Suzana Rudić Sve dobre žene mese hleb – Minden jó asszony kenyeret dagaszt

 

Suzana Rudić Ruma 16. oktobar 1996. –

Sve dobre žene mese hleb
 
Posle podne fotografišem se za intervju u
studiju sa bisernom minđušom,
mikro kamerom bola.
Za sto dinara odajem počast jednominutnoj sreći.
U nemosti, spremna sam rašiti reč, privezati za povoj novorođenčadi.
I pre rođenja mi je dat visak da premerim telo svoje,
na koju strminu naginje.
 
I znam, duboko u sebi znam
iza brava, žene u meni i meni pre mene,
mese hleb raslabljenim rukama.
U mleko uzavrelo udrobljena nada,
paučinasta sazveđža detinjih pogleda.
Gluvo doba. Na konopcu okačene senke kljucaju u jetru.
Grlo žedno suza rasutih u krvoredna stabla na dlanu.
Iza brava, dobre žene  mese hleb,
hrskavice im titraju uz filharmoniju detoniranog sna.
Glavom između dovratnika  prišivaju zakrpe na razvenčane temelje.
Potvrđuju anamnezu ognjišta, nizanje đerdana oko vrata.
U žili iskucana zavetovanja.  
 
Iza brava, sve dobre žene,
vidaju šilom i majčinom dušicom rubove na koje sleće
izdah  raskopčanih želja.
Pokreću cirkulaciju milovanjem krušne mrve i đavolu staju na žulj vaskrsavajući iz mulja.
Predu vunicu na koju nižu ugarke za ne ,,Daj Bože’’.
Metu krajevima kose, procvetalih podočnjaka  apostrofe sete posle kojih se čitaju
pobelele cedulje.
 
Izvor: autor
 
 
Minden jó asszony kenyeret dagaszt
 
Délután a stúdióban, gyöngyfüggővel, mint riportalanyt
a fájdalom mikorkamerájával
fényképeznek.
Tiszteletemet egypercnyi boldogságért száz dinárért adom.
A csendben készen állok a mondatelemet szétszedni és az újszülött gyolcsához kötni.
Az ingát, hogy felmérjem, testem melyik lejtő felé hajlik,
még születésem előtt kaptam.
 
És tudom, mélyen, legbelül tudom,
a rács mögött, bennem és még előttem, nekem, az asszonyok
elgyengült kezekkel kenyeret dagasztanak.
A tejben felforrt összezúzott remény
a gyerektekintetek pókhálószerű csillagképei.
Éjszaka. A kötélre akasztott árnyak a májban forrnak.
A tenyéren a torok véres fasorok szétszórt könnyeire szomjas.
A rács mögött, a jó asszonyok kenyeret dagasztanak,
porcogóik a meghiúsult álmok dallamára rezegnek.
Ajtófélfa közötti fejjel foltozzák a szétválasztott alapokat.
Megerősítik a családi tűzhely kórtörténetét, a nyakláncok fűzését.
A vérerekbe oltott fogadalmakat.
 
A rács mögött, minden jó asszony
árral és kakukkfűvel gondozza a széleket, ahová
a széttárt vágyak lehelete száll.
A zsemlemorzsák keringését simogatással érik el, a sárból feltámadva meg a sátán tyúkszemére lépnek.
Gyapjúszálat fonnak melyre üszköket sorakoztatnak, a „Sose lehet tudni“ alkalomra.
Hajukkal söpörnek, karikás szemekkel hiányjelekre emlékeztetnek, majd
vaskos címkéket olvasnak.
 
Fordította: Fehér Illés