Gergely Tamás
Brassó 1952. augusztus 19. –
Nyuszi
Vadmalac a nyulakat nem szerette. Látni se, ha egy-egy
felbukkant a lakása közelében, elhajtotta.
”Hess!” Jobbat nem tudott, hiába mosolyogtak rajta. Nem tanították meg, hogyan kell, a családban nem volt szokásos a nyulak hajkurászása. Megértették viszont a nyulak – ahogy meglátták a Vadmalac szőrös karját a levegőbe emelkedni, iszkoltak is el. ”Olyan vagyok, mint a Napkirály” – mondta büszkén, magától eltelve, ha kérdezték, miről is van szó. Arról volt szó, hogy XIV. Lajos kiskorában beleesett a kútba, azután soha nem fürdött, csak ha az orvosa felírta neki. Hát Vadmalac? Egyszerű: egyszer egy nyúl megharapta. A bokáját, sántított egy darabig. ”A nyúl, a húsvéti is, az én Achilles-sarkom” – szónokolta évekig. |
Zeko
Vepar
nije voleo zečeve. Ni videti, ako se u blizine njegove kuće po koji pojavio,
oterao je.
„Iš!”
Bolje
nije znao zalud su ga zadirkivali. Nisu ga naučili kako treba, u njegovoj
porodici zečeve nisu jurcali.
Međutim
zečevi su shvatili – kad su dlakavu ruku Vepra ugledali kako se u vezduh
diže, već su bežali.
„Takav
sam kao Kralj Sunca” – rekao je oholo, skroz zadovoljno, kad su ga pitali, o
čemu se ustvari radi.
Radi
se o tome da je Luj XIV. još u doba detinjstva u bunar pao, te posle nikad se
nije kupao osim kad mu je lekar propisao.
A
Vepar?
Jednostavno
je: jednom ga je jedan zec ugrizao. Za članak, jedno vreme je šepao. „Zec, čak
i da je uskrsnji, moja Ahilova-peta je” – isticao je godinama.
Prevod:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése