Suzana Rudić Edenska balada – Édeni ballada

 

Suzana Rudić Ruma 16. oktobar 1996. –

Edenska balada
 
Trg grada  miriše na pečeno kestenje, na srozane  amplitude dodira,
Na milimetre otuđenosti kao lastiš razvučene u nervu.
Želudac mora svariti miligrame ljubavi protekle  iz večernje žiže. 
Zaustaviti mikrofoniju dva utrnula tela. 
 
Sine Edenski, ti i ja delimo pune tanjire i prazan grudni koš,
Sine Edenski,  ispod rebra umetnula sam raskol, 
Rašila kopna ispod krtine, spremila juriš neba na  buktinje
Za uzvrat spotičeš me iznutriacima tišine, golicaš genezu ljubavi.
Zemljicu oko mog rebra zgrćeš, a znaš da ne bi smeo  ruke podići od trna mog.
Mahati zastavama predaje, pokrov tkati utočištu svih rastkopnika.
Zar strnjište da neguješ, umesto umilnih svitanja?
Кrvnik da budeš i oganj na usnama da gasiš?
Pitaš me od koje bolesti bolujem?
Od one koja podiže iz mrtvih.
Aminujem!
 
Izvor: autor
 
 
Édeni ballada
 
A város főterén a sült gesztenye, az érintés megalázott amplitúdójának,
Az idegben gumiszalagként kinyújtott eltávolodás millimétereinek illata terjed.
A gyomornak meg kell emésztenie az este gócpontjában keletkezett szerelem-morzsákat.
Állítsuk meg a két zsibbadt test közötti rezgésátvitelt.
 
Éden fia, te meg én teli tányéron és üres mellkason osztozunk.
Éden fia, bordák alá helyezett végzet vagyok,
Felszakítottam az élő hús alatti felszínt, előkészítettem az ég lángok elleni rohamát,
Viszonzásul a belső szervek csendjével gáncsolsz, a szerelem eredetét bolygatod.
Bordám körül rögöket halmozol, pedig tudod, karod tüskéim miatt nem emelheted.
A megadás zászlaját lobogtatni, minden hajléktalannak fedélt adni.
Hát éltető virradat helyett tarlót gondozol?
Hóhér akarsz lenni, ajkakon lángot oltó?
Kérded, milyen kórban szenvedek?
Halottakat ébresztőben.
Elfogadom!
 
Fordította: Fehér Illés

Suzana Rudić Sve dobre žene mese hleb – Minden jó asszony kenyeret dagaszt

 

Suzana Rudić Ruma 16. oktobar 1996. –

Sve dobre žene mese hleb
 
Posle podne fotografišem se za intervju u
studiju sa bisernom minđušom,
mikro kamerom bola.
Za sto dinara odajem počast jednominutnoj sreći.
U nemosti, spremna sam rašiti reč, privezati za povoj novorođenčadi.
I pre rođenja mi je dat visak da premerim telo svoje,
na koju strminu naginje.
 
I znam, duboko u sebi znam
iza brava, žene u meni i meni pre mene,
mese hleb raslabljenim rukama.
U mleko uzavrelo udrobljena nada,
paučinasta sazveđža detinjih pogleda.
Gluvo doba. Na konopcu okačene senke kljucaju u jetru.
Grlo žedno suza rasutih u krvoredna stabla na dlanu.
Iza brava, dobre žene  mese hleb,
hrskavice im titraju uz filharmoniju detoniranog sna.
Glavom između dovratnika  prišivaju zakrpe na razvenčane temelje.
Potvrđuju anamnezu ognjišta, nizanje đerdana oko vrata.
U žili iskucana zavetovanja.  
 
Iza brava, sve dobre žene,
vidaju šilom i majčinom dušicom rubove na koje sleće
izdah  raskopčanih želja.
Pokreću cirkulaciju milovanjem krušne mrve i đavolu staju na žulj vaskrsavajući iz mulja.
Predu vunicu na koju nižu ugarke za ne ,,Daj Bože’’.
Metu krajevima kose, procvetalih podočnjaka  apostrofe sete posle kojih se čitaju
pobelele cedulje.
 
Izvor: autor
 
 
Minden jó asszony kenyeret dagaszt
 
Délután a stúdióban, gyöngyfüggővel, mint riportalanyt
a fájdalom mikorkamerájával
fényképeznek.
Tiszteletemet egypercnyi boldogságért száz dinárért adom.
A csendben készen állok a mondatelemet szétszedni és az újszülött gyolcsához kötni.
Az ingát, hogy felmérjem, testem melyik lejtő felé hajlik,
még születésem előtt kaptam.
 
És tudom, mélyen, legbelül tudom,
a rács mögött, bennem és még előttem, nekem, az asszonyok
elgyengült kezekkel kenyeret dagasztanak.
A tejben felforrt összezúzott remény
a gyerektekintetek pókhálószerű csillagképei.
Éjszaka. A kötélre akasztott árnyak a májban forrnak.
A tenyéren a torok véres fasorok szétszórt könnyeire szomjas.
A rács mögött, a jó asszonyok kenyeret dagasztanak,
porcogóik a meghiúsult álmok dallamára rezegnek.
Ajtófélfa közötti fejjel foltozzák a szétválasztott alapokat.
Megerősítik a családi tűzhely kórtörténetét, a nyakláncok fűzését.
A vérerekbe oltott fogadalmakat.
 
A rács mögött, minden jó asszony
árral és kakukkfűvel gondozza a széleket, ahová
a széttárt vágyak lehelete száll.
A zsemlemorzsák keringését simogatással érik el, a sárból feltámadva meg a sátán tyúkszemére lépnek.
Gyapjúszálat fonnak melyre üszköket sorakoztatnak, a „Sose lehet tudni“ alkalomra.
Hajukkal söpörnek, karikás szemekkel hiányjelekre emlékeztetnek, majd
vaskos címkéket olvasnak.
 
Fordította: Fehér Illés