Keresés ebben a blogban

2021. november 29., hétfő

Dušan Savić Strankinja – Az idegen nő

 

Dušan Savić Banja Luka 21. avgust 1952. – 

Strankinja
 
     Nezadovoljan je! Kao da živi dva života. Čvrsto odlučuje da to promeni. I pobegne iz grada. Bogat privrednik, četrdesetogodišnjak opsednut poslom. Još uvek neoženjen. Nije ženomrzac. Naprotiv! Imao je sve vreme da pravilno rasporedi. Težio je uspehu, svestan apsurda žrtve koju guta strast. Novac i moć.
Uplašio se te opasne slasti! Osećao se kao dete koje je dobilo kutiju slatkiša i halapljivo pojelo veći deo. Ne, ne želi više da potroši ni jedan preostali slatkiš. Uzimaće ih, ubuduće, s posebnom pažnjom. Da uživa u svakom zalogaju.
     Nije dugo razmišljao. Sve se odvijalo preko noći. Za stalno mesto boravka bira istureno ostrvo. Daleko od civilizacije, gde se vreme ne broji. Nova težnja, rajski mir. Da raščisti. Da se vrati prirodi, vedrini i ljubavi.
Da bi to postigao mora biti sam, između neba i mediteranskog kamena. Ručni sat odbaciće zajedno s mobilnim telefonom. Običan je čovek. Neće da se budi sa gorčinom. Živeće vanvremenski. Nezavisan i slobodan.
     Biće dovoljno novca od prodaje kompanije.
     Prva ponuđena kuća bila je njegov izbor. Prkosno se naslanjala na obalu kao da preti nepreglednom morskom prostranstvu. Zalazak sunca bio je čaroban. Pamučni oblaci, oivčeni crvenilom, gurali su plamenu kuglu da se utopi u more. Stoletnu kamenu lepoticu zapljuskivali su talasi i poslednji zraci sunca. Neviđen prizor boja. Nije se cenkao. Odmah je preuzeo ključeve. Advokati neka brinu o ostalom. Odlučio je da na kući ništa ne menja. Osim generalnog čišćenja i pokojeg komada
nameštaja. Tako netaknuta savršeno se uklapa. Već nakon nekoliko nedelja imao je dojam da tu živi oduvek. Kuća ga opčini u predvečerje, ali u međuvremenu promeni mišljenje. Najlepša je u svitanje. Zagrljena
bonacom, u tišini.
     Sedeo je u polumračnoj konobi ispijajući bevandu. Nestašni vetar igrao se rasušenim škurama. Pročišćeni letnji vazduh unosio je miris mora. Dole, na uskoj šljunčanoj plaži, jutrom bi škripali koraci prvih kupača. Sva sreća nema ih mnogo. Ne smetaju mu sve do popodnevnog odmora. A do tada plaža ionako nestaje odnešena plimom. Tog dana, veoma rano, začu tihe korake. Delovali su oprezno kao da se šunja plašljiva košuta. Nije od onih koji zagledaju, ali ovaj put ustade i proturi glavu kroz prozor. Dama sa šeširom, približno njegovih godina, gracioznim pokretima nameštala je crveni peškir. Dlanovima je pritiskala skoro svaki kamen posebno kako bi sebi načinila udoban ležaj. Elegantna crvena haljina, bez rukava, vijorila se pri svakom pokretu i preko nabora prelamala čudesnu svetlost. Ubrzo je vešto odbaci i sede na pripremljen, kameni ležaj. Iz velike torbe izvadi manju, toaletnu, i poče s jutarnjom šminkom. On htede da se povuče s prozora, ali nije mogao pred slikom te prelepe žene. Glavu oprezno povuče unazad, iza poluraširenih škura, i nastavi da prati iznenadnu predstavu. Diskretnije. Skoro prestade da diše. Prilikom mazanja usta, pred ogledalcetom, dama je pravila ljupke grimase. Povremeno je, kako se pomeralo sunce, zabacivala valovitu kosu i menjala položaj tela. Bio je to pravi ritual pun dražesti. Gaćice bikinija krasile su dve crvene ruže, prišivene na bokovima. Latice plamte na jutarnjem suncu krvavom bojom, dok uljem trlja blago pocrvenela bedra. Njena lepota pravo je čudo prožeto crvenilom. Sve na njoj je crveno. Da bi dopadanje bilo jače crvene se sad i njena usta, nokti, rumene obrazi uokvireni prirodnom, crvenom kosom. Među tom silinom crvenila uvek vreba opasnost. Crvena je i krv, pomisli, i naglo zauze svoje mesto kraj dopola ispijene bukare. Ali, crv znatiželje ne miruje. Mistična kupačica kao senka ustrajno mu iskače pred lice. Mora da je upozna. Kako da joj priđe? Nema uspeha bez pokušaja, zaključi dok je smišljao način. I neuspeh u pokušaju je pozitivan korak. Upravo taj jedan korak si u prednosti, pomisli, i pokrenu se s mesta. Sa stola zgrabi kotaricu sveže ubranih smokava i zagazi niz skaline.
     Dok je karminom mazala usne krajičkom oka primeti kako je, s prozora kuće, posmatra muškarac. Tajno. Prošla je četrdesetu i, mora da prizna, godi joj osećaj da je još uvek poželjna. Oduvek govore kako je lepa, a sebe nije smatrala posebnom. Odavno je svesna da lepota uopšte nije prednost. Naprotiv, balast je koji nosi na plećima od mladosti. Kao šiparica ludela je dok je presretala muške poglede s požudom. Posle dvadesete je navikla i namerno potencirala privlačni način odevanja i jarku šminku. Počelo je da prija i prelazi u neku čudnu strast. Volela je da se poigrava s muškarcima i gleda kako gube glavu. Ali to je za sobom vuklo i veliku opasnost. Poriv guši udajom. Muža upoznaje na jednom banketu. U to vreme bilo je potrebno malo da joj u muškom društvu postane dosadno. Ne i tada slušajući tog smirenog čoveka. Njegov glas tad udahnu život u neku bajatu vest. Bila je očarana. Jedini čovek koji je nije obasipao preteranim komplimentima. Čak je delovao nezainteresovan. Teško ga je navela da je osvoji. Voli ga. Neosporno. Već petnaest
godina. Ali, vremenom njihov brak postaje trom od svakodnevice. Zato je i došla na ovo zabačeno ostrvo. Sama. Još ne zna tačno kojim povodom: Da nešto spasi ili da raščisti. Sledeće tri nedelje dovoljno je vremena da razmisli o svemu. Skriveni pogledi odozgo ponovo unose živost koja joj tako nedostaje
poslednjih godina. Upravo je prilika da se vrati staroj strasti. Zašto da ne, pomisli, ali umereno.
     Sa stepeništa je ugleda kako opušteno sedi i prelistava ženski časopis Elle. Nemica je, pomisli, i obradova se što još uvek dobro vlada nemačkim. Dubok pogled koji je uputio prema toj lepoj ženi bio je pun čežnjivog iščekivanja. Žene su kao more koje ne možeš lako posedovati. Jedino ti preostaje da ih posmatraš sa žudnjom i diviš se njihovoj lepoti. One osete muške poglede i kada su okrenute leđima. Ako su zainteresovane odmah počinju igru žmurke kojoj nema kraja. Zna on to dobro i rizikovaće da ga izabere.
     Na prvi šum šljunka, pod njegovim stopalima, Nemica blago podignu glavu i pokloni mu vragolast osmeh. On načas zanemi pred silninom tog crvenila. Lepša je no što se činilo s prozora. Brzo se snađe izgovorom o nestajanju plaže koju guta
popodnevna plima.
     – Margit – reče baršunastim glasom pružajući negovanu ruku.
     – Mladen – odgovori kratko uz rukoljub.
     Opčiniše ga njene krupne oči. Dok je puštao nežnu ruku primeti lagano širenje zenica. Znak dopadanja. Savladana je prva prepreka, pomisli, i pruži kotaricu punu smokava u znak dobrodošlice. Kontakt
je uspostavljen brzo. Lakše nego što se nadao. Margit se raspitivala o ostrvu, ljudima, radnjama... Tek je pristigla i iznenađena je što u mestu nema hotela. Morala je u privatni smeštaj. Apartman je pristojan, ali teško se sporazumeva s vlasnicima. Mladen shvata da je njegovo znanje nemačkog jezika sledeća karika koja ih povezuje sve dok je ovde. Istraživaće zajedno.
     Trećeg dana preselila je u njegovu kuću. Poremećen je mir isturenog ostrva. Više nije samotnjak i mora da menja navike. Flert se pretvara u nešto drugo. Zaljubljen je, oseća, i pita se nije li pogrešio što se vezuje za strankinju. Zasad sve izgleda savršeno. Margit je dobre naravi, prilagodljiva, otvorena i sve uvažava. Ali šta će biti kada iskrsne prvi problem? Patnja je kada nisi u stanju da s partnerom raspraviš i podeliš muku na svom, maternjem jeziku. Svestan je rizika. Još o njoj ne zna dovoljno. Doduše, ni ona ne pita mnogo. Tu su jednaki. Ali, zašto sad da razmišlja o tome. Zar nije trenutno srećan. Reč „problem“ ne sme da postoji u rečniku srećnog čoveka. Destruktivna je i povlači unazad. Zameniće je rečju „izazov“. Tako snovi postaju stvarnost.
     Trka počinje.
     Zajedno su usvajali ostrvo. I ono njih. Brzo upoznaše i najskrovitiji kutak nevelikog sela. Ljubav se razbuktala kao vulkan. Upijali su jedno drugo do besvesti. Vreme je stajalo, a oni nesvesni da su samo prolaznici koji prate sunce od svitanja do povečerja. 
     Akvamarinsko jutro. Mladen iz prikrajka posmatra Margit zavaljenu u fotelju na terasi. Čini mu se da njena lepota postaje sve čulnija. Jedva primetne bore oko očiju još više potenciraju njenu prefinjenost. Sad je potpuno uveren, to je žena njegovog drugog života. Zaprosiće je iako zna da je udata. Svakodnevno oseća njenu privrženost i pristaće sigurno. Nema dece, što je velika prednost. I, neće je siliti na brzu odluku. Neka dobro razmisli o svemu. Novi život tek počinje. Njemu vreme, ionako, više ne predstavlja mnogo. Čekaće.
     Margit silazi na plažu ispred kuće i zastaje zamišljena. Snop magičnih boja preliva se s kamena prema obali mora. More je isuviše mirno. Ta preterana mirnoća odjednom je uplaši kada ugleda svoj lik u ogledalu bonace. Delovao je zlokobno i imala je osećaj kako će more svakog trenutka da zine i proguta je kao zver u jednom zalogaju. Još nije srela takvog čoveka kao što je Mladen. Nežan, topao i nadasve pažljiv. Odnosi se prema njoj kao prema princezi. Oseća ga kao božji dar. Ipak, poslednjih dana prilično je zbunjena. Plaši se svoje naglo probuđene strasti. I što nije u stanju da zauzda emocije. Da ga je bar srela pre petnaestak godina. Sve bi bilo tako jednostavno. I lako. Ovako je raspolućena na grešnu radost i savest. Kako da napusti muža? Kako Mladena? Nikad nije osetila ovakav teret. Voli obojicu. Zašto je Bog iskušava? Da li je to kazna što se u mladosti poigravala s muškarcima?
     U grudima oseti bol. Volela bi da nestane u ovom plavetnilu.
     Margitu prenu Mladenov poziv s terase. Pripremio je doručak. Svojski se trudila da ne primeti njenu zabrinutost. Primetio je. Rekla je da je boli glava i kako bi joj prijala jutarnja šetnja. U centru mesta sedoše u tek otvoren lokal da popiju kafu. Istog časa ugleda
čoveka koji upravo otključava vrata mesne apoteke. Margit poskoči i uputi se tamo. Mladen htede da pođu zajedno, ali ga ona blago zadrža rukom. Samo da kupi aspirine. Za tako nešto ne treba joj prevodilac.
     Tog dana aktivirala je mobilni telefon. Posle šest nedelja. Na ekranu stoji obavest o dvadesetak propuštenih poziva. Pre tri nedelje. Dugo je vrtela telefon u ruci. Neodlučnu, zateče je poziv. Dugme pritišće posle duže zvonjave. Govori nepoznatim dijalektom. Mladen ne reaguje. Ćutaće. Svestan je ove muke. Problem iskrsnu bez najave. Onaj o kome je razmišljao na početku. Ne sme da pogreši. Žene teško podnose pritisak. Najčešće ne praštaju.
     Oblak zle slutnje nadvio se nad ljubavnicima dok su posmatrali jedno drugo ispod oka, znajući da su na rubu zabranjene ljubavi. Ćutali su jer im to nalaže razum, svesni nemoći da nešto promene, a misle kako bi najbolje bilo da nestane ceo svet i ostanu samo njih dvoje.
     Te noći nisu vodili ljubav. Prevari ga san.
     Mladen skoči iz kreveta na prodoran zvuk sirene. Jednonedeljni brod već je napuštao luku. Njena strana kreveta ostala je netaknuta. Uzalud je pozivao njeno ime trčeći po kući kao sumanut. Na toaletnom stoliću, ispod pepeljare, ugleda cedulju ispisanu poznatim rukopisom:
       Es tut mir leid! – pročita i cedulja kliznu na pod.
     Mladen ostade ukopan u mestu kao statua. Ni treptaj oka, niti drhtaj usne. Ispisane reči odjeknuše u njegovom srcu kao jauk samrtnika. Dugo je buljio u pod ne verujući da parče hartije može naneti toliki bol. Odjednom ga nešto pritisnu u grudima i ponestade mu daha. Teško se dovuče do kupatila da nađe lek za pritisak. Na rubu umivaonika ugleda papirnu kesicu i na njoj neotvorenu kutiju tableta za glavobolju. Ispod kese nalazi novu kutiju. Test za rano otkrivanje trudnoće. Unutar kutije dva štapića.
     Na jednom obojena linija. Crvena.
 

Az idegen nő
 
     Elégedetlen! Mintha két életet élne. Elhatározza, mindenképpen változtat. És megszökik a városból, negyvenvalahány éves, munkamániás. Még mindig nőtlen. Nem nőgyűlölő. Sőt! Minden idejét megfelelően osztotta be. A siker érdekében, tudva, mi mindent áldoz fel a szenvedély. Pénz és hatalom. Megrettent e veszélyes kéjtől! A kapott édesség nagy részét felfaló gyerekként érezte magát. Nem, a megmaradt édességből többet nem akar fogyasztani. A jövőben külön figyelemmel vesz belőle. Hogy minden falaltot élvezzen.
     Nem sokáig gondolkodott. Minden egyetlen éjjel történt. Állandó lakhelyül távoli szigetet választ. Messze a civilizációtól, ahol nem számít az idő. Új irány, mennyei nyugalom. Hogy letisztázza. Hogy visszatérjen a természetbe, örömbe, szerelembe. Hogy ezt elérje, az ég és a mediterráni kövek között egyedül kell lennie. A hordozható telefonnal együtt a karórát is eldobja. Egyszerű ember. Nem akar keserűséggel ébredni. Időn kívül él majd. Függetlenül és szabadon.
     A cég áruba bocsátásából lesz elég pénz.
     Az első felkínált házat választotta. Konokul támaszkodott a partra, mintha fenyegetné a végtelen tengeri térséget. Csodás volt a napnyugta. A lángoló korongot vörösen izzó, gyapjúszerű felhők merítették a tengerbe. Az évszázados kőszépséget  hullámok mossák és az utolsó napsugarak érintik. Hihetetlen színáradat. Nem alkudott.
A kulcsokat rögtön átvette. A többiről gondoskodjanak az ügyvédek. Elhatározta, a házon semmit sem változtat. Az alapos takarítást és néhány bútordarabcserét kivéve. Így, érintetlenül tökéletes. Néhány hét elteltével már úgy érezte, mindig itt élt. A ház megbabonázta napnyugtakor, de közben véleményét megváltoztatta. Virradatkor a legszebb. A csendben, nyugalomba zárva.
     A kocsma mélyén bevandát1 iszogatott. A huncut szél a szétszáradt árnyékolóval játszott. A tiszta nyári levegő tengerillattal telt. Kinn, a keskeny kavicsos strandon reggelenként az első fürdőzők léptei hallatszottak. Szerencsére nincsenek sokan. A délutáni pihenőig nem zavarják. Addig meg a strandot különben is ellepi a dagály. Azon a napon, nagyon korán, csendes lépteket hallott. Óvatosnak tűntek, mintha riadt szarvasünő lopakodott volna. Nem az érdekesek közül való, de ebben az esetben kidugta fejét az ablakon keresztül. A hozzá hasonló korú kalapos hölgy piros törölközőjét kecses mozdulatokkal igazgatta. Tenyerével
szinte minden kavicsot megnyomott, hogy fekhelye kényelmes legyen. A szemrevaló, ujjatlan, piros ruha mozdulataival együtt lobogott és varázslatosan törte a fényt. Hamarosan ügyesen eldobta és az elkészített kavicságyra ült. A nagy táskájából kivette a kisebbet, a piperetáskát és elkezdődött a reggeli sminkelés. Vissza szeretett volna húzódni, de a gyönyörű nő látványa nem engedte. Fejét óvatosan visszahúzta, az árnyékoló mögé és a váratlan látványt tovább követte. Visszafogottabban. Lélegzet visszafojtva. Ajkát festve, a kis tükör előtt, a hölgy csábító grimaszokat tett. Időnként, ahogy a nap mozdult, hullámos haját megdobva változtatta test-állását. Ez látványossággal tele valódi rítus volt. Bikinije alsó részét, két oldalára varrt piros rózsa díszítette. Míg alig pirult combját olajjal kente, a reggeli napfényben a piros szirmok vörösben izzottak. Szépsége pirosban játszó valódi csoda. Rajta minden piros. Hogy még tetszetősebb legyen, most ajka, körme, a természetesen vörös hajával körülfont rózsaszínű arca is pirosabb. E piros színáradat mindig veszély rejt magában. A vér is piros, gondolja, és hirtelen a félig kiürített korsó mellé ül. De a kíváncsiság nem hagyja. A titokzatos fürdőző kitartóan, árnyként, szeme előtt lebeg. Meg kell ismernie. Hogyan közelítse meg? Kísérlet nélkül nincs siker, szögezte le magában. A kísérletben még a kudarc is kecsegtető lépés. Éppen ezzel a lépéssel vagy előnyben, gondolta és nekilódult. Felkapta az asztalról a fügével tele kosarat és a lépcsőre hágott.
     Míg ajkát kárminnal festette, szeme sarkával észrevette, ahogy az ablakból férfi figyeli. Titokban. Túl a negyvenen be kell vallania, kellemes az érzés, hogy még mindig kívánatos. Hajtogatják, milyen szép, de önmagát különlegesnek nem tartotta. Tisztában van azzal, a szépség nem előny. Sőt, gyerekkora óta hátán hordott ballaszt. Bakfisként, sóvárgó férfi tekintetekkel találkozva, őrjöngött. Húszévesen megszokta és a kihívó öltözködést, a merész sminket szándékosan fokozta. Megszerette, furcsa szenvedélyévé vált. Szeretett játszadozni a férfiakkal és élvezte, ahogy fejüket vesztik. De ez veszélyeket is hozott magával. Ösztöneit házassággal fojtotta meg. Férjét egy fogadáson ismerte meg. Abban az időben, férfi társaságban, hamarosan unta magát. De nem akkor, azt a nyugodt embert hallgatva. Hangja, holmi közönséges hírnek, életet adott. Megigézte. Az egyetlen ember volt, aki túlzott bókolással nem hajszolta. Inkább közömbösnek tűnt. Nehezen hódította meg. Szereti. Kétségtelenül. Már tizenöt éve. Ám házasságuk, az évek során nehézkessé vált. Ezért is jött erre az eldugott szigetre. Egyedül. Még nem tudja pontosan miért: hogy mentsen valamit vagy tisztázzon. A következő három hét elegendő ahhoz, hogy mindent átgondoljon. A fentről jövő rejtett tekintet ismét feldobta, ami az utóbbi években annyira hiányzott neki. Éppen itt az alkalom, hogy felelevenítse a régi szenvedélyt. Miért ne, gondolta, csak módjával.
     A lépcsőről látta, ahogy nyugodtan ülve az Elle2 női folyóiratot lapozza. Német, gondolta és örült annak, hogy németül még mindig jól beszél. A szép nő felé küldött mély tekintete sóvárgó várakozással volt tele. A nő, mint a tenger, nem könnyű birtokolni. Amit egyedül tehetsz, epekedve nézed és szépségét csodálod. Hátat fordítva is, megérzi a férfi tekintetet. Ha érdekelt, elkezdi a véget nem érő bújócskát. Ezt jól tudja és megkockáztatja, talán nem utasítja el.
     Talpa alatt a kövecs első reccsenésére felemelte fejét a német nő és huncut mosollyal ajándékozta meg. Elnémult egy pillanatra az előtte lévő vörös áradattól. Szebb, mint ahogy az ablakból tűnt. Hamarosan feltalálta magát, kibúvót a strand délutáni dagály okozta eltűnésében talált.
     – Margit – mondta bársonyos hangon, ápolt kezét nyújtva.
     – Mladen – válaszolt röviden és kezet csókolt.
     Megigézték a tágra nyitott szemek. Míg a gyengéd kezet lassan elengedte, észrevette a pupillatágulást. A tetszés jele. legyőztem az első akadályt, gondolta és üdvözlésként a fügével telt kosarat nyújtotta. A kapcsolata hamarosan létre jött. Könnyebben, mint ahogy gondolta. Margit a szigetről, emberekről, üzletekről kérdezgette… Éppen megérkezett, meglepte, hogy a helységben nincs hotel. Magánszállást kellett bérelnie. Kényelmes a lakosztály, de a tulajdonossal nehezen értik meg egymást. Mladen megértette, német tudása a következő láncszem, ami összeköti őket. Majd együtt kutatnak.
     Harmadnap házába költözött. Megbomlott a magányos sziget nyugalma. Nem volt többé egyedül, szokásain változtatni kell. A kaland másba váltott. Érezte, szerelmes és magától kérdezte, nem tévedett-e, hogy idegen nőhöz kötődik. Eddig minden tökéletesnek tűnt. Margit jólelkű, alkalmazkodó, nyitott és mindent tisztel. Ám az első gond jelentkezésekor mi lesz? Keserves, mikor partnereddel a gondokat nem tudod anyanyelveden megbeszélni, megosztani. A veszéllyel tisztában van. A nőről még nem tud eleget. Itt egyenlők. De most, ezzel miért törje magát. Hát pillanatnyilag nem boldog. A szó „gond” a boldog ember szótárában nem létezhet. Bomlaszt és visszahúz. A „kihívás” szóval cseréli. Valósággá így válik az álom.
     Kezdődik a futam.
     A szigetet együtt hódították. És az őket. Hamarosan a nem éppen nagy falu rejtett részeit is megismerték. A szerelem vulkánként lobbant. Eszméletvesztésig itták egymást. Megállt az idő, ők pedig nem érezték, csak a napot virradattól napnyugtáig kísérő járókelők.
     Akvamarini reggel. Mladen a tornácon karosszékben pihenő Margitot a szegletből figyelte. Úgy tűnt, szépsége egyre érzékibb. A szeme körül alig észrevehető ráncok kiemelik választékosságát. Most már biztos volt abban, második élete ez a nő. Megkéri kezét, pedig tudja, férjnél van. Bizalmát naponta érzi, biztosan igent mond. Gyereke nincs, ez nagy előny. És gyors döntésre nem kényszeríti. Jól gondolja meg. Az új élet éppen csak kezdődik. Számára az idő többé semmit sem jelent. Várni fog.
     Margit a ház előtti strandra megy és elgondolkodva áll meg. A színek varázslatos kötege a sziklákról a tengerpart felé ömlik. A tenger feltűnően csendes. Retten, ahogy e túlzott összhangban alakját a nyugodt tenger tükrében meglátja. Vészjóslónak tűnt, úgy érezte minden pillanatban megnyílik és vadállatként egyetlen falatban lenyeli. Mladenhez hasonló emberrel még nem találkozott. Gyengéd, szelíd és felettébb figyelmes. Hercegnője. Isten ajándéka. Mégis, az utóbbi napokban mintha zavarban lenne. A hirtelen ébredt szenvedélytől fél. És az érzelmeket képtelen féken tartani. Bár tizenöt évvel ezelőtt találkoztak volna. Olyan egyszerű lenne. Könnyű. Így a vétkes öröm és lelkiismerete között őrlődik. Hogyan hagyja el férjét? Mladent? Ilyen terhet sosem érzett. Mindkettőt szereti. Isten miért teszi próbára? Ez a büntetés, amiért fiatalon a férfiakkal játszadozott?
     Mellében fájdalmat érzett. Ebben a kékségben szeretett volna eltűnni.
     Margitot Mladen hívó hangja riasztotta. Elkészítette a reggelit. Igyekezett aggódását leplezni, nehogy észrevegye. Észrevette. Állította, fáj a feje és jól esne a reggeli séta. A központban nemrég megnyílt vendéglőben ültek le kávézni. Abban a pillanatban meglátta az embert, aki a gyógyszertárat nyitotta ki. Margit felugrott, oda sietett. Mladen vele akart menni, de egy gyengéd kézmozdulattal visszatartja. Csak aszpirint vásárol. Ehhez nem kell fordító.
     A hordozható telefont aznap kapcsolta be. Hat hét után. Húszvalahány nem fogadott hívása volt. Az utolsó három hétben. Hosszan forgatta kezében a telefont. A hívás tétovázás közben érte. Hosszas csöngés után nyomta meg a gombot. Ismeretlen nyelvjárással beszél. Mladen nem reagál. Hallgat. Ismeri ezt a fajta gondot. A baj bejelentés nélkül toppant be. Az, amiről a kezdetben gondolkodott. Nem tévedhet. A nők a terhelést nehezen viselik. Rendszerint nem kegyelmeznek.
     Míg egymást szemlesütve nézték, tudva azt, tiltott szerelem szélén állnak, a szerelmesek felett a gonosz sugallat felhője lebegett. Hallgattak, ahogy értelmük diktálta. Tisztában voltak azzal, változtatásra képtelenek és legjobb lenne, ha rajtuk kívül az egész világ eltűnne.
     Azon az éjjelen nem szeretkeztek. Elnyomta az álom.
     Mladen éles szirénahangra ugrott ki az ágyból. A hetente közlekedő hajó már elhagyta a kikötőt. Mellette az ágy érintetlen volt. A házban eszeveszetten rohangálva nevén hiába szólította. A hamutartó alatt a toalettasztalon ismert kézírással írt papírfecnit talált:
     Es tut mir leid!3 – olvasta és a cédula a padlóra hullott.
     Mladen szoborként, mozdulatlanul állt. Szeme nem rebbent, szája nem remegett. Szívében az üzenet halálos sikolyként visszhangzott. Hosszan nézte a padlót, nem hitte, egy papírdarab ekkora fájdalmat tud okozni. Egyszerre mellkasában szorítást érzett, elállt a lélegzete. Nehezen vonszolta magát a fürdőszobába, ahol a vérnyomásra való gyógyszer állt. A kád szélén zacskóban érintetlen doboz fejfájás elleni gyógyszerrel. A zacskó alatt egy másik dobozt is talált. Korai terhességellenőrzés. A dobozban két pálca.
     Az egyiken színes vonal. Piros.
 
1bevanda – különböző arányban vízzel hígított bor, a dalmátok egyik kedvelt itala.
Elle2 – német női folyóirat
3Es tut mir leid! – sajnálom
 
Fordította: Fehér Illés

      

Izvor: Dušan Savić: Glavnom ulicom, Gradska Biblioteka Karlo Bijelicki Sombor, 2019. str. 11-18.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése