Keresés ebben a blogban

2019. szeptember 22., vasárnap

Dragan Jovanović Danilov Podrum – Alagsor


Dragan Jovanović Danilov Požega 7. novembar 1960. –

Podrum

Teško je reći seća li se
još neko osim mene tog podruma
u kome trulio je već proklijali krompir
i kiselio se kupus u bačvi
na čiji je poklopac bio navaljen
golemi, beo kamen, nagrižen solju.
Ugalj je već godinama stajao na gomili
u uglu i suhe muškatle u saksijama
što ih je odbacila moja majka
trulile su u svom izopačenom životu.
Ovde gde Kraljica Plesan otkriva
svoje lice, vlažno kao leđa jegulje
i krastača jedna gaca kroz vodu
što ne otiče nikuda, bejaše vrtić za pacove,
bube malene i grbave stvorove čiji se životi
 (kao i svih vragova, uostalom) odvijaše
između memle podruma, hodnika i stepeništa
što vodilo je do svetlarnika s pogledom
na zid ciglane.
Ponekad, na kraju zime, strpljiv kao plamen
na sveći, spuštao sam se u to mračno carstvo.
Drhtah kao u grobu sa uhom načuljenim,
dok napolju cvao je sav taj strašni teret
jorgovana i ruža što bile su same
sa svojim laticama, u buđenju mirisnom.
Otele su nemost iz usta ribljih, te bele ruže,
i ne znajući da jedna mala Marija
peva u njihovom obliku.
Alagsor

Nehéz állítani, rajtam kívül
emlékszik-e még valaki arra az alagsorra,
ahol a már kicsírázott krumpli rohadt
és a fedőlapját hatalmas,
só-marta fehér kővel terhelt
hordóban, káposzta savanyodott.
A sarokban évek óta ott tornyosodott
a rakás szén, meg semmirevaló életükben
az anyám által kidobott cserepekben
elszáradt muskátlik poshadtak.
Itt, ahol a Penész-királynő
angolnahát-nyirkos arcát felfedi és
a sehová elfolyó vízben varangyos-béka
kúszik, a pockok, apró bogarak és
púpos lények édenkertje volt, melyeknek
élete (mint általában minden pokolfajzaté)
az alagsor, a folyosó és a téglagyárra
néző padlásablakhoz vezető lépcsőház
penésze között zajlott.
Néha, tél-végen, gyertyaláng-türelemmel
ereszkedtem abba a sötét birodalomba.
Míg kinn, az illat-ébredésben
a szirmukkal egyedül lévő orgonák és
rózsák félelmetes terhe nyílott,
neszekre figyelve, mint a sírban, reszkettem.
Azok a fehér rózsák a némaságot a halak
szájából lopták el, nem tudva, alakjukban
egy kis Mária énekel.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Zoran Bognar: Novo raspeće Ratkovićevi večeri poezije  Bijelo Polje 2008. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése