Mirno, sasvim mirno Mirno je u našoj kući: nema se šta ni jesti, ni piti, niti se može usnuti na strunulom jastuku. U sve je posude zalegla prašina, u svim je ostavama paučina, limeni su rogovi na zidovima, o njima plesniva naša nada, stari mitovi, upokojen svet. Govorimo – ništa se ne čuje. Snivamo Vedru Zemlju, čučeći na pragu naduti, olinjali, iskeženi. Već su nas davno i batinom i posnom koskom, već su nas smutljivci zaboravili. Mirno je u našoj kući: na ognjištu plamti kora od leda, u ogledalima razbijena lica, oči posivele od istorije i od budućnosti. Već sto godina se zvono nije oglasilo, već sto godina ne zvrje telefoni, ni rode na krov ne sleću, ni mačke se ne pare u podrumima. Mirno je u našoj kući: niti je voda plavi, nit je udara grom.
|
Csendben, csak csendben Házunkban a csend az úr: enni, inni nincs mit, a párna agyon-gyűrött, nyugovót nem nyújt. Por lepte edények, pókhálókkal tele kamrák, a falakon bádog agancsok, minden, amiben hittünk, mítoszaink, az eltűnt világ, azokon poshad. Beszélünk – semmi sem hallatszik. A küszöbön felfuvalkodottan, gőgösen, gangosan guggolva Vidám Hazáról álmodunk. Ütlegekkel, lerágott csontokkal együtt, bennünket már a cselszövők is elfeledtek. Házunkban a csend az úr: a tűzhelyen jégpáncél lángol, a tükrökben összetört arcok, történelem- és jövő-szítta szürke szemek. Jelt a harang már száz éve nem adott, a telefon már száz éve nem csörrent, a tetőre gólyák nem szállnak, a pincékben macskák nem párzanak. Házunkban a csend az úr: víz sem árasztja, villám sem csapja. Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése