Édes száj
Minden
nő és minden bor és minden csokoládé
egy
nyelvemlék.
Hol
tejszínes, hol keserű, füstös, konyakmeggyes,
hozzá
kevés menta íz, vagy erős cukorérzet.
Az
sem baj,
ha
könnyen olvadó, és mézet csurgat le a garaton.
Néha
roppan benne a kakaóbab-töret.
Puhán,
ahogy az íz barnája árad.
Ez
a vers is a papírra csordul, és szétkenődik,
mint
a napon felejtett csokoládé.
Nő,
bor, csoki.
Emlékük
szabad és fönséges maradt.
Csak
a tanulság rögzíthető. Megszabadulva
az
ízlelés dogmáitól,
buta
elvárásainkat végleg hátrahagyni.
Hisz
lehetnénk akár boldogok is.
Az
arcunk fénylik, a szemünk csillog,
néhány
jobb mozdulat súrolja a valóságot.
Ahogy
a koraesti, karamelles fényben
feloldódnak
az aprósüteménnyé préselt szavak,
és
héjukat elhagyják sejtéseink,
a
pillanat már-már illúzióba hajló.
De
téged nem téveszt meg a bukolika.
Rég
tudod, mi vár ránk, árnyékvetőkre,
az
ízek orkeszterében mi vár ránk, önhitt
haláltudókra.
Megfésülködsz
a feltámadó szélben,
tested
lenyomatát átnedvesíti a felporzó zápor.
Vakuzó
szemed, szemöldököd diadalíve, és a szád,
ez
az édes száj,
egyszerre
mozdul, amikor kimondod:
tejcsoki íze van
a levegőnek eső után.
Így
mondtad, és ennek már harminc éve.
Forrás: : https://www.esolap.hu/authors/2-turczi-istvan/1529.html
Slatka usta
Svaka žena, svako vino, svaka čokolada
po jedna jezična uspomena.
Čas sa šlagom, čas je gorka, dimljena, sa konjakom,
uz to okus nane ili izrazit osećaj slatkog.
Nije loše
ako se lako topi i niz ždrelo med curi.
Kat-kad lomljevina od kakao graha krkne.
Mekano, kako boja okusa buja.
I ta pesma na papir kapa i razliva se,
kao na suncu zaboravljena čokolada.
Žena, vino, čokolada.
Njihova uspomena ostala je slobodna i uzvišena.
Tek pouka se može fiksirati. Od dogmi kušnje
oslobođeno,
glupa iščekivanja zauvek ostaviti.
Ta i sretni bi mogli biti.
Naša lica sjaje, oči blistaju,
nekoliko boljih pokreta stvarnost dotiču.
Kako u predvečernjoj, karamelastoj svetlosti
u poslastice presovane reči se razvežu
te naše slutnje ljusku napuštaju,
tren je već skoro idiličan.
Ali te bukolika neće zavesti.
Odavno znaš šta nas, gonioce senki čeka,
u horu okusa šta nas, samouverene znalce smrti
čeka.
U oživljenom vetru se češljaš,
otiska tvoga tela pljusak moči.
Sjaj tvoga oka, slavoluk obrve i usta,
ta slatka usta,
istovremeno se miču kad izgovoriš:
posle kiše
vazduh okus čokolade ima.
Tako si rekla i to pre trideset godina.
Prevod: Fehér Illés
A költészetről - az Ezüst híd/Srebrni most fordításkötetemről - fordításaim - kedvenc verseim - gondolatok - magamról O poeziji - o knjizi prevoda Ezüst híd/Srebrni most - moji prevodi - omiljene pesme - zabeleške - o sebi
Keresés ebben a blogban
2021. november 29., hétfő
Turczi István: Édes száj – Slatka usta
Turczi István Tata 1957. október 17. –
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése