Infinitum Egymásba múlnak a holnapok. S a monokróm ég alatt, hol a madarak is csőre töltve, kontúros, egybeszabott sajdulásban már rég elkezdődött emlékeink szétszóratása. Egymásba múlnak a holnapok. Idegidő-idegidő, kattogják élő-holt madaraink vállunkra telepedve, míg mi a múlt számozott példányait szorongatjuk, és tágas mondatokért fohászkodunk. Talan-telen értelem: belátni, hogy ez már csak így van, és így marad, na, nem. Nem, amíg a test teljesít. Egymásba múlnak a holnapok. Félénken létezni addig is; járni-kelni, hazai szavakat hordani, visszaborzadni, fénybe csukódni. Két lehetséges egyetlen közt szítani a reményt. A dolgok szívét megérinteni. Aztán zsugorodni, mint a zsákmány. S elaludni végül, mint a harmat. Egymásba múlnak a holnapok.
|
Infinitum Sutrašnjice jedna u drugu prolazi. Ispod jednobojnog neba gde su i ptice uzbuđene, u bolu koja se nazire rasipanje naših uspomena odavno je počelo. Sutrašnjice jedna u drugu prolazi. Glagolsko vreme-glagolsko vreme, na našim ramenima i žive-mrtve ptice ponavljaju, dok nekoliko obeleženih primeraka prošlosti stiskamo i za prostrane rečenice se molimo. Kakva-takva mudrost: uvideti da je to već tako i tako će i ostati, no, ne. Ne, dotle dok telo ostvaruje. Sutrašnjice jedna u drugu prolazi. I bojažljivo dotle postojati; hodati, domaće
izraze nosati, užasavati se, u
svetlost se zatvoriti. Između dve moguće
jedinke nadu podgrejati. Taknuti
srce događaja. Posle
se smežurati, poput otimačine. I
naposletku zaspati, kao rosa. Sutrašnjice jedna u drugu prolazi. Fordította:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése