Turczi István: Akár egy nyitvahagyott mondat – Poput otvoreno ostavljene rečenice

 

Turczi István Tata 1957. október 17. –

Akár egy nyitvahagyott mondat
 
                           Reload: Baka István Döbling
 
Indul. Kell a séta. A kerteket a köd még elborítja.
Ha kinyújtja a kezét, és próbálja elérni a Napot,
egy kerítésbe ütközik, ami áramot vezet. Azt érzi,
hogy nem érez semmit. Kihűlt belőle az a finom
remegés, ami a testé. Indul. A démonait sétáltatja.
Belső éje szerteárad. Virrasztásával Isten mit akar?
Hangok követik, visszhang lett maga is. Kevesebb
zajjal jár, ha engedelmeskedik. Úgy tesz, mintha
nem is volna. Nincs tisztább dolog a megérkezésnél.
Az a másik élet, ahogy elgondolja, mit fog csinálni,
ha már nem csinál semmit, az is csak elgondolás.
Semmi sem valódi, kérdés is, válasz is homályba hull,
és nem tudni, hol rontotta el. Kitartott, dallamtalan
zokogás kockázza lépteit. Magyarország nincs többé,
már csak benne él. Kialudt a fényt adó tekintet.
Már csak mások szavaival mondható el, ami maradt.
Érzi gyomrában a görcsöt, ahogy feszül, ahogy nem
akar véget érni, vagy ő nem akarja, hogy véget érjen.
Miért olyan nehéz minden? Ki szülheti őt újra e világra?
Indul. Bátornak kell lennie, tudja. A bátorság, akár egy
nyitva hagyott mondat. Maga ellen fog dönteni, akármi
lesz. Közel a nap, hiába próbálná visszatartani. Hányat,
mondd, hányat kell még aludni addig, Istenem?
 
Forrás: https://www.esolap.hu/authors/2-turczi-istvan/2296.html
 
 
Poput otvoreno ostavljene rečenice
 
                                 Reloud: Ištvan Baka Debling
 
Polazi. Šetnja je potreba. Vrtove još magla prekriva.
Ispruži li ruku u pokušaju da Sunce dohvati, ogradu
dotiče u kojoj struja struji. Oseća da ništa ne oseća.
Nestade onaj fini drhtaj što telu pripada. Polazi.
U šetnju sa svojim demonima. Unutrašnja noć
mu se raširila. Njegovim bdenjem Bog šta želi?
Glasovi ga prate i on sam je odjek postao. Manja
je galama ako posluša. Pravi se kao da ni ne
postoji. Od čulnog opažanja ništa nije čistije.
I onaj drugi život, kako zamišlja, šta će raditi
kad već ništa neće raditi samo je uobrazilja.
Ništa nije stvarno, i pitanje i odgovor u magli se gubi
te ne zna se gde je pokvario. Izdržao je, korake
bezglasan jecaj šara. Mađarska više ne postoji,
samo u njemu živi. Svetlost u pogledu se ugasila.
Tek rečima drugih se može ispričati šta je ostalo.
Oseća grč u stomaku, kako se napinje, kako se ne
završava ili on sam ne želi da se završi. Zašto je
sve tako teško? Ko može njega ponovo roditi?
Polazi. Zna, hrabar mora biti. Hrabrost je poput
otvoreno ostavljene rečenice. Bilo kako, protiv
sebe će odlučiti. Dan je blizu, zalud želi zadržati.
Bože, koliko, dotle koliko će trebati još spavati?
 
Prevod: Fehér Illés