Danijela Trajković Vranje 30. јanuar 1980. –
Она и он
Још је довољно млада
а опет
можда је заволела хлад
и његову тиху нарав
мада плава корита
што леже на обалама
бледог песка
дају наду
Још је довољно млад
па ипак
можда су му кише
испрале и последње трагове
које су му преци поверили
на чување
мада исписање хартије
што сијају испод површина
прозирних вода
дају наду
Осећам да скрива лето
испод изношеног капута
Чини ми се да му вири сунце
испод откопчане кошуље
Могао бих се сав сместити
у једном њеном даху
Могла бих се заклети
да његов извор моје вечности
само што не накваси
обоје
Скоро да сам сигуран
да би њен кањон
само мој зрак осветлио
Готово да чујем
јецај његове кости
коју крв љуби
док исписује
моје име
Кад би сада устала
и затражила да поцепамо
карте...
Кад би сада устао
да окупамо свет
да чист донесе
новорођени...
Кад би сада...
она...
Кад би сада...
он...
|
A lány és a fiú
A lány
még egészen fiatal
mégis
talán
megszerette a hűst és
csendes
természetét
reményt
sugároz
a
halvány homokparton
fekvő kék
meder
A fiú
még egészen fiatal
mégis
talán az
esők
kimosták
belőle
az
ősök által megőrzésre
rábízott
utolsó nyomokat is
de reményt
sugároznak
az áttetsző
víz felszíne alatt
csillogó
teleírt
papirosok
Érzem nyarat
rejt
a
nyűtt kabát alatt
Kigombolt
inge alól
mintha
a nap leskelődne
Én a
fiú akár egyetlen leheletébe
képes
lennék otthonra lelni
Én a
lány meg is esküdhetnék
forrásából
eredő örökkévalóságom
talán mindkettőnket
megérint
Én a
fiú szinte biztos vagyok
abban
völgyszorosát
megvilágítani
csak én tudnám
Én a
lány szinte hallom
vért
csókoló csontozatának
zokogását
míg
nevemet
rója
Én a
lány ha most felkelnék
és követelném
tépjük szét
a
kártyát…
Én a
fiú ha most felkelnék
hogy a
világot megmossam
hogy újszülöttet
tisztán
hozzon…
Ha
most…
a lány…
Ha
most…
a fiú…
Fordította:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése