Dušan Gojkov
Beograd 11. avgust 1965. –
№ 12 nemam ja ubeđenja ni predubeđenja i ni u šta ne verujem
i ništa me više ne zanima i ništa više ne osećam ipak autobus prolazi ispod mosta što vodi k severu jedan
crni mršavi pas isplaženog crvenog jezika (nema tu nikakve simbolike sirotom
keru je vruće) sunce to se beše zove praskozorje odnekud miriše crni duvan
osećam u grudima hleb i vino od sinoć ranije mi je veliki majstor dolazio u san pozivao da
provedem dva tri dana u društvu njegovih životinja pasa mačaka magaraca (fini
su magarci) jednog dana posadiću drvo mislio sam u zavetrini zalivaću ga
okopavati ako treba i kad poraste veliko kupiću klupicu za snatrenja pod
krošnjom u letnje večeri a kod kuće krevet tako prazan pust prosto evo slobodno
mogu da stavim pored sebe šolju čaja knjigu naočare i da još ima puno mesta
|
№ 12 véleményem
netán előre megalkotott véleményem nincs immár semmi sem érdekel semmit sem
érzek mégis az
észak felé vezető híd alatt megy a busz egy fekete sovány kutya vörös nyelvét
lógatja (nincs ebben szimbólum csak melege van) már süt a nap ahogy mondják
pirkadat fekete dohányillat terjed mellkasomban az esti kenyeret és a bort érzem egykor
álmomban a nagy mester látogatott hívott hogy néhány napot kutyái macskái
szamarai (kedves állat a szamár) társaságában töltsek el egy nap majd fát
ültetek gondoltam ha kell locsolgatom kapálgatom és ha megnő padot veszek ahol nyári estéken koronája alatt álmodozhatok otthon
meg az ágy oly elhagyatott íme nyugodtan mellém tehetem a csésze kávét a
könyvet szemüvegem és hely még mindig maradt Fordította:
Fehér Illés
|
Izvor:
Dušan Gojkov: Tužne šansone,
Kornet Beograd 2015. str. 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése