Turczi István Tata
1957. október 17. –
Cogito úr bólint,
tehát vagyok
[Remake: Zbigniew Herbert]
Most, hogy magunkra maradtunk, végre beszélhetünk
egymással mint férfi a férfival. Tudom, kifakadásom nem
kíván római jellemet. Hajlamos vagyok elveszni a
részletekben, és fel van jegyezve néhány más baklövésem
is.
Így aztán egyenlőtlen a küzdelem, bár drámai epizódokban
bővelkedik. Például a saját halál esete, melynek dátuma
ízlésem szerint biztosan nem vonul be a történelembe.
Olyannak képzelem, ahogy búcsúzáskor elmozdul a táj.
Közeledik a távol, távolodik a közelség. Vonatra szállsz,
és
igeidőt váltanak a sínek. Amióta a tárgyak oly sötéten,
gyűlölködve kerülnek,
többet gondolok rá. Eldönthetetlen,
álom-diktátum ez, vagy éber nézet, amely mögött valaki
más
már lesben áll. Rég eladtam könnyeim,
kerteket
sem
ápolgatok fejemben, és most nem könnyű
felcserélni a
tápláló kínt új reményre. Majd kinézek egy jó száraz
helyet,
és elásom utolsónak szánt szavaimat.
Forrás: Turczi István A változás memóriája Palatinus
Budapest, 2011.
Gospodin Kogito klimne, dakle
postojim
[Remake:
Zbignjev Herbert]
Sad, kad smo sami ostali, konačno kao muškarac sa
muškarcem možemo razgovarati. Znam, svoj ispad
ne zahteva rimski karakter. Sklon sam izgubiti se u
detaljima i par svojih drugih promašaja isto su zabeležene.
Tako borba nije ravnopravna , ali puna je dramatičnih
momenata. Primera radi slučaj vlastite smrti šta po
mom ukusu istorija zasigurno neće zabeležiti. Tako
zamišljam kako prilikom oproštaja pejzaž se pomera.
Daljina se približava a blizina se udaljuje. Ulaziš u voz
i šine
vereme glagola menjaju. Otkad me predmeti mračno,
sa prezirom obilaze, sve više mislim na nju. Nerešivo je,
da li je
to diktat sna ili trezan pogled iza kojeg neko drugi
već vreba. Svoje suze sam odavno prodao, u glavi niti
vrtove ne negujem te sad hranjivu patnju za novu nadu
zameniti
nije lako. Već ću neko prikladno suvo mesto naći,
i
pokopaću svoje za zadnju priliku namenjene reči.
Prevod:
Fehér Illés
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése