|
Дан поезије и
усамљености
Дан је поезије.
Светковине на Аулиди,
у амфитеатрима,
позориштима смрти,
у циркусима страха,
културно-уметничким центрима,
празним библиотекама,
испражњеним селима,
перионицама мозгова,
умивеним банкама,
друштвима за заштиту животиња...
А ја сам, читам тишину,
скидајући патину, прашину са књига
Драинца, Диса, Бранка, Бранка...
Они нису имали свој дан,
не беше њима данка,
ао, моји данци,
са истока зраци,
осветлите ми друм,
просветлите изгубљени ум.
|
A költészet és a magány napja
A
költészet napja van.
Ünnepelők
Auliszban,
az
amfiteátrumokban,
a
halál színpadán,
a
félelem porondján,
a művészetek-
és kultúrközpontokban,
üres
könyvtárakban,
kihalt
falvakban,
agymosodákban,
megfürösztött
bankokban,
állatvédő
társaságokban…
Én meg
egyedül, a csendet olvasom,
Drainac,
Dis, Branko, Branko…
könyveiről
a patinát, port törlöm.
Saját
sikerüket nem érték meg,
számukra
a megváltás nem jött el,
ó, mi
lesz velem,
keleti
fényáradat,
világítsad
ösvényemet,
világosítsd
fel az eltévedt szellemet.
Fordította:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése