Turczi István Tata
1957. október 17. –
Azutánia
Az idő csak csiszolt
kő a szél szemében. Ahogy ott
állsz fenn a bástyasétány steril
magasában,
és
körültekintesz, szigorúan lefelé, mert habitusodnak az
a megfelelő irány, magad vagy a bizonyosság.
Arcodon nem látszanak a hirtelen jött alkonyat éles
árnyai. Azokat mi látjuk csak, bukásra ítélt szent
ügyekben sürgő haláltudók, sebzett egójú halandók és
más vallásszédelgők. Mi, akik jobban tesszük, ha
tartózkodunk az istennel
rokon
asszociációktól.
Gépies lépteid nem koppannak a más-létbe
vivő
promenád kövezetén. Onnan nézve
érthető, miért
hallgat az út. A
vakító mostban miért matt és
fodrozatlan a felülről érkező fény. Boldog formák
társaságában utazva aligha ragadnak meg a földi
attraktívák. Nincs
semmi megrendítő abban, ahogy
kikockázod jussunkat a Nagy Mozdulatlanságra.
Forrás: Turczi István A változás memóriája Palatinus
Budapest, 2011.
Zatimija
U oku vetra vreme je samo brusena stena. Kako tamo
gore u sterilnom
visu šetališta bedema
stojiš i
pogledaš okolo, strogo prema dole , jer tvojoj
prirodi taj pravac odgovara,
izvesnost
ti
sam
si.
Na licu ti oštre sene iznenada
stiglog sutona se ne vide.
Te samo mi
vidimo, poznavaoci prolaza, na propast
osuđeni, svetim poslovima
vični, smrtnici ranjenih
srca i ostali probisveti vere. Mi, koji pametnije
radimo,
ako se sa bogom u rodu asocijacija suzdržimo.
Mehanički koraci tvoji na
kaldrmi promenade što u
drugi svet vodi, ne odzvanjaju. Od tamo promatrajući
shvatljivo je zašto put ćuti. U bleštavom sada zašto je
svetlost šta od gore
stiže tamna. U društvu sretnih
formi putujući slavna zemaljska
znamenja teško će
opstati. Nema ništa potresnog u tome, ako u Velikoj
Nepomičnosti našu baštinu zaveštaš.
Prevod: Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése