Priznanje Gradovi,
gradovi u daljini, mada vas nisam upoznao vaše lampe na mojoj koži gore i ja ih priznajem. Priznajem da me nema: da neko drugi, mojim korakom odmerava prostor do tople večnosti. Priznajem da sve je laž u rečima o magli, o gušenju, o sečivu zastrašenom ponad moje glave. Opasnim sam očima gledao utuljene zublje na raskršćima: vrzina kola sa mladim vilama i vilenjacima nad vašim krovovima: u vašim uredima. Skidali su mesec na papir – veliku rošavu guku – palili nepotrebne životinje, uspostavljali gordu harmoniju između trbuha i mirne budućnosti. Divno su mi ispijali limfu: budila se fosforna svetlost u njihovim telima, na moju radost, na veliku moju radost. Gledajte ih: pravedni vaši svici razjedaju vazduh, love moje rečenice: oči moje nad jasnim trgovima. Zahtevaju reč neopozivu o svemu što se zbilo u mojim snovima. I, evo, priznajem, da sam ljubio
vodu, i zemlju, da sam disao, govorio istinu kao da sam smeo, kao da sam na to imao pravo.
|
Vallomás Városok, messzi városok, igaz, nem ismertelek meg benneteket, de lámpásaitok az én bőrömön égnek és ezt beismerem. Beismerem, nem vagyok: lépteimmel a teret a meleg öröklétig valaki más méri. Beismerem, hazug minden szó, ami a
ködről, a fuldoklásról, a fejem feletti ijesztő
késről szól. Vészjósló
szemmel néztem a
kereszteződések tompa lámpásait: a
fiatal tündérek és szirének nyűzsgését,
teőitek felett: hivatalaitokban. Papírra
tették a holdat – a hatalmas
rücskös daganatot – feleslegesen
állatokat gyújtottak fel, a
bendő és a nyugodt jövő között büszke
összhangot teremtettek. Belőlem
a nyirkot szívták gyönyörrel: testükben,
örömömre, kifejezett
örömömre, foszforos
fény ébredt. Nézzétek:
igazságos szentjánosbogaraitok kikezdik
a levegőt, mondataimat vadásszák: szemem
a tiszta vidék felett. Visszavonatatlan
szót követelnek mindenről, ami
álmomban történt. Íme,
beismerem, csókoltam a vizet és a földet, lélegeztem, igazat szóltam, mintha bátor lennék, mintha arra jogom lett volna. Fordította: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése