Dušan
Gojkov Beograd 11. avgust 1965. –
№
20 evo opraštam se od tebe dragi moj ni ona
tvoja ulica što vodi do parka koju sam toliko voleo zbog poslastičarnica ne
zove se više isto ni sladoleda više nema ovom alejom nekad su hodali tadeuš i
vasko za njima sen jednog desetogodišnjeg dečaka na raspustu sve do vodotornja pa onda levo do belih
klupa kugle šimšira vlažne su kao i tad nekad davno bronzane žabe koje su u boljim danima
vodu prskale sad su suve zarđale čak i stara pumpa je nestala ipak pred
paviljonom ostali su neki davni mirisi cvrkut ptica evo jutro je ponovo i nije više onako lep
dan kao juče nedelja je porodični ljudi sede u svojim domovima pripremaju
ručkove vole se svađaju preziru ili već nešto danas idem
natrag da bih sutra prekosutra već bio doma smešno navikao sam se i na onu bocu mleka novine
pred vratima izjutra topao kroasan susetke što šetaju sićušne pse krmeljivu
concierge a ovde nekad davno sumrak osvetljen samo
vatrom kamina u kojem su cepanice fino pucketale mirisale na dom srednji talasi na starom prastarom radio
aparatu sa „magičnim okom” (johanesburški simfonijski orkestar, gustav maler,
recimo) šolja toplog čaja komad svežeg mramornog
kolača debeo džemper neka dobra stara knjiga da li je
ikada bilo ičeg od ovog grada od te kuće od te sobe od tog mira i tišine da
li je postojalo išta ne znam više ništa
ne znam ništa otkako je
posečeno onih sedam
jablanova pod prozorima
|
№ 20 nos búcsúzom
tőled cimborám annak a parkba vezető utcádnak a neve is változott amit a
cukrászda miatt annyira szerettem és
fagylalt sincs többé ezen
a fasoron egykor tadeus1 és vasko1 sétáltak mögöttük
meg szünidőben egy tizenéves gyerek egészen
a víztoronyig majd balra a fehér padig a
puszpáng levelei mint egykor nedvesek a
jobb napokat megélt vizet csorgató bronz békák most szárazak rozsdásak még
a régi pumpa is eltűnt mégis a csarnok előtt megmaradt valami a régi illatból
és a madárcsicsergés íme
ismét reggel van és már nem oly szép mint a tegnap vasárnap lévén a családos
emberek otthon tartózkodnak ebédet készítenek szeretik netán lenézik egymást pörölnek ma
visszaindulok hogy holnap holnapután már otthon legyek nevetséges megszoktam
azt az üveg tejet is reggel az ajtó előtt az újságot a meleg a croissant a kutyákat
sétáltató szomszédasszonyokat a csipás házmestert itt
valaha a szürkületben csak a kandalló tüze világított melyben otthon-illatot
terjesztve hasábfák pattogtak középhullámok
a „varázsszemmel” rendelkező ősrégi rádióból (mondjuk Gustav Mahler és a
Johannesburgi szimfonikusok) egy
csésze meleg tea egy darab márványkalács meleg dzsemper jó könyv volt-e
valaha is valami ebből a városból házból szobából nyugalomból csendből egyáltalán létezett-e nem
tudom immár
semmit sem tudok amióta
az ablak előtt azt
a hét jegenyefát kivágták Fordította:
Fehér Illés
|
Izvor:
Dušan
Gojkov: Tužne šansone,
Kornet Beograd 2015. str. 41-42.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése