriti nikom a najmanje sebi

koje će me držati za ruku kad se bojim i praviti se da ne primjećuju moj strah

dok gledam kako se topi snijeg kako se lome glečeri kako nestaje svijet

koji je  Bog tako dugo i pažljivo stvarao

kako se u mojoj nutrini odranjaju stijene ka dolje a dolje je vrtoglavo daleko i strašno

kako mi se prsti noću u snu kače o ništa i drhte

budi moje zablude kojih će mi biti pune ruke

budi moje regenerišuće zablude oblog hladan na vrelo čelo

budi moje mudre zablude koje će me ubijediti

da se svijet stalno rađa i da se rađa čak i dok umire i da je sve bolji

samo se meni blesavoj nekad učini da je sve gori

jer mi ponestanu

te nježnje te spasonosne zablude koje donosiš

Tévedések

Puha vattaköteg éjjel a fülben hogy álmodat semmi se zavarja

vagy apró fájdalmat enyhítő lágy valami a cipőben hogy ne törjön

Ébreszd tévedéseimet hangszigetelt az én szobám szalmaszálam

ébreszd tévedéseimet melyeket nem tárok fel senkinek magamnak sem

ha félek azok vezetnek és nem veszik észre félelmemet

míg bámulom hogy olvad a hó hogy szakadnak a gleccserek hogy tűnik el a világ

melyet Isten hosszan figyelmesen teremtett

hogyan omlanak bennem a sziklák a mélybe a szédítő félelmetes messzeségbe

éjjel reszkető ujjaim hogyan kapaszkodnak a semmibe

ébreszd a tévedéseimet tele lesz velük a kezem

ébreszd újjászülető tévedéseimet hűsítik a forró homlokot

ébreszd bölcs tévedéseimet melyek meggyőznek

a világ a halálban is állandóan megújul és egyre tökéletesebb

csak balgaságom látja egyre rosszabbnak

mert számomra eltűnnek

a gyengéd menedéket nyújtó tévedések

Fordította: Fehér Illés



Tanja Stupar – Trifunović Put – Út

Tanja Stupar – Trifunović, Zadar 20. 08. 1977 –

Put

Pisac je putovao devet sati

pola sata je čitao svoje priče njegova žena je dremuckala

ona ne voli kako on piše

i voli drugog pisca

čitati naravno

pisci i nisu za ljubav nego za literaturu

Ivica i Marica su pošli na put

da traže istinu

prosipali su mrvice od kruha da se znaju vratiti kući

ali mrvice su pojeli vrapci

i Ivica i Marica su cijeli život ostali na putu

sa izuzetkom od nekoliko dana provedenih u luksuznom vještičjem hotelu

slatkog zaborava koji ih je mogao koštati glave

Pisac i njegova žena odsjeli su u skupom hotelu

koji je platio organizator promocije

lica su im bila bijela i umorna od puta

ona je pošla s njim zato što on ima zdravstvenih problema

uveče u krevetu leže ukočeni i hladni jedno kraj drugog

kao da isčekuju smrt

Ivica i Marica već godinama maštaju o povratku

i kada Marica počne da priča o kući ili predlaže da sagrade drugu bilo gdje i bilo kakvu

Ivica je tješi i hrabri riječima o čovjeku kao neutemeljenom biću čija je istina levitacija nad bezdanom o kojem ne zna ništa tek sluti da kuća bića njegovog bez temelja lebdi u vazduhu zahvaljujući ljubavi

i da je kuća zapravo sam put luda Marice i da se nemaš gdje vratiti ni otići

jer kuća hoda s tobom

sve to njoj govori Ivica i krišom plače i mašta o onoj kući

koja je stajala na početku svega

još prije puta

Út

Az író kilenc óra hosszat utazott

fél órán át olvasta elbeszélését asszonykája szendergett

nem szerette írásait

másokat szeretett

olvasni

az írók nem a szerelem hanem az irodalom szülöttei

Jancsi és Juliska útnak eredtek

az igazságot keresték

hogy visszataláljanak az útra kenyérmorzsát hintettek

de a morzsát megették a verebek

így Jancsi is Juliska is egész életükben vándoroltak

kivéve néhány a boszorkányok fényűző szállójában édes feledésben

eltöltött napot melyekért életükkel fizethettek volna

Az író és felesége pazar hotelben szálltak meg

a bemutató szervezője fizette

sápadtak voltak a hosszú fárasztó út után

felsége csak beteges volta miatt kísérte

lefekvés után mereven ridegen feküdtek egymás mellett

mint akik a halált várják

Jancsi és Juliska évek óta a hazatérésről álmodoztak

és mikor Juliska saját képzeletbeli házukról kezdett mesélni melyet bárhol felépíthettek volna

Jancsi az emberi lét megalapozatlanságával vígasztalta és bátorította melynek igazsága az ismeretlen szakadék feletti lebegés  és csak sejti hogy otthona a szerelemnek köszönhetően alapok nélkül úszik valahol a levegőben

és Juliska útja és az a ház bolondság nincs hová se visszatérni se távozni

mert a ház elkísér utadon

ezt mondta Jancsi és titokban sírt egy házról álmodott

a mindenekelőttiről

az út kezdete előttiről

Fordította: Fehér Illés